Musorujsag
Élő Eredmények

Nagy Dani: bármelyik szimulátoros játékkal fejlesztheted a képességeidet

Nagy Dani: bármelyik szimulátoros játékkal fejlesztheted a képességeidet

Boxutca, Nagy Dániel

Van egy olyan – úgy tűnik – soha véget nem érő háború, ami a valós versenyzés mellett állók és az azt szimuláló programokra is nyitottak között folyik. Valójában azok háborognak, akik nem igazán nyitottak a szimulátorok felé, pláne abban az esetben, ha a program nem feltétlenül akarja a legmesszebb menőkig lemodellezni a valós autó fizikáját.

Ilyen az F1 2019 is, ami bevallottan nem vérbeli szimulátor, mégis, ahhoz, hogy kiemelkedően szerepelj benne, igen komoly kvalitások és rengeteg „munkaóra” szükséges.

Mindannyian büszkék lehetnénk, hogy ebben a kategóriában hazánké az egyik legerősebb kihívó, Bereznay Dániel, akit mindenütt elismernek, de látjuk, hogy mennyi, a képességét firtató komment jelenik meg vele kapcsolatban is.

Nagy Dániel, az M4 Sport F1-es szakértője legújabb videós bejegyzésében most egy kicsit megpróbálja helyre tenni a dolgokat ezen a területen.

Mint mondja, valójában teljesen mindegy, hogy melyik versenyzős programmal kerülsz a világ élvonalába, az adott programból legtöbbet kihozó, akkor is megérdemelten ül a trónon.

Mindegyik program képességet fejleszt és feltételez. Kitartás, koncentráció és egyéb, el nem hanyagolható erősségekkel vértezhetnek fel ezek a programok.

Mindazonáltal Dani hozzáteszi, számára, mint versenyző, nagyon fontos, hogy olyan programmal gyakoroljon, ami a leginkább képes visszaadni az eredeti autók viselkedését.

Bemutatja a választottját, és azt is, mivel érdemes kezdeni azoknak, akik még csak most lépnének a virtuális versenypályákra.

 

További tartalmak