Hill: Ha le akarják győzni Hamiltont, tegyék azt, mint Rosberg

Ha valaki le akarja győzni az utóbbi években megállíthatatlan Lewis Hamiltont, annak Damon Hill szerint azt kell tennie, amit Nico Rosberg tett 2016-os bajnoki küzdelmük során: ki kell billentenie egyensúlyából a brit klasszist.

A 2014 óta tartó hibridkorszakot a Mercedes és Lewis Hamilton uralja: a csillagosok azóta egyszer sem találtak legyőzőre, a brit pedig csak egy alkalommal, 2016-ban bukta el a bajnoki küzdelmet. Akkor a csapattárs, Nico Rosberg győzte le, miután mindent föltette arra, hogy egész évben a legmagasabb szinten teljesítsen, és ezzel elbizonytalanítsa az ellenfelet.

Hamilton ebből is tanult, és azóta még tapasztaltabban, még erősebben száll harcba ellenfeleivel, akik közül a folytatásban sokak szerint Max Verstappen lehet az első számú kihívó, valamint a Ferrari kettőse (Sebastian Vettel és Charles Leclerc), ha a vörösök ismét megtalálják a helyes utat.

Damon Hill (Fotó: XPB Images)



Az F1 eseményeit az utóbbi években televíziós szakértőként követő egykori világbajnok, Damon Hill nekik azt tanácsolja, kövessék Rosberg példáját és billentsék ki egyensúlyából Hamiltont. „A gyenge pontjai?” – kezdte a Forma–1 új, hivatalos magazinjának nyilatkozó brit. „Nehéz most bármire is gondolni. Versenyzőként most övé a rendkívüli tehetség, a tapasztalat és a magabiztosság szinte megsemmisíthetetlenné tévő egyvelege” – folytatta.

„Ez a keverék több mint a részek összessége. Hamilton most igazán figyelemre méltó. Az egyetlen módja annak, hogy legyőzd, ha azt teszed, amit annak idején Nico tett ellene. Megpróbálod elérni, hogy ne érezze magát annyira stabilan” – magyarázta tovább az 1996-os szezon bajnoka.

Végül újabb dicsérettel illette a honfitársat, aki érzése szerint megérdemli a tisztelet, hiszen a csatái során nem folyamodik tisztességtelen húzásokhoz. „Lewis nem szokott ravaszkodni, úgy tűnik, ez hiányzik az ő eszköztárából. Ha valaki, aki ellene küzd, és készen áll arra, hogy valamelyest megzavarja őt, akkor egy kissé sebezhetővé teheti” – fogalmazott.

Lewis Hamilton ( Moy / XPB Images