Musorujsag
Élő Eredmények

Dennis miatt nem lehetett álompáros Alonsóból és Hamiltonból?

Dennis miatt nem lehetett álompáros Alonsóból és Hamiltonból?

Beyond The Grid
Flavio Briatore már előre figyelmeztette Fernando Alonsót, hogy rossz vége lehet a 2007-es mclarenes kalandjának. A menedzser és a csapat akkori tesztversenyzője is úgy véli, hogy a Lewis Hamiltonnal való balhé a csapatfőnök Ron Dennis számlájára írható.

A 2007-es szezon a Forma–1 történetének egyik legviharosabbja volt, köszönhetően a Fernando Alonso és a McLaren között kialakult egész éves veszekedésnek, amit botrányos sora kísért. A spanyol versenyző már meglepően korán, 2005 hajrájában bejelentette, hogy két év múlva a Renault helyett a McLarennel fog versenyezni. Akkor még úgy ítélte meg, Wokingban hosszabb távon nagyobb potenciál van arra, hogy újabb bajnoki címeket szerezzen, ráadásul érkezése előtt úgy gondolta, hogy kétszeres világbajnokként és címvédőként a gárda első számú versenyzője lesz.

Csakhogy a McLaren időközben mérlegelte, kit ültessen be mellé, és a GP2-t megnyerő Lewis Hamiltonra esett a választása, annak ellenére, hogy a brit újonc volt. Az eredmény ismert: Hamilton már az első futamon ráncigálni kezdte Alonso nem létező bajuszát, majd hamar a spanyollal együtt vált az év bajnokesélyesévé, amit csapattársa rosszul viselt.

A McLarennél éveken át tesztversenyzőként dolgozó Pedro de la Rosa szerint előzetesen nem lehetett arra számítani, hogy Alonso és Hamilton kapcsolata ennyire csúnya véget érhet, sőt nem is kellett volna így végződnie. „Engem meglepett, hogy ilyen robbanás lett a vége. Ha visszatekintünk, talán ez volt a valaha volt legerősebb versenyzőpáros. Már csak azért is, mert úgy gondolom, az újabb generációk mindig jobbak a régieknél. Szóval Sennánál és Prostnál is jobbak voltak. Ez nem ellenük szól, ők az én örök példaképeim, de Fernando és Lewis szintje elképesztő volt. Emlékszem, az adataikat tanulmányozva arra gondoltam, ez a két fickó egy másik bolygóról való. Nem gondoltam volna erről a párosról, hogy így szétrobban. És nagy kár is ezért, mert ők ketten nagyon sok világbajnoki címet hoztak volna a McLarennek” – vélekedett a spanyol a Beyond The Grid F1-es podcastnak.

Ugyanezen csatornának nyilatkozva Alonso korábbi renault-s csapatfőnöke és menedzsere, Flavio Briatore viszont azt mondta, ő nagyon is félt attól, hogy a McLaren Hamilton mögé fog állni, és ennek veszélyére figyelmeztette is versenyzőjét. „A McLarenhez ment, és én nem örültem ennek, mivel ez nem olyan volt, mint amikor Schumi a Ferrarihoz szerződött. Most Fernando ment a McLarenhez, és ez sem Fernando, sem a McLaren számára nem volt sosem egy álomcél. Én megmondtam neki: »Melletted lesz az új fiú, Lewis Hamilton, aki Ron Dennis embere, ugyanúgy, ahogyan te vagy nekem. Garantálhatom, hogy ha harcolni fogsz ezzel a fickóval, akkor Ron Dennis őt fogja védelmezni.«”

Fernando Alonso és Flavio Briatore 2006-ban a Renault-nál (Fotó: Davenport / xpb.cc)

Volt főnöke szerint a spanyol úgy gondolta, e veszély ellenére van elég jó ahhoz, hogy sakkban tudja tartani Hamiltont, és azt is kezelni tudja, ha esetlegesen hátszelet kap a brit. Kicsit alábecsülte Hamiltont, ám Briatore szerint azt senki sem láthatta előre, hogy a brit ennyire jó lesz. „Azt felelte: »Nem-nem, én gyorsabb vagyok!« De azzal senki sem számolt, még Ron Dennis sem, hogy valójában milyen gyors Lewis Hamilton. Ha Ron Dennis tudta volna, mennyire gyors, akkor nem költött volna el egy csomó pénzt Fernandóra. Ha tudod, hogy házon belül van egy gyors versenyződ, akkor miért is szerződtetnél egy másikat?”

Az olasz elmondása szerint menedzserként nem avatkozott bele Alonso és Dennis vitájába. „Ron Dennis mindent magáért tett, neki nincs szüksége segítségre. Én csak néztem, ő csinált mindent, egymaga. Tudtam, hogy mi történik. Számomra elég volt látni, hogy két verseny után Hamiltonnál cseréltek először kereket, és Alonsónál másodszor. Ekkor már eleget tudtam, mert ismertem Fernandót…”

 

Monaco gyújtotta meg zsinórt

De la Rosa szerint a konfliktus forrását nem Alonso és Hamilton ellentéte jelentette, hanem bizonyos események, melyeket Dennis rosszul kezelt a spanyol szempontjából. „Mindig nagyon tisztelték egymást a pályán, mert látták, mennyire jó a másik. Ezt talán sosem mondták ki, de így volt. És a versenypályán soha semmi rosszat nem tettek egymással, kemény csatát vívtak, de sportszerűt. Nem tolták le egymást, nem törték el egymás első szárnyát, semmi ilyesmi, csak két gladiátor sportszerű harca volt ez. Innen nézve nem voltak rossz emlékek.”

Alonso hamar úgy kezdte érezni, hogy valóra válik Briatore jóslata, és Dennisnek valóban Hamilton a kedvence. „Mindketten rendkívül gyorsak és tehetségesek voltak, de más versenyzők. Úgy vélem, Lewis sok dolgot tanult meg Fernandótól abban az évben, Fernando igazi mestermunkát végzett a kiegyensúlyozottság, az autóra való odafigyelés, a gumik kímélése szempontjából. És ezek miatt kezdte úgy érezni, hogy a sok adat, a telemetria, amit megosztottak, mind Lewis kezére játszott. Ekkor elkezdte azt csinálni, hogy nem vezetett úgy a szabadedzéseken, ahogyan kellett volna, majd az időmérőkön hirtelen nagyon gyors lett. Szóval voltak itt játszmák a két szuper gladiátor között.”

E taktikázásból gyorsan jött is az első veszekedés. Monacóban Alonso a győzelem felé száguldott, ám a hajrában Hamilton támadást indított ellene, miután meg volt győződve arról, hogy ők ketten nyílt küzdelmet vívnak. „Visszagondolva az egy borzalmas év volt. A dolgok már a későbbi kémügy előtt kezdtek félresiklani. Az emberek másképp látták, de a kémügy valójában csak a jéghegy csúcsa volt. Az egész Monacóban kezdődött, ahol Fernando simán és érdemből nyert. A verseny utolsó húsz körében viszont próbálta hűteni a fékeket, mert a lassú kanyarokban ez sokaknak nehézséget okozott, köztünk nekünk is. Ő vezetett, és egyszerűen csak hűteni próbálta a fékeket. Az adataiból is kiolvasható volt, hogy csak poroszkált, nagyon korán fékezett minden féktávnál. Lewis nagyon gyorsan felzárkózott rá, de Fernando csak visszafogta magát. A csapat pedig sosem mondta Lewisnak, hogy ebben a sorrendben fogunk célba érni, ezért próbálta megnyerni a versenyt” – mesélte De la Rosa.

„BFF”-ek vagyunk!

„Ez volt az a verseny, amelyen minden rosszra fordult. Fernandónak azt mondták ugyanis, hogy ezt a versenyt Lewisnak kellett volna megnyernie. Valaki a csapat vezetőségéből mondta ezt neki” – utalt Ron Dennisre, hozzátéve, ezt nem ennyire nyíltan mondta ki, de szavaiból érződött, hogy így gondolja. „Alapvetően azt mondta, hogy a fiú gyorsabb volt nála. És Fernandónak ez rosszul esett, hiszen az adatokból ki lehetett olvasni, hogy ha akart volna, akár két másodperccel is lehetett volna gyorsabb körönként. Fernando nagyon okos versenyző, és tudta, hogyan kell nyerni anélkül, hogy túlerőltetné a fékeket, a motort, bármit. Ez volt a vég kezdete, mivel ekkor szembesült azzal, hogy ők nem értik, mit csinál pontosan, mennyire okosan versenyez. Ezek után minden tönkrement, Lewis pedig nagyon gyors volt, egyre javult, és Fernando észlelte: »Houston, baj van, a fickó jobb, mint hittem!«”

 

„Dennis azt gondolta, felsőbbrendű”

A történet folytatása jól ismert. Alonso egyfajta háborút indított a McLaren ellen, folyamatosan az ő hátráltatásával és Hamilton előnyben részesítésével vádolta csapatát, majd amikor jött a magyarországi időmérős balhé, betelt nála a pohár, és megzsarolta Dennist, hogy nyilvánosságra hozza a McLaren kémügyét. Ezt megelőzendő végül maga Dennis tájékoztatta arról az FIA elnökét, hogy titkos információkat kaptak a Ferrari autójáról és projektjéről, ami miatt csapatát később kizárták a konstruktőri bajnokságból, és 100 millió dolláros büntetéssel sújtották.

Briatore szerint Ron Dennisszel nem volt nehéz összekülönbözni, ő mindig is egy arrogáns kollégának tartotta a McLaren korábbi vezérét. „Emlékszem, Ron mindig úgy beszélt, hogy »Te ezt nem érted!« Ron akkoriban nagyon-nagyon arrogáns volt, azt gondolta, felsőbbrendű” – alkotott nem túl hízelgő véleményt a britről, aki szerinte csapatvezetőként sem volt olyan kiváló, mint amilyennek sikerei, a McLaren Senna-Prost korszaka mutatta. „Ő egyszerűen jókor érkezett jó helyre, és felépítette a McLarent. Gratulálok neki ehhez! Sokkal több pénze volt, mint bárki másnak, csak a Ferrari került közel hozzájuk. Ron viszont egyáltalán nem értette, hogy az elsődleges feladata az emberek kezelése, és csak ezt követi a vízió és a technológia” – kritizált.

Borítókép: Fernando Alonso és Ron Dennis a 2007-es Magyar Nagydíj időmérő edzése után (Fotó: Photo4 / xpb.cc )

További tartalmak