Musorujsag
Élő Eredmények

A vírusjárvány gócpontján önkéntes mentős az F1-es Pirelli-főnök

A vírusjárvány gócpontján önkéntes mentős az F1-es Pirelli-főnök

The Sun
Miközben a Forma–1 csapatai technológiai tudásukkal segédkeznek a koronavírus elleni küzdelemben, a gumibeszállító Pirelli sportigazgatója a frontvonalban, önkéntes mentősként harcol, mégpedig az európai gócpont közepén.

Már korábban cikkeztünk arról, hogy a Forma–1 hivatalos gumibeszállítójának sportprogramját irányító Mario Isola szabadidejében önkéntes mentősként tevékenykedik Olaszországban. Nemrég a brit Sun című napilapnak nyilatkozva a szakember elárulta, e tevékenységét annak ellenére sem szüntette be, hogy februárban hazájában kitört a koronavírus-járvány, ráadásul éppen a városa, Milánó térsége jelentette a gócpontot.

A betegség miatt már hetekkel ezelőtt teljes karantén alá vonták Olaszországot, ezrével haltak meg emberek, így nem meglepő, hogy az 50 éves Isolát barátnője megpróbálta lebeszélni arról, hogy továbbra is mentőautót vezessen. Ő azonban hajthatatlan volt. Kötelességének érezte, hogy akkor is segítse az egészségügyi dolgozókat, amikor a leginkább szükség van a munkájukra.

„Nem csak a világjárvány idején fordul elő, hogy kockázatot kell vállalnunk. Van, hogy agresszív személyekkel van dolgunk. Már azzal is kockáztatsz, hogy mentőautót vezetsz egy sürgős esethez. Ez is egy kockázati tényező, hiszen érhet baleset is. Pár éve volt egy balesetem mentőautóval, és a másik autóban valaki meghalt” – érvelt, miért nem függesztette fel a mentős munkáját.

„Most a gondot az jelenti, hogy valahányszor jelez a rádió egy új bevetés miatt, veszélynek teszed ki magad. De megteszed, mert meg kell tenned. Voltak vitáink erről a barátnőmmel, aki nem túl boldog, hogy ezt csinálom. Most valahányszor hívás van, ott a kockázat is, ami nem kicsi. De ez minden országban így van jelenleg.”

Miután Isola maga is elutazott a Forma–1 mezőnyével az Ausztrál Nagydíjra, hazatérte után ő is 14 napra karanténba vonult. Azóta visszatért a munkához. Eleinte csak az érkező hívások fogadásában segédkezett, aztán az interjúadás idején már az első újabb éles bevetéseire készült. Éjszakai műszakban, este 19 órától vállal mentőzést hajnali 5-ig.

Mario Isola (Fotó: XPB)

„Sok kollégával beszéltem, mi egy igazi közösség vagyunk, elbeszélgettünk. Megosztjuk egymással, ami történt velünk. Az elmondásaik alapján az egész legrosszabb oldalát a pszichológiai vonzata jelenti. A munka legnehezebb része, hogy nem vihetsz magaddal most senki hozzátartozót a kórházba. Általában valaki mehet a család tagjai közül, mert fontos, hogy támogassák a beteget. Most viszont kerülni kell a kontaktust a pácienssel, ezért tilos mást is magunkkal vinni az orvosi személyzeten kívül. Előfordul, hogy valaki súlyos állapotban van, és meg kell mondanunk a hozzátartozójának, hogy bocsánat, most nem jöhet velünk. Tudatosul bennük, hogy talán utoljára látják a hozzátartozójukat élve, és ez nekünk is nehéz. El kell magyaráznunk nekik, hogy az eljárásmódot kell követnünk, de ez nagyon nehéz” – ismerte el.

Isola nemcsak mentőautót vezet, egy olyan önkéntes csapat tagja is egyben, amely további mentős önkénteseket képez ki. Lombardiában ők 150-en dolgoznak jelenleg önkéntes munkában, ám nemcsak mentőautó vezetését vállalják, hanem többek között orvosi eszközöket, gyógyszereket is szállítanak, akár kerékpárral.

Isola emellett nemrég egy oldalt indított, melyen adományok gyűjtésébe kezdett a vírusjárvány által így vagy úgy érintett személyek megsegítésére. „Most mindenki próbál plusz pénzeket találni, hogy támogatással segíthessen. Még ha az önkénteseknek nem is kell fizetnünk, az egyenruhákért, az eszközökért, az üzemanyagért muszáj. A gumikat nem említem, mert a Pirelli minden mentőautóra biztosít gumikat. Próbálunk pénzt gyűjteni, hogy a rászorulókon segíthessünk. Ez egy nemzeti vészhelyzet most inkább, nem is annyira egészségügyi vészhelyzet. Akadnak olyan idősek a térségünkben, akik nem tudnak hozzájutni a nyugdíjukhoz, akiknek nincs elég pénzük a hónap végéig. A kórházak és az intenzív ellátás élvezik az elsőbbséget, és mi szerencsések vagyunk, hogy van négy egészen új mentőautónk. A pénzt most azokra kell költeni, akiknek szükségük van rá, nemcsak a saját szervezetünkre.”

Borítókép: Mario Isola (Fotó: XPB)

További tartalmak