Musorujsag
Élő Eredmények

Sajtó: Wolff írásos ajánlatot kapott az Aston Martintól

Sajtó: Wolff írásos ajánlatot kapott az Aston Martintól

Motorsport-Total
Német lapértesülés szerint már írásos ajánlatot is kapott a Mercedes jelenlegi csapatfőnöke az Aston Martintól arra, hogy részvényeket vásároljon a cégben. Toto Wolff távozhat a címvédő sikercsapat éléről?

A héten beszámoltunk arról, hogy több forrás is Toto Wolff esetleges Aston Martinhoz való távozásáról találgat. Korábban a Daily Mail című brit bulvárlap kezdte pedzegetni, hogy a Mercedes jelenlegi csapatfőnöke egyre több időt tölt a brit autógyártónál nemrég 25%-os részesedést vásárló, és annak irányítását átvevő Lawrence Stroll-lal. Aztán a duóval jó viszonyban lévő Bernie Ecclestone nyilatkozott arról, hogy szerinte Wolff év végén elhagyja a Mercedest. Ezzel párhuzamosan pedig a német Motorsport-Total is megírta, forrásaitól úgy tudja, az osztrák ajánlatot kapott barátjától, hogy legyen az Aston Martin ügyvezető igazgatója.

Utóbbi lap erről szóló első, csütörtöki cikke aztán nyom nélkül eltűnt az oldalukról, majd egy nappal később megjelent egy kibővített változatban, mely már arról adott hírt, hogy Wolff írásos ajánlatot kapott az Aston Martin új főnökétől. A lap úgy tudja, hogy Stroll Wolffnak és régi ismerősének, a korábban a Red Bullnál, a Ferrarinál és a Lotusnál is megfordult Danny Baharnak is fölajánlotta, hogy átvehet bizonyos számú részvényt az Aston Martin Lagondából.

A Motorsport-Total két oldalról is megalapozottnak tartja Wolff váltását. Egyfelől kiemelték, hogy 2018 óta egyre szorosabbra fűzte kapcsolatát Stroll-lal. Már a Force India átvételében is segédkezett neki, mi több, tavaly a Mexikói Nagydíjat követően állítólag a kanadai milliárdos magángépével repült egyből New Yorkba, ahol Stroll társaságában egy ügyvédi irodánál egyeztettek a csak idén év elején nyélbe ütött Aston Martin-ügylet lehetőségeiről, vagyis ebben az üzletben is barátja segítségére volt.

Lawrence Stroll és Toto Wolff (Fotó: XPB)

A lap másfelől azt is hangsúlyozta, hogy Wolff viszonya a jelek szerint nem a legjobb a Daimler-Benz új elnökével, Ola Källeniusszal, aki elődjével, Dieter Zetschével ellentétben nem enged neki akkora szabadságot az F1-es csapat élén. Informátoruk szerint e feszültségnek Ausztráliában is lehetett érzékelni a jeleit, amikor Wolff a csapatok megbeszélésén először még a Red Bull-lal és a Racing Pointtal együtt a futam megrendezése mellett érvelt, majd telefonált Källeniusszal, és módosította álláspontját. Miközben a hivatalos verzió szerint a döntést Wolff hozhatta meg a kérdésben, és az elnök csak a saját álláspontját ismertette beszélgetésük során, Wolff szemtanúk szerint igencsak feldúltan érkezett vissza a megbeszélésre. És alighanem akkor is az volt, amikor megtudta, nem folytathatja a Ferrari motorügyében az FIA ellen vívott harcát a másik hat lázadó csapat társaságában, mivel Källenius időközben békepaktumot kötött a Ferrari vezetőivel, az ő feje fölött…

A portál értesülései kapcsán két csatornán is nyilatkozatra kérte Wolffot, aki csak az általuk megjelölt határidő után, már a cikkük megjelenése (második megjelenése) után reagált. Rövid válasza az volt: „A történet nem stimmel. Nem leszek az Aston Martin ügyvezető igazgatója.”

A lap megjegyzi, ez még nem zárja ki azt, hogy részvényese legyen az Aston Martinnak és más vezető pozíciót kapjon a márkánál. Rámutattak, az osztrák pályafutása során eddig mindig részvényvásárlással kötötte össze új szerepköreit. 2006-ban a HWA résztulajdonosa volt, és egyben a Mercedes gyári DTM-csapatát is felügyelte, majd ő vitte tőzsdére a céget. Később a Williamsnél vásárolt részesedést, majd ott is előkészítette a tőzsdére menetelt, míg 2013-ban a Mercedes gyári csapatából kapott 30%-ot, s lett a sportigazgatója a csillagosoknak.

Bernie Ecclestone-nak (jobbra) meggyőződése, hogy Toto Wolff hajlani fog Lawrence Stroll ajánlatára (Fotó: XPB)

Wolff szerződése 2020 végén jár le a Mercedesszel. A jövőjét firtató kérdésekre korábban rendre kihangsúlyozta, mennyire kiváltságosnak érzi magát azzal, hogy nemcsak csapatfőnök lehet a címvédő istállónál, hanem egyben üzlettárs is, ami számára fontos. Ez viszont a fentiek alapján nemcsak az elköteleződést jelezhette, hanem akár azt is, hogy szeretné megőrizni az eddigi szabadságát a Mercedesnél, vagyis hogy igazi üzlettársként, ne csak beosztottként bánjanak vele.

Amíg nem indul el az F1-es idény, aligha fog kiderülni, hogy Wolff ténylegesen elégedetlen-e a helyzetével, és emiatt nyitott-e a Stroll által kínált új lehetőségre. A találgatások mindenesetre azt mutatják, ha a versenyzőpiac talán nem is ígérkezik olyan mozgalmasnak, mint amire előzetesen számítani lehetett (bár várjuk ki a végét…), még így is vannak megválaszolásra váró kérdések.

Borítókép: Toto Wolff és Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes)

További tartalmak