Musorujsag
Élő Eredmények

Ricciardo: Velünk is egyeztethetnének…

Ricciardo: Velünk is egyeztethetnének…

F1i, Canal +
Daniel Ricciardo szerint az F1 és az FIA vezetői a versenyzőkkel is egyeztethetnének arról, hogyan tervezzék újra a 2020-as versenynaptárat. Ami a hétvégék rövidítését illeti, az ausztrál úgy véli, ez egy jó kompromisszum lehet.

Noha egyelőre lehetetlen megmondani, mikor indulhat újra a versenyzés, az F1 és az FIA vezetői a háttérben folyamatosan egyeztetnek, és keresik a módját annak, hogy a lehető leghamarabb, a lehető legbiztonságosabb kerek között útjára indíthassák a szezont. Ami a versenynaptár átalakítását illeti, a vezetőség nemrég szabad kezet kapott ötletei megvalósításához.

A csapatokkal több alkalommal is konzultáltak már a lehetséges módosításokról, a versenyzők véleményét viszont – úgy tűnik – nem kérték ki az ügyben. Daniel Ricciardo szerint viszont velük is fölvehetnék a kapcsolatot.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

„Igen, azt hiszem” – felelte, amikor erről kérdezték. „Itt van a versenyzők szövetsége, ennek pedig mind tagjai vagyunk, szóval kommunikálhatnánk. Ezen keresztül kommunikálhatnának velünk, és mi is velük, gyűjthetnénk ötleteket, hogy segítsünk megoldásokat találni” – tette hozzá az ausztrál, majd kijelentette, ő támogatja a kétnapos hétvégék ötletét is.

Ez akkor merült fel, amikor biztossá vált, amennyiben újraindulhat a versenyzés, a második félév igencsak zsúfolt lesz, ezen pedig a vezetőség a pénteki napok törlésével könnyítene. „Ez működhet” – állapított meg Ricciardo. „Azt hiszem, mi, a versenyzők egyetértenénk azzal, hogy ez a helyes döntés, amennyiben ez azt jelenti, hogy több versenyt rendezhetünk.”

„Ha minden hétvégén futamot akarnak rendezni, akkor le kell rövidíteni a hétvégéket. Szerintem a három helyett kétnapos eseményekre lenne szükség. Logisztikai szempontból is logikusan kellene végigcsinálunk. Először lenne egy európai fázisa az évadnak, aztán pedig mehetnénk a világ keleti, majd nyugati részére. Ennek így lenne értelme. Egy biztos, mire oda jutunk, hogy indulhatunk, már mindenki nagyon versenyezni akar” – hangsúlyozta.

Daniel Ricciardo (fotó: XPB)
Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak