Musorujsag
Élő Eredmények

További F1-esekkel bővülhet a Virtuális Nagydíj mezőnye

További F1-esekkel bővülhet a Virtuális Nagydíj mezőnye

Auto Motor und Sport, Racefans, Sky Sports
Egyelőre ugyan hatnál állt meg az aktív Forma–1-es résztvevők létszáma a Virtuális Nagydíjon, két versenyző is jelezte, nyitott arra, hogy később csatlakozzon a többiekhez.

Vasárnap már a harmadik versenyét rendezik meg a Forma–1 hivatalos szimulátoros bajnokságának. Azon a két héttel ezelőttihez hasonlóan hat F1-es versenyző részvételét jelezték eddig: Charles Leclerc-ét, Alexander Albonét, Lando Norrisét, Antonio Giovinazziét, George Russellét és Nicholas Latifiét. Könnyen elképzelhető azonban, hogy e létszám hamarosan tovább bővül, mivel a mezőny több tagja is jelezte, nyitott a virtuális versenyzésre.

Romain Grosjean kezdetben vonakodott az indulástól, mivel bevallása szerint nincs túl magas szinten a szimulátoros játékok terén, és egyébként sincs túl sok ideje a gyermekei mellett a gyakorlásra. Ennek ellenére a Racefans arról számolt be, hogy a francia kacérkodik az indulás gondolatával, így a mostani hétvégét követően akár volán mögé is ülhet.

A Haas eddig tesztversenyzőit, Louis Déletraz-t és Pietro Fittipaldit versenyeztette, Grosjean vélhetően az egyiküket válthatja a vasárnapi kínai futam után. Csapattársa, Kevin Magnussen eközben már jelezte, eszében sincs az F1 2019-es játékkal játszani.

Romain Grosjean (Fotó: XPB)

 

Sainz akár már a hétvégén bekapcsolódhat

Grosjean mellett egy további új szereplője is lehet a szimulátoros versenyeknek. A sorozatban kezdettől fogva versenyző (vagy technikai gondjai miatt inkább csak versenyezni próbáló…) Lando Norris csapattársa, Carlos Sainz korábban már szintén nyilatkozott arról, hogy örömmel bekapcsolódna a játékba, ám mivel Spanyolországban 14 napig önkéntes karanténban volt, nem állt módjában beszerezni az ehhez szükséges felszerelést. A Sky Sportsnak nyilatkozva most viszont elmondta, azóta gondoskodott az eszközökről, így akár már arra is esély nyílhat, hogy ezen a hétvégén csatlakozzon a többiekhez.

„Most kaptam meg a szimulátoromat, amin az F1-es játékkal és az iRacinggel is tudok játszani. Az F1-es játék kipróbálását alig várom, és szeretnék már most hétvégén csatlakozni. Ezt viszont még nem erősítettem meg, mivel vannak gondjaim a fékpedállal. Próbálom megfelelően kalibrálni. De mihelyst készen lesz, csatlakozni fogok” – bocsátotta előre a spanyol.

Hozzátette, kollégáihoz hasonlóan ő is látja a pozitív oldalait a szimulátorozásnak, még ha az tét nélküli is. „Szeretem a versengést. Még szimulátorral is izgatott leszek egy időmérő edzés vagy egy futam rajtja előtt. Ez hajt engem, ezzel vonulhatok nyugodt szívvel aludni, azt mondva, legalább egy kicsit versenyezhettem. Utálok lassabb lenni, mint a profi játékosok a Gran Turismóban. Ők pár tizeddel jobbak nálam, és ezt nagyon utálom. De próbálok alkalmazkodni a vezetési stílusukhoz, a trükkjeiket átvenni. Minden játéknak megvannak a maga trükkjei” – magyarázta.

 

Hülkenberg csak kölcsönszimulátorral

Amennyiben Grosjean és Sainz is csatlakozik, már 8 F1-es versenyző lenne a Virtuális Nagydíj mezőnyében. Őket egészíthetné ki Nico Hülkenberg, aki ugyan nem tagja a 2020-as társaságnak, de elmondása szerint az ausztrál szereplése után még szívesen versenyezne szimulátorral. Ebben őt is ugyanaz akadályozza jelenleg, ami eddig Sainzot, vagy éppen a versenyzésre szintén nyitott, de a hetek óta tartó dubaji tartózkodása miatt erre hiába vágyó Pierre Gaslyt: a felszerelés hiánya.

„Sajnos nincs otthon saját szimulátorom, mivel túl sok helyet foglalna el a nappalimban” – mesélte az Auto Motor und Sportnak interjút adó német. „Három hete ennek ellenére rajthoz álltam a virtuális Bahreini Nagydíjon, mivel Monacóban vagy egy hely a St. Dévote-kanyar közelében, ahol áll egy szimulátor. Kedvesek voltak, hogy a rendelkezésemre bocsátották. Kipróbáltam, hogy lássam, milyen. Korábban sosem foglalkoztam ezzel, és be kell valljam, jó élmény volt, élveztem! El tudom képzelni, hogy később is versenyezzek” – vetítette előre.

Az ő helyzetét azonban nehezítheti, hogy ha ismét ugyanezen szimulátor vendége akar lenni, ki kell mozdulnia otthonról az esti órákban, ami jelenleg Monacóban tilos. A német elárulta, a reggelig tartó kijárási tilalmat komolyan veszik a miniállamban, és alapos indok kell a városban mászkáláshoz. Őt egy ízben már figyelmeztette is a rendőrség…

A vasárnapi Virtuális Nagydíjat ezúttal magyar idő szerint 20 órától rendezik meg, a sanghaji versenypálya lesz a „helyszín”, a közvetítésé pedig ismét az M4 Sport.

Borítókép: Carlos Sainz és Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak