Musorujsag
Élő Eredmények

Az F1-nek meg kell védenie a csődtől a csapatait

Az F1-nek meg kell védenie a csődtől a csapatait

This Is Money, Österreich, The Paddock Magazine
Egyre több szakember tart attól az autósportban, hogy a koronavírus világjárvány gazdasági hatásai következtében csapatok kerülhetnek veszélybe. A brit motorsport-szövetség elnöke szerint az F1 tulajdonosának kötelessége lépni.

Továbbra sem világos, mikor és hol rajtolhat el a Forma–1 2020-as szezonja, így az is kérdéses, hány versenyt tudnak majd megtartani. A sportág elnöke, Chase Carey legutóbb arról nyilatkozott, hogy 15-18 versennyel kalkulálnak, ami még így is jócskán elmarad az előzetesen tervezett 22 futamos rekordévadról.

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint fennáll a veszélye, hogy a törölt versenyek elmaradó jogdíjai akár százmilliós nagyságrendű bevételkiesést eredményezhetnek. „Minden csapat bevételkieséssel számolhat. Ha öt futamot törölnek, máris elvész százmillió” – hívta fel a figyelmet az Österreichnek nyilatkozó szakember.

Ehhez adódnak még az elmaradt tévés közvetítések, valamint szponzori bevételkiesések, melyek ugyancsak fájóan érinthetik a csapatokat. John Norman, az amerikai sorozatokban érdekelt EVO ügyvezető igazgatója és versenyzőmenedzser szerint noha attól talán nem kell tartani, hogy a világjárvány miatti kényszerpihenő alatt támogatók fordítanak hátat versenycsapatoknak, az a várható gazdasági megroggyanás miatt benne van a pakliban, hogy hosszabb távon a szponzori közeg is kedvezőtlenebbre fordul, ami ugyancsak ronthat az istállók helyzetén.

„A meglévő szponzori szerződések valószínűleg nem fognak változni, hiszen még ha jegelni is kell a versenyzést, a szponzorokra nem vetne jó fényt, ha ilyenkor bontanának szerződést egy csapattal. Ugyanakkor a szponzoráló cégeknek maguknak is meglehetnek az anyagi nehézségeik. Ez attól is függ, hogy milyen sokáig szünetel majd a szezon. Elképzelhető, hogy a járvány tovább fog tartani, mint várták, és lehet, hogy a szponzorok aggályai oda vezetnek, hogy megpróbálnak kilépni a szerződésekből. De amíg nem jutunk idáig, nem tudhatunk biztosat” – magyarázta a The Paddock Magazine-nak.

Fotó: XPB

Mindezek alapján többen tartanak attól a szakmában, hogy veszélybe kerülhet bizonyos csapatok egzisztenciája. Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frédéric Vasseur is nyilatkozott már arról, hogy a kisebb költségvetéssel rendelkező gárdákat milyen súlyosan érintheti a visszaesés, és most Dave Richards, a brit motorsport-szövetség elnöke is erre figyelmeztetett. A korábban többek között a BAR F1-es csapatát is vezető szakember szerint az F1-nek most nagyon oda kell figyelnie a veszélyekre, és kötelessége lesz megóvni a bajba kerülő résztvevőket.

„Sok fog múlni azon, a Forma–1 hogyan viszonyul ehhez. Az F1 nem engedheti meg, hogy elveszítsen csapatokat a mezőny végéről, mert az egy katasztrófa lenne számukra. Bernie (Ecclestone) korábban biztosította, hogy a rossz időkben a kisebb csapatok biztonságban legyenek, és remélem, hogy a Liberty is belátja ennek szükségességét. A nagy gyártók, mint a Mercedes és a Renault, rendben lesznek. Ha viszont a Williamst vagy mondjuk a Racing Pointot vesszük, nekik nem lesz könnyű. Komoly veszélybe kerülhet a működésük, és kifogyhatnak a pénzből. Lesznek olyan vállalatok a motorsportban, amelyeknek nem lesz elég pénzük átvészelni ezt az időszakot. Nagy kihívás lesz” – figyelmeztetett a This is Money című lapnak nyilatkozó szakember.

David Richards (Fotó: Moy / XPB Images)

A veszélyekre reagálva az F1 máris megtette az első fontos lépéseket. A 2021-re tervezett szabályváltozásokat elhalasztotta egy évvel, a 2020-as autók fejlesztését jelentősen korlátozta, és arra kötelezte a csapatokat, hogy jövőre is a mostani gépekkel álljanak rajthoz. Franz Tost, az Alpha Tauri csapatfőnöke szerint a mostani nehéz időszak egyben egy lehetőség is a sportág előtt. „Minden éremnek két oldala van” – mondta a Motorsport-Totalnak. „A jó oldala ennek a koronavírus történetnek, hogy idén nem kényszerülünk dupla fejlesztésre, és a 2022-es autónkat csak 2021-ben kezdhetjük el fejleszteni. Ráadásul már a költségvetési plafon alatt. Ez nagyon fontos lépés, nagyon sok pénzt tudunk megspórolni vele, mivel már nem lesz szükség a párhuzamos fejlesztéssel együtt járó magas költségekre.”

Márpedig a 2021-es szabályváltozásoknak ez egy olyan pontja volt, amit több résztvevő is kritizált. Christian Horner, a Red Bull főnöke már tavaly hangoztatta, az F1 nagy lehetőséget szalaszt el azzal, hogy a költségplafont az új autókkal azonos évben tervezi bevezetni, mivel ezzel minden idők legdrágább évévé teszi a 2020-ast. E problémát a világjárvány most felszámolta.

Ez ugyanakkor még csak az első lépés volt, az új, rendkívüli helyzet alighanem még a sportág útjába gördít pár további akadályt is.

Borítókép: A 2019-es Bahreini Nagydíj rajtja (Fotó: XPB)

További tartalmak