Musorujsag
Élő Eredmények

Sainz: Lehetetlen megmondani, mikor indul újra a szezon

Sainz: Lehetetlen megmondani, mikor indul újra a szezon

RaceFans
A jelenleg házi karanténban lévő Carlos Sainz tudja, egyelőre nem lehet megjósolni, mikor veheti kezdetét a 2020-as szezon. Persze a spanyol reméli, a világ hamar legyőzi a koronavírus-járványt és minden visszatérhet a megszokott kerékvágásba.

Ha minden a tervek szerint alakul, már két F1-es futamot is láthattunk volna, az élet azonban keresztülhúzta a számításokat, a koronavírus világjárvány miatt ugyanis sorra halasztják, vagy törlik a viadalokat. A bajnokság jelen állás szerint júniusban rajtolhat el, nem lenne azonban meglepő, ha a napokban további halasztásokat jelentenének be.

A királykategória vezetői természetesen figyelik a helyzetet, és mindent megtesznek azért, hogy a lehető leghosszabb naptárral álljanak elő, és a lehető legbiztonságosabban rendezzék meg a versenyeket – amint ez lehetségessé válik.

Azt azonban most senki sem tudja megmondani, erre mikor kerülhet sor. Erről beszélt közösségi oldalán Carlos Sainz is, akit nemrég követői faggattak. „Ez (hogy mikor indulhat el a szezon) egy olyan kérdés, amire most szerintem senki sem tud választ adni. Lehetetlen megmondani. De remélhetőleg hamarosan elkezdhetjük” – magyarázta a spanyol.

„Remélhetőleg most otthon maradunk, és gyorsan lemegy ez az egész, és akkor mindenki visszatérhet a megszokott életéhez. De teljesen egyértelmű, hogy ez most egy nagyon furcsa helyzet” – folytatta a McLaren versenyzője.

Sainz az Ausztráliából való hazatérés óta karanténban van, noha koronavírus-tesztje negatív lett. Követői arról is kérdezték, hogyan telnek a napjai. „Nagyon jó érzem magam. Mióta hazatértünk Ausztráliából önkéntes karanténban vagyok. De jól vagyok. Őszintén szólva, most keményebben edzek, mint valaha, mert elég sok időm van rá. A szezon előtti edzések is jól mentek, de az ember mindig többet akar. Most próbálok még többet beletenni ebbe” – fogalmazott.

Borítókép: Carlos Sainz (Fotó: XPB)

További tartalmak