Musorujsag
Élő Eredmények

Kína, 2007: meccslabdát szerzett, de össztűz zúdult Hamiltonra

Kína, 2007: meccslabdát szerzett, de össztűz zúdult Hamiltonra

Boxutca
Az első bajnoki meccslabdával a zsebben, egy magabiztos esős győzelem után érkezett Kínába Lewis Hamilton 2007-ben, ám a sanghaji hétvégéje azzal indult, hogy a kritikák kereszttüzébe került a szakma részéről. Az időmérőt ennek ellenére megnyerte, és megkönnyebbülve várta a folytatást…

Nagyszerű győzelmet aratott Lewis Hamilton a 2007-es Japán Nagydíjon. Az esős Fudzsiban elért sikerével, valamint Fernando Alonso ottani kiesésével és Kimi Räikkönen harmadik helyezésével a brit újonc nagy lépést tett afelé, hogy újoncként máris világbajnokká váljon. Az év utolsó előtti versenyére, a Kínai Nagydíjra megnyugtatónak tűnő, 8 pontos előnnyel érkezett csapattársával szemben, míg a harmadik Räikkönen már 17 pontos hátrányban volt. Miután a győzelemért ekkoriban 10 egység járt, Hamiltonnak 3 ponttal kellett többet szereznie Alonsónál a bajnoki címhez, miközben Räikkönent matematikai esélyét már azzal elvehette volna Brazíliára, ha nem engedi 11-nél kevesebb pontra csökkenni a vele szembeni előnyét.

A kilátások tehát jók voltak, a McLaren új üdvöskéje viszont így is feszült hangulatban várhatta a sanghaji versenyt, köszönhetően annak, hogy az egész szakma a torkának esett Fudzsi után.

Lewis Hamilton a fudzsi dobogó tetején (Fotó: XPB)

 

Össztűz Hamiltonra: új vizsgálat, a büntetés veszélye

Ennek okát egy ottani manővere, valamint egy baleset jelentette. Az egy héttel korábbi esős versenyen több biztonsági autós fázis is volt, és az egyik alatt a Toro Rosso újonca, Sebastian Vettel belerohant a Red Bullt kormányzó Mark Webberbe. A páros ekkor a 3., illetve a 2. helyen haladt a vezető Hamitlon mögött. Webber elsőre fiatal kollégáját okolta a kiesésükért („A srác álmodozott, és ez mindkettőnknek pontjainkba került”), az FIA 10 rajthelyes büntetést is adott a futam után a garázsban síró németnek.

Aztán a Kínához vezető héten felkerült a YouTube-ra egy amatőr videó, melyet egy szurkoló rögzített a balesetről, és amelyből egyértelműen kiderült, amit páran már a futam után is pedzegettek: a balesetben a mezőny élén a tempóval és az ívekkel folyamatosan „szórakozó” Hamiltonnak is kulcsszerepe volt. A brit közvetlenül a baleset előtt jobbra húzott, majd agresszíven lefékezett, ami tulajdonképpen beindította azt a láncreakciót, aminek végén Vettel a Red Bullba szaladt.

Az eset vita tárgyát képezte Sanghajban, a versenyzők pénteki eligazítása közel egy óráig tartott, de már azt megelőzően is számos versenyző és résztvevő vélte úgy, hogy Hamilton érdemelt volna büntetést Vettel helyett.

„Azt gondoltam, leállítja az autóját. Lewis sz** munkát végzett” – kommentált Webber a kínai csütörtöki sajtónapon. „A versenyzői megbeszélésen előző nap még ő mondta éppen, hogy milyen klasszul fogja ezt csinálni, aztán pont az ellenkezőjét tette.” Azt is jelezte, lesz folytatása az ügynek: „Igen, fogunk erről beszélni.”

Mark Webber (Fotó: XPB)

A renault-s Heikki Kovalainen úgy vélte, „nem elfogadható”, amit Hamilton tett, a BMW-s Nick Heidfeld szerint egyértelműen büntetést ért volna a manővere, még akkor is, ha nem okozott volna vele balesetet. Tesztversenyző kollégája, Timo Glock elárulta, a mezőnyben nagy volt az elégedetlenség. „Sokan panaszkodtak Lewis vezetésére, arra, ahogyan a fékjeit és a gumikat próbálta melegíteni. Szerintem átlépett egy határt. Gondolni kell a középmezőny tagjaira is, akik akkora vízpermetet kapnak, hogy semmit sem látnak. Beszéltem Roberttel (Kubica), aki azt mondta, kilencven százalékban vakon repült, fogalma sem volt, hol voltak az ellenfelek. Egy folyamatos lassítás és gyorsítás esetén jó esély van a ráfutásos balesetekre. Megvan a sajátos stílusa (Hamiltonnak). Talán ideges is volt, mert nagy volt a tét, és a lehető legjobban fel akarta készíteni az autóját az újraindításra. A videó alapján eléggé egyértelmű, hogy kizökkentette a mezőnyt a ritmusból. Fékezett, gyorsított, a gyors kanyarokban helyenként nagyon lassan ment, aztán a lassúban megint fékezett.”

A YouTube-videó aztán új bizonyítékként elegendő volt ahhoz, hogy az FIA újravizsgálja a történteket. A Toro Rosso csapatfőnöke, Gerhard Berger ugyan úgy vélte, nem lesz semmi Hamilton büntetéséből, azt azonban elvárta a szövetségtől, hogy tegye semmissé Vettel 10 rajthelyes büntetését. „A videóból kiderült, hogy nem Sebastian hibája volt a baleset, mivel Hamilton elhagyta a versenyívet, majd nagyot fékezett. Hogy ne menjen el mellette, Webbernek is fékeznie kellett, balra kormányozta az autóját, és ezzel lezárta az utat. Vettel nem mehetett sehová. A kiváltója az esetnek Hamilton volt, ezért érdemes lenne újragondolni, hogy Vettel tíz rajthelyes büntetése jogos volt-e. Szerintem nem” – ecsetelte az osztrák.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Hamilton persze nem győzött védekezni. „Semmi rosszat nem tettem, egy büntetés túlzás lenne. Mások egyszerűen megpróbálnak hibáztatni. Életemben ilyen jó versenyt nem teljesítettem még, és egyszerűen csak próbáltam félreállni mások útjából. A többieknek nagyobb távolságot kellett volna tartaniuk” – fogalmazott, később azért elismerve, talán nem járt el a legjobban a biztonsági autó mögött.

Az FIA az újratárgyalást követően úgy döntött, törli Vettel Kínára áthozott hátrasorolásos büntetését, Hamilton megbüntetésétől azonban eltekintett.

A ferraris Felipe Massa szerint az FIA-t gyáva volt, hogy nem merte szankcionálni a bajnoki éllovast. „Láttam az interneten a videót. Büntetni kellett volna őt. Egész évben apróságokért büntetgették a versenyzőket, de van egy versenyző, aki sosem kap büntetést. Úgy fest, valaki azt szeretné, hogy Hamilton legyen a bajnok…” – mondta.

 

Hamilton megkönnyebbült, de nyugtalanítja a Ferrari gumikezelése

Ilyen felvezetéssel készültek a bajnokesélyesek a sanghaji időmérő edzésre, mely aztán zűrzavar ellenére Hamilton elsőségét hozta. Mindössze 0,136 másodperccel győzte le a Q3-ban a kvalifikáció első két szakaszát megnyerő Räikkönent. Fordítása részben okos taktikájának volt köszönhető. A McLarennek nem ment annyira a lágy gumin a kínai pályán, autójuk túlságosan falta az abroncsokat, ám Hamilton versenymérnöke, Phil Prew rájött arra, hogyan tudnák ideálisan előkészíteni a gumikat a gyorskörre. A végjátékban Hamiltontól az addiginál lassabb bemelegítő kört kértek, és a kíméletes tempó éppen elég volt ahhoz, hogy a Bridgestone-papucsok jól teljesítsenek a mindent eldöntő körön.

Az efféle taktikát nem követő Fernando Alonso eközben a két Ferraritól kikapva a 4. helyre szorult, és beszámolók szerint sisakját dobálva hagyta el a garázst. A spanyol egyébként a nagydíj felvezetéseként elsősorban nem a saját hibájából történt japán kieséséről beszélt, hanem arról, hogy a McLaren ismételten Hamiltont részesítette előnyben az időmérős taktikájával. A csapata ezt tagadta.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Hamilton a pole-ja után megkönnyebbülve nyilatkozott. „Ez a hétvége egy igazi hullámvasút volt, egy érzelmes utazás. A múlt hétvégi nagyszerű verseny után jó hangulatban érkeztem ide, ráadásul korán. Aztán csütörtökön megtudtam, hogy vizsgálat indult ellenem. Egyből arra gondoltam, hogy biztosan büntetést fogok kapni, de szerencsére a csapat támogatott. Tegnap nehéz napom volt, mivel ott járt a fejemben ez az egész, és nem volt könnyű elfelejteni, hogy fennáll a lehetősége annak, hogy pontokat vesznek el tőlem.”

Zárásként még megjegyezte, először versenyez Kínában, és az időmérő előtt nem is hitte, hogy képes lesz lépést tartani Alonsóval. A gyors kanyarokban erős Ferrariktól viszont tartott, és az időmérőn is meghatározó gumiprobléma is nyugtalanította. Kiemelte, a vörös autóknak van egy előnyük velük szemben: „Egy körön jók vagyunk, talán még jobbak is náluk, de ők talán a gumikat jobban használják, és kiegyensúlyozottabbak.”

E megállapításának másnap különös jelentősége lett…

Hamilton időmérős elsősége Alonsót talán bosszantotta, a második rajtkockát megszerző Kimi Räikkönent viszont kevésbé. A finn kiemelte, a Q1 és a Q2 alapján biztos benne, hogy Hamilton Q3-as előnye a kevesebb üzemanyagának köszönhető, a versenytempójukat pedig ígéretesnek érzi. „Már tegnap és ma délelőtt is jó volt a tempónk, ahogy az időmérőn is. Ha megnézem az első két részben elért időket, látható, hogy eltérő üzemanyagszintekről van szó. Elégedett vagyok az autóval, jó autónk van, ami a versenyen mindig erős” – nyilatkozta.

Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

A vasárnapra jósolt esőzés kapcsán fölvetették neki, egy hete Japánban nem játszott éppen a kezükre a csapadék. „Legutóbb is esőfutamunk volt, de itt a láthatóság talán jobb lesz. Sok múlik azon, mennyi eső érkezik” – mondta teljes nyugalommal.

Vasárnapra aztán valóban megérkezett az eső. Hogy miként alakult Hamilton, Alonso és Räikkönen küzdelme ezek után, azt megmutatjuk 13 óra 50-től az M4 Sporton!

Borítókép: Lewis Hamilton a kínai időmérős elsősége után (Fotó: XPB)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

„Stefanból” „Baby Schumi”, aztán Sebastian Vettel
Egy hatalmas baleset és egy felpofozott „hülyegyerek” nyitotta ki az F1 ajtaját előtte. Talán korán lépett be rajta, kétkedett is önmagában, ám profizmusa és Michael Schumachertől ellesett módszere hamar emelkedő pályára állította. A Sebastian Vettel 2007-es bemutatkozása merőben másképp alakult, mint Lewis Hamiltoné.
F1 Hírek
Alonso háborúban a McLarennel
Királynak érkezett, de már annak is örülhetett, hogy megúszta az év közbeni menesztést. Hogyan siklott félre Fernando Alonso kapcsolata a McLarennel és Ron Dennisszel, és működhetett volna-e egyáltalán?
F1 Hírek
Kipattan a kémbotrány: egy fénymásoló és Alonso kulcsszerepben
A 2007-es Forma–1-es szezont nem lehet felidézni anélkül, hogy ne bonyolódnánk bele a hírhedt kémügybe. Cikksorozatunk első részében a botrány kipattanásáról, annak két főszereplőjéről, valamint a fénymásolónak és Fernando Alonsónak köszönhető fordulatról lesz szó.
F1 Hírek
Hogyan fajult idáig? A 2007-es kémbotrány előzményei
Két, a helyzetével elégedetlen szakember, és egy közös terv – így indult 2007-es kémügy, melyben aztán volt állítólagos autós üldözés, szabotázs és börtönbüntetés is. De hogyan jutott idáig a Schumacher-éra egykori kulcsfigurája, és miért fajult el ennyire a helyzet? Sorozatunk második részében azt idézzük fel!
F1 Hírek
Egy újonc mindent felforgat!
Lewis Hamilton belép a Forma-1-be és fenekestül felforgat mindent, kezdve a Michael Schumachert legyőző Fernando Alonso életét – és akkor még nem beszéltünk a botrányokról...
F1 Hírek
Milyen volt a Forma–1 2007-ben?
A hétvégén 1993 után 14 esztendőt ugrunk az időben, és Doningtonból a 2007-es Kínai Nagydíjra érkezünk. Egy szezon tele intrikákkal, botrányokkal, fordulatokkal és izgalmas futamokkal. Erre sokunk emlékszik, de a részletek is megvannak? A hétvégi nosztalgiázás jegyében felelevenítjük hol is tartott az F1 ebben a szezonban!
F1 Hírek