Musorujsag
Élő Eredmények

Vettelnek el kell hagynia a mögüle kihátráló Ferrarit – Ecclestone

Vettelnek el kell hagynia a mögüle kihátráló Ferrarit – Ecclestone

F1 Insider
A Forma–1 korábbi vezére a Ferrari elhagyására bátorítja Sebastian Vettelt. Szerinte a McLaren lenne számára az ideális célállomás.

Közismert tény, hogy amíg az F1-es paddock állandó vendége volt, Bernie Ecclestone rendszeresen társasjátékozott Sebastian Vettellel szabadidejében. Barátságuk a brit távozásával sem szakadt meg. A 89 esztendős üzletember alighanem Vettel ferraris helyzetével kapcsolatban is képben van. A négyszeres világbajnok 2019-ben nehéz idényt teljesített, Charles Leclerc komoly erőpróba elé állította, és nem tudta a legjobbat kihozni a helyzetből.

Ecclestone szerint emellett az is nyilvánvaló, hogy a Ferrari már Leclerc mögé állt be, így ő most a távozást javasolná a csak 2020 végéig szerződéssel rendelkező Vettel számára. „Úgy vélem, Sebastian utóbbi időben nyújtott teljesítményére hatással voltak a Ferrarin belüli viszonyok, az, hogy Charles Leclerc lett az új csapattársa, akit az FIA elnökének fia menedzsel” – utalt Nicolas Todtra.

Vettel szerinte a kellő támogatás híján jobban járna, ha új utakat kezdene feltérképezni. „Gyanítom, hogy nem tekinti Binottót a legnagyobb támogatójának, akire a jelenlegi helyzetben szüksége lenne. Sebastiannak emiatt vagy abba kéne hagynia, vagy más lehetőségeket néznie 2021-re. A McLaren, amely jövőre újra Mercedes-motort használ, egy jó lehetőség lenne számára” – javasolta.

Ecclestone emellett azt is egyértelművé tette, hogy Binottót nem csak Vettel szempontjából nem tekinti ideális vezetőnek. „Ő egy remek technikus. Ez abból is látszik, milyen jó motorokat gyártottak mindig. De hogy ettől jó főnök is, aki irányítani képes egy csapatot? Nem gondolnám. Mindig kedvesen mosolyog, mindegy, hogy süt-e a nap, vagy esik-e az eső, mindegy, hogy a Ferrari nyer, vagy veszít. Ez nem sugároz éppen magabiztosságot” – kritizálta a szakembert.

Borítókép: Sebastian Vettel és Bernie Ecclestone (Fotó: XPB)

További tartalmak