Musorujsag
Élő Eredmények

Egyre kevesebb esély mutatkozik a Kanadai Nagydíj megrendezésére

Egyre kevesebb esély mutatkozik a Kanadai Nagydíj megrendezésére

GMM
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Kanadai Nagydíjat sem lehet megrendezni eredeti időpontjában, június 14-én. Noha hivatalos bejelentés még nem érkezett, Montreal városa már törölt egy fesztivált, amit eredetileg a futam után rendeztek volna…

Miután az évad első nyolc futamát halasztottá/törölték, papíron egyelőre Montrealé a szezonnyitó, a koronavírus-helyzetet látva azonban eddig sem tűnt túl reálisnak, hogy Kanadában már júniusban futamot rendeznek. Bár a szervezők korábbi kijelentésük alapján a húsvéti időszak táján döntenek, a híreket látva egyre valószínűbb, mire jutnak végül…

Dolgukat, akárcsak Monaco és Azerbajdzsán esetében az is nehezíti, hogy nem egy állandó pályáról van szó, vagyis az előkészületek az ő esetükben is hosszabbak, ezért a verseny sorsával kapcsolatos döntést is hamarabb meg kell hozni.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

Ez a jelenlegi helyzetben nagyban függ a helyi vezetőség döntéseitől is, Montreal városa pedig nemrég lemondott egy zenei fesztivált, ami június 25-én került volna megrendezésre, vagyis a Kanadai Nagydíj után. Indoklásukban kiemelték, nem volt könnyű így dönteni, de most a részvevők és a fellépők egészségének védelme a legfontosabb.

Ebből már sejthető, a futam is hasonló sorsra juthat, hiszen oda is rengeteg rajongó utazna el, a tömegeseményeket pedig a jelenlegi helyzetben egyelőre nem tanácsos megrendezni. Az előjelek tehát nem biztatóak, de várjuk meg a hivatalos állásfoglalást…

Amennyiben a kanadai verseny is halasztásra kerül, Franciaországé lehetne a szezonnyitó, a vírushelyzet azonban egyelőre náluk is súlyos, a szervezők pedig jelezték, most még tervezni sem lehet, hiszen minden folyamatosan változik. Nekik azonban előny lehet, hogy ráérnek még a döntéssel, hiszen egy állandó pályán rendeznék versenyüket.

Két futamközvetítés is lesz vasárnap az M4 Sporton!
14:00, 1993, Európa Nagydíj
21:00, Virtuális Ausztrál Nagydíj
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak