Így lógta el iskolai óráit Verstappen

Max Verstappen nem titkolja, gyermekkorában a tanulás elé helyezte a versenyzést, emiatt pedig sokszor hanyagolta is az iskolát. Édesapja, aki a kezdetek óta segítette pályafutását, kiemelte, csak azért támogatta ebben, mert látta, hogy kivételes tehetség.

Max Verstappen (Fotó: XPB)
A most 22 éves Red Bull-pilóta mondhat versenyzésre született: édesapja az F1-et is megjárta, édesanyja pedig gokartversenyeken indult, majd ő maga is hamar kipróbálta magát a motorsportok világában, és szinte azonnal sikeres volt a legkisebb szinteken. A ranglétrán iszonyatosan gyorsan haladt, és 17 éves korában már a királykategória mezőnyét erősítette…

A legtöbben ebben a korban még az iskolapadban ülnek, Verstappen viszont F1-es autók volánja mögött ücsörgött, ami pedig a tanulást illeti, nemrég egy hosszabb interjúban beszélt arról, számára a kezetek óta egyértelmű volt, a versenyzés előbb van a fontossági listán.

„Nem rajongtam az iskoláért” – nyilatkozta a Formule1-nek. „Nem szerettem a széken ücsörögni és a táblát bámulni. Persze, tisztában vagyok vele, hogy mindenkinek szüksége van az iskolákra és az oktatásra. De számomra az F1 is egy cél volt, és ha most őszintén elárulhatom, nem is igazán akartam suliba járni, szóval ez csak még jobb motiváció volt számomra. Ezért is akartam egyre jobb és jobb lenni a gokartozásban.”

Max Verstappen (Fotó: XPB)



Miután már fiatalkorában is nemzetközi futamokon vett részt, gyakran „okos tervekre” volt szükség, hogy elhagyhassa az iskolát, és édesapjával – aki a kezdetek óta támogatta őt – elutazhasson a helyszínekre. „Volt, hogy megkértem, hadd menjek ki a mosdóba, de az osztályterembe már nem jöttem vissza. Minden pénteken, háromnegyed 3-kor elhagytuk az iskolát és utaztunk a versenyekre. Apám már összepakolta a buszt. Ott voltak a felszerelések meg néhány szett alsógatya. Teljes gázzal hajtottunk Olaszországba, majd vasárnap vissza. Sokszor hajnalban értünk haza” – mesélte.

Jos Verstappen, az apa a téma kapcsán kiemelte, pusztán azért járult hozzá fia lógásaihoz, mert biztosra vette, különleges tehetséggel van megáldva. „Nem hiszem, hogy őrültek voltunk” – vette át a szót az idősebb Verstappen. „Ha Max tehetségtelen lett volna, és ezt felfedezem, akkor én magam rugdostam volna el az iskolába. De tudtam, hogy valami történni fog a motorsportokban. Szóval nemcsak toleráltam ezt, hanem bátorítottam is” – hangsúlyozta.

Végül, amikor a fiatal versenyző pályafutása magasabb fokozatba kapcsolt, a család Belgiumba költözött, hol Verstappen már magántanárnál folytatta tanulmányait. „Megállapodtunk a tanárral abban, hogy Max csak akkor megy hozzá, amikor otthon van. Hetente egyszer járt iskolába. Ez igazi megváltás volt számunkra, amikor már mindenhol versenyünk volt” – emlékezett vissza Jos.