Musorujsag
Élő Eredmények

Ausztrián az F1 szeme: beindítják-e a szezont?

Ausztrián az F1 szeme: beindítják-e a szezont?

Telegraph, Motorsport-Magazin, ORF
Noha jelen állás szerint hivatalosan még a Francia Nagydíj az első a programban, most a Forma–1 tekintete Ausztrián és Nagy-Britannián van. A két helyszín akár zárt kapus duplázással is beindíthatná az idényt.

Hivatalosan még nem fújták le a június végi Francia Nagydíjat, ám Emmanuel Macron elnök héten tett nagy rendezvények tilalmával kapcsolatos bejelentése alapján csak idő kérdésének tűnik a Le Castellet-i halasztás. Amennyiben sor kerül rá, máris júliusnál járunk a programban, itt viszont két olyan nagydíj következne, amelyek már látnak némi reményt a futamukra.

Az elmúlt hetekben mind Ausztria, mind Nagy-Britannia kapcsán fölvetődött, hogy az idény első versenyének otthonául szolgálhat, ráadásul mindkettő esetében fölvetődött az is, hogy egy helyett mindjárt két nagydíjat tartson egymás után. Ehhez Spielberggel ellentétben Silverstone még extra lehetőséget is tudna kínálni: pályájuknak több vonalvezetése is van, így módjukban állna nem teljesen azonos versenyeket lebonyolítani.

A létesítmény üzemeltetője a Telegraph című brit lapnak megerősítette, a duplázásukra is van esély. „Amennyiben a Forma–1 egynél többször szeretné használni a pályánkat, biztos vagyok benne, hogy tudnánk alkalmazkodni. Minden megoldásra nyitottak vagyunk, bármit javasolnak. Nyitottan viszonyulunk ehhez, szeretnénk segíteni. De ez roppant nehéz” – fogalmazott Stuart Pringle, a silverstone-i létesítmény ügyvezető igazgatója.

A brit lap Silverstone-t a britek utolsó bástyájaként emlegette. A június-júliusi idősávban a szigetországban már tulajdonképpen minden nagy sporteseményt lefújtak, kivéve az F1-es Brit Nagydíjat. Annak eredeti időpontja július 19-e, és a szervezők egészen május elejéig adtak időt maguknak és az F1-nek a döntésre, megpróbálkoznak-e ekkor egy várhatóan zárt kapus futam lebonyolításával. „Kihasználjuk a rendelkezésünkre álló időt arra, hogy minden lehetőséget mérlegeljünk” – szögezte le Pringle.

rajtrács A silverstone-i célegyenes (Fotó: Haas) A silverstone-i célegyenes (Fotó: Haas)

Logisztikai szempontból Silverstone kínálna ideális lehetőséget a királykategóriának a szezonkezdéshez, hiszen a tíz csapatból hétnek egy órán belüli útra van a központja. Ez egy zárt kapus esemény megszervezését is megkönnyítené. Hogy az angolok lehetnek-e az elsők a 2020-as F1-es programban, az azonban nem csak a saját helyzetükön múlik, hanem az eredeti naptárban július 5-ei időponttal rendelkező Ausztriáén is.

A Red Bull Ring versenye előtt a héten több szempontból is megcsillant a reménysugár. Az osztrákoknál a húsvét után elkezdtek fokozatosan lazítani a korábban bevezetett korlátozó intézkedéseken, és ez a folyamat fokozatosan folytatódni fog. Legalábbis abban az esetben, ha a járványban tapasztalt mostani tendencia kitart. Az utóbbi időben a koronavírus terjedése lelassult az alpesi országban, a gyógyulók száma már kezdi meghaladni az újonnan megbetegedettekét.

Ezek után Ausztria sportminisztere szerdán egy sajtótájékoztatót tartott, melyen többek között azt is bejelentette, hogy engedélyt adnak az osztrák labdarúgó-klubok újbóli edzéseire, és belátható időn belül zárt kapus mérkőzéseket is rendezhetnek majd. Werner Kogler ezzel egy időben egyértelművé tette, megfelelő óvintézkedések és zárt kapu mellett kormányuk nem gördítene akadályt az Osztrák Nagydíj útjába sem.

Ez egy olyan lehetőséget jelent az F1 előtt, amilyet a járványhelyzetben Ausztrália lefújása óta nem kapott még: a helyiek rájuk bízták annak eldöntését, vállalják-e a versenyzést. Persze a feltételek szigorúak, a megvalósíthatóság pedig még kérdéses. „Ez egy teljesen más eset, mint a stadionban meccseket rendezni. Ott pár ember érintett. A minimális távolságtartásra vonatkozó szabályokat is ugyanúgy be kell tartani, de ettől függetlenül lehetséges” – mondta az F1-ről Kogler. „Kapcsolatban vagyok a stájer kormányzattal. Végső soron a szövetségeknek maguknak kell döntést hozniuk. Én beszéltem a Red Bull részéről amolyan közvetítői szerepet vállaló Helmut Markóval is, és megmondtam neki: eléjük tesszük, milyen szabályokat kell betartaniuk, és ezek alapján megvizsgálhatják, van-e mód a megvalósításra, vagy sem.”

Werner Kogler (Fotó: MIT/EPA, Roland Schlager) Werner Kogler (Fotó: MIT/EPA, Roland Schlager)

A silverstone-i Pringle szerint most minden az osztrákok kezében van: az is, vállalják-e az idénynyitó szerepét, és az is, hogyan alakul a brit szervezők terve. „Hogy mi történik Ausztriában, az mindent meghatározhat. A versenyük egészen stabil és önellátó, az országuk pedig Európa többi részéhez képest előrébb jár a korlátozások lazításával. Megtehetik, hogy egészen későn döntsenek, köszönhetően Mateschitz pénzének. Ő úgy járhat el, ahogyan akar, és az F1-gyel befolyása is van” – értékelte a helyzetüket a brit.

Ugyanakkor rámutatott arra, hogy Silverstone-hoz képest a Red Bull Ring előtt van egy megoldásra váró akadály: „A legfőbb problémát esetükben az utazás jelentheti” – emlékeztetett.

Ezt Kogler is említette sajtótájékoztatóján. Noha Ausztriában bizonyos lazítások történnek, az országba való beutazás várhatóan jó ideig szigorú felügyelet alá fog még esni. Jelenleg úgy fest a helyzet, hogy aki Ausztriában bármit is kezdeni szeretne külföldiként, annak előbb karanténba kell vonulnia, mielőtt szabadon mozoghat az országban. Kogler ennek kapcsán pedzegette, az F1 talán találhat megoldást e problémára. „Nem szeretnék jósolgatni arról, hogy valaki kivételt kaphat-e. Az elsődleges, hogy vagy elkülönítésnek kell következnie, vagy orvosi igazolásra lesz szükség. Én már közöltem az F1-gyel, hogy részünkről ez megfelelne, még úgy is, ha egyesek előtte karanténba vonulnának” – közölte a miniszter.

Amennyiben az osztrák futam mégsem jönne össze, vésztervként még mindig ott lenne Nagy-Britannia. Ám az F1-nek eközben már a távolabbi folytatással is foglalkoznia kell. Silverstone után augusztus elején a Magyar Nagydíj, augusztus végén a Belga Nagydíj következne, miközben a kettő közötti eredeti nyári szünetet is versenyekkel kellene feltölteni. Most viszont, hogy már Spa versenye is bizonytalanná vált, nagy kérdés, mely helyszínek lehetnek alkalmasak arra, hogy akár zárt kapuk mögötti versenynek adjanak otthont ezen időszakban.

Borítókép: Red Bull Ring (Fotó: xbpimages.com)

További tartalmak