Musorujsag
Élő Eredmények

Elhunyt Stirling Moss

Daily Mail
90 éves korában, hosszú betegség után elhunyt a Forma-1 egyik legnagyobb alakja, Sir Stirling Moss.

A versenyzőlegenda felesége közölte a szomorú hírt a Daily Maillel: hosszú betegség után elhunyt Stirling Moss. „Elfáradt, és végül lehunyta a szemét” – fogalmazott Moss felesége.

Az F1 történetének legjobb nem világbajnok versenyzője – csak így emlegették Sir Stirling Mosst, a britek egyik első Forma–1-es nagyságát. De becézték Mr. Autóversenyzésnek is, miután a királykategórián kívül szinte minden lényeges és nívós versenyen, versenysorozatban megmérette magát. Az egyik legnagyobb barátja volt az 1950-es évek domináns csillagának, Juan Manuel Fangiónak, akit még az Ayrton Sennák, Michael Schumacherek és Lewis Hamiltonok felbukkanása után is határozottan minden idők legjobbjának tartott.

Striling Moss a letűnt hőskor egyik utolsó hírnöke volt. Most viszont már nem ő adja hírül, milyenek voltak azok a bizonyos vad első évtizedek az autóversenyzés csúcsán, nekünk kell megemlékezni az ő eredményeiről, életéről.

Sir Stirling Moss (Fotó: Mercedes)

Moss 1929. szeptember 17-én született West Kensingtonban, London közelében. Tulajdonképpen egész családja rajongott az autóversenyzésért, hiszen fogorvos édesapja amatőr versenyzőként többek között az Indy 500-ason is indult, anyja hegyi versenyeken tette próbára tudását a két világháború között, míg Stirling mellett húga, Pat raliversenyeken mérette meg magát.

Noha apja ellenezte, hogy autóversenyző legyen, Moss végül az ő autójával teljesítette egyik első versenyét, aztán egyre magasabb szinteken kezdett bizonyítani, például a Forma–3-ban. Noha F1-es versenyzőként vált ismertté, 1948-ban indult pályafutása első éveiben más kategóriákban ért el sikereket. Ő lett például az első nem amerikai, aki nyerni tudott a sebringi 12 órás viadalon, de ralizott és sportautókkal is versenyzett.

Első F1-es versenyét 1951-ben Svájcban teljesítette, ezt 154-ig azonban csak pár alkalmi nagydíjrajt követte, pontokat nem szerzett. 1954-ben Maseratival lett 13. a bajnokságban, majd az iránta már ekkoriban érdeklődő híres Mercedes-főnök, Alfred Neubauer csapatába szerződött a következő évre. A szakember figyelmét többek között Monzában keltette föl, ahol úgy tolta célba lerobbant Maseratiját, miután addig kiélezett csatát vívott a Mercedesekkel.

A domináns Mercedesszel csak Fangio bizonyult jobbnak nála 1955-ben, aztán első bajnoki ezüstérmét további három követte még zsinórban, Maseratival, Vanwall-lel és Cooperrel versenyezve. 1955-ben hazájában, Aintreeben aratta első F1-es futamgyőzelmét, első britként nyerte meg a Brit Nagydíjat, és először győzte le csapattársát, Fangiót, aki a futam után állította, nem igazak a feltételezések, hogy hagyta őt nyerni.

Az argentin legenda nemcsak csapattárs, igazi mentor, pártfogó, barát is volt Moss számára. Szoros kapcsolatukat a versenypályán sem tették félre, amikor szükséges volt, segítette Fangiót.

Stirling Moss és Juan Manuel Fangio (Fotó: Daimler Media)

Az ötszörös világbajnok visszavonulása után sem jött el azonban az ő ideje. 1958-ban nem ő, hanem a Ferrarit vezető Mike Hawthorn lett Nagy-Britannia első F1-es világbajnoka, noha egyszer nyerő honfitársához képest Moss három győzelmet számlált abban az évben.

Utolsó három F1-es évét brit autókkal versenyezte végig, mindháromszor harmadik lett a bajnokságban. Egyebek mellett az ő nevéhez fűződik az első farmotoros autóval jegyzett győzelem (1958, Argentina), valamint az F1 történetének egyetlen négykerékhajtású autóval elért sikere is (1961). Legemlékezetesebb versenyei egyikeként emlegetik az 1961-es monacóit, amelyen az abban az évben sokkal erősebb autót vezető ferrarisokat utasította maga mögé.

1962-re egy versenyképesebb autót ígért neki akkori csapatfőnöke, Rob Walker, ám egy húsvét hétfői goodwoodi versenyen súlyos balesetet szenvedett, melynek következtében egy ideig kómában volt. Felépülése hónapokig tartott, és a baleset véget is vetett pályafutásának. 66 F1-es startja során 16-szor indulhatott az élről és 16 győzelmet aratott.

Stirling Moss 2015-ben egy bemutatón (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Moss azonban nemcsak az F1 egyik balszerencsés tehetségeként vált ismertté, hanem sokoldalúságáról is. 1948-tól 1962-ig tartó pályafutása során összesen 529 versenyen vett részt, amelynek csaknem felét, 212-t megnyert. Volt olyan szezon, amelyben összesen 62 futamon vett részt, pályafutása során pedig 84 különböző autóval, gyártóval versenyzett, főként britekkel, de a legnagyobb márkákkal is, így Mercedesszel, Ferrarival, Maseratival, Porschéval. Egyik leghíresebb F1-en kívüli sikerét a Mille Miglia 1955-ös megnyerése jelentette, mindössze 25 esztendősen.

Visszavonulása után Moss egy ideig kommentátorként is tevékenykedett, de nemcsak F1-es, NASCAR-versenyeken is. Az ABC csatornát 1980-ban hagyta el, ám az elkövetkező évtizedekben is gyakori vendég volt az F1-es paddockban. Véleményére mindig mindenki odafigyelt.

2000 márciusában ütötték őt lovaggá, Nagy-Britannia királynője helyett fia, Károly herceg, miután II. Erzsébet akkor éppen Ausztráliában tett látogatást. Azóta büszkén viselte a „Sir” megnevezést.

Stirling Moss és Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes AMG F1) Stirling Moss és Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes AMG F1)

Mossról 2016-ban derült ki, hogy hosszú időre egy szingapúri kórházban ragadt, miután kezelésre szorult. A következő évben bejelentették, hogy hazatérhet Angliába, ám családja azt közölte, hogy a korábbi versenyző  véglegesen visszavonul a nyilvánosságtól. Azóta nem nyilatkozott, nem véleményezte az F1 eseményeit.

Betegsége 90 esztendős korában vitte el őt közülünk. Az autóversenyzés, a motorsport egy igazi legendáját veszítette el.

Nyugodjon békében, Sir!

További tartalmak