×

Kínai Nagydíj, 2007: ami utána történt

Lewis Hamilton és a McLaren elpuskázta a 2007-es kínai győzelmet, és mint később kiderült, a világbajnoki címet is. Kimi Räikkönen eközben pályafutása egyik legfontosabb és talán kevéssé elismert sikerét aratta. Reakciók a vasárnap ismételt Kínai Nagydíjról, és annak utójátéka.

Formula 1 Grand Prix, China, Sunday Podium Fernando Alonso, Kimi Räikkönen, Felipe Massa és Rob Smedley a kínai dobogón (Fotó: XPB)
A pole pozícióból rajtolt, sokáig vezetett, és úgy tűnt, úton van afelé, hogy az F1 történetének első újonc világbajnoka legyen. Lewis Hamilton versenye aztán a 30. kör táján kezdett rosszra fordulni, amikor elfogyó gumiján Kimi Räikkönen megközelítette, a következő körben meg is előzte, majd rosszból katasztrófává változott, amikor a boxutca bejáratánál lévő kavicságyba csúszott és ott is ragadt. Esélye volt a bajnokság megnyerésére, de elszalasztotta.

Hogy inkább a saját vagy a csapata hibájából, arról utólag hosszas vita zajlott. Többen a McLaren fejéhez vágták, hogy a gumikat a Ferrarihoz képest egész hétvégén gyorsabban faló autójukkal túlságosan sokáig vártak az első kiállásnál fent hagyott köztes esőgumik lecserélésével, és hogy már a brit lassulásán láthatták volna, hogy a vesztük felé tartanak. Mások szerint mindez még nem lett volna elegendő ok arra, hogy Hamilton a kavicságyba csússzon, a kiesését elsősorban éretlensége és tapasztalatlansága okozta.

 

A zűrös fölvezetés

Fölmerült, hogy Hamilton talán a nagy nyomás alatt roppanhatott meg. A hétvégéjének felvezetése minden volt, csak nem nyugodt. Ennek ellenére az időmérő edzésen nem mutatta jelét a megingásnak. A pole-szerzése után előrebocsátotta, a győzelem lesz a célja vasárnap, amivel a fudzsi biztonsági autós esete miatt rá büntetést kérő ellenfeleknek is vissza tudna vágni, és közben stílusosan tehetne egy nagy lépést a bajnoki cím felé. „Megpróbálom megnyerni ezt a versenyt. Még amikor golfozom, sem óvatoskodok – holnap is így lesz. Nem hagyom, hogy máson múljon. De természetesen észszerű leszek. A legfontosabb, hogy célba érjek, hogy a lehető legjobb munkát végezzem” – nyilatkozta.

A lehetséges bajnoki elsősége kapcsán hozzátette: „Nagyszerű lenne világbajnokká válni. Ha nem sikerül, még mindig lesz hátra egy további futam. Még csak huszonkettő vagyok, remélhetőleg még sok időm lesz itt.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)



Hamilton a kvalifikáció után az FIA által ellene indított hétvégi újabb vizsgálatról is beszélt. Mark Webber és Sebastian Vettel fudzsi ütközésében sokan őt tették felelőssé, mivel irányt váltott és hirtelen fékezett ellenfelei előtt a biztonsági autós fázisban. Végül nem büntették meg, ám versenyzőtársai ezt szerették volna. A brit ekkor megismerhette az F1 egy másik oldalát. „Ott ültem a versenyzői eligazításon, és alapvetően mindenki rám irányította a fegyverét, készen álltak lelőnie engem. Csalódást keltő volt, mivel egyes versenyzőket ismerek, és nem vártam volna tőlük, hogy ilyen dolgokat mondjanak” – panaszkodott, kiemelve, ha bajnok lesz, azt nem a szerencséjének, hanem a kemény munkájának köszönheti majd.

 

Tétova csapat, tapasztalatlan versenyző

Hamilton előzetesen jelezte, úgy érzi, a Ferrari versenykörülmények között nagyobb fenyegetést fog rájuk jelenteni, mint egy körön, és rámutatott arra is, hogy a McLaren ezen a hétvégén nagyobb ütemben fogyasztotta a gumikat, mint a vörös autó. Ennek a kieséséhez vezető események tükrében kiemelt szerepe volt.

Ami a McLaren taktikázását illeti, a csapatot bírálták, hogy első kiállásukkor nem cserélték le az elkoptatott köztes esőgumikat. Ez viszont helyes döntésnek bizonyult, és a többiek is ugyanígy jártak el. A gondot a következő kiállás időzítése jelentette, valamint az a tény, hogy a következő etapon Hamilton nem jól osztotta be gumiját. Ezen a Räikkönennel való csatázás sem segített. Az újabb kerékcserével egyébként azért várt ennyit a McLaren, mert nem tudta eldönteni, hogy a kiálláskor köztes esőgumit vagy száraz pályást tegyen Hamilton autójára, mivel nem volt egyértelmű, lesz-e további esőzés.

Lewis Hamilton elkoptatott abroncsa (Fotó: XPB)



Összességében elmondható, mind a csapat, mind a versenyző hibázott, és ez vezetett a sanghaji katasztrófájukhoz. Hamilton a futam után a rutintalanságát hozta fel mentségként. „A gumi és egy hiba” – összegezte, mi vezetett a balesetéhez. „Közösen döntöttünk arról, hogy továbbra is a köztes gumin maradunk az első kiállásnál. Az viszont nem volt világos számomra, hogy mennyire vehetem igénybe ezeket a gumikat. Ez része a tanulási folyamatnak.”

A McLaren védelmébe vette újoncát. Martin Whitmarsh ügyvezető igazgató hangsúlyozta, hogy a csapat döntése volt a kerékcsere elmulasztása, majd azért késlekedtek a második kerékcserével, mert az időjárási előrejelzések folyamatosan változtak. „Nem akartunk úgy kiállni, hogy a rossz gumira váltunk. Emiatt túl sokáig húztuk a dolgot, és ezt már bánjuk. De Lewis nagyszerű munkát végzett. Kár, hogy nem tudta befejezni. Az időjárás változó volt, és nem akartunk kockáztatni, csak sakkban tartani Kimit.”

 

Räikkönen alulértékelt győzelme

Miközben a 2007-es Kínai Nagydíj elsősorban Hamilton kieséséről és bajnoki ziccerének elpuskázásáról maradt emlékezetes, kicsit háttérbe szorult a tény, hogy ez egyben Kimi Räikkönen pályafutásának egyik nagy győzelme volt, és talán az egyik legfontosabb. Azok után, hogy a Ferrarival Fudzsiban esőben szenvedett vereséget Hamiltontól, de még a renault-s Heikki Kovalainen is megelőzte, a kínai esős siker nagy fordítás volt tőlük. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy Räikkönennek tevékeny szerepe volt abban, hogy Hamilton elfogyasztotta a gumiját, hiszen ő hajszolta bele ebbe a diktált tempójával. És az is fontos, hogy a finn már Hamilton kiesése előtt az élen állt, vagyis nem az ölébe hullt ez a siker.

Kimi Räikkönen és Lewis Hamilton csatája (Fotó: XPB)



Ha Hamilton a rutintalansága miatt veszítette el a versenyt, Räikkönen sikere egyben a kiegyensúlyozottság és a higgadtság diadala is volt. És ugyanez később a bajnoki győzelmére is igaz lett. „Nagyon boldog vagyok! Ez számomra és a csapat számára is egy nagyszerű eredmény. Kiváló munkát végeztek. Győzelemre volt szükségünk, és meg is szereztük. A múlt héten Fudzsiban balszerencsénk volt, de most bizonyítottunk. Ez egy újabb példa arra, hogy ebben a sportágban bármi megtörténhet” – mondta a ferraris, mit sem sejtve, hogy utolsó megállapítása Brazíliára aztán még inkább igaz lesz.

Räikkönen a korai lemaradása kapcsán kiemelte, mindkét kiállása után hátráltatta őt némi alulkormányzás, ami menet közben, a gumik bemelegedésével fokozatosan megszűnt. „Már a verseny előtt bizakodó voltam. Arra számítottam, hogy az elején Lewis valamivel tovább marad kint. Az én autóm kicsit alulkormányzottá vált a kiállás után, de aztán javult. Esélyem nyílt a megelőzésére. Tudtam, hogy itt a lehetőség, de ezt már a verseny előtt is éreztem” – mondta az év későbbi bajnoka.

A kínai egyébként a Ferrari történetének 200. futamgyőzelme volt, és egyben a csapat 600. F1-es dobogós helyezése is. Történt mindez a Ferrari első F1-es futamgyőzelmét szerző José Froilán González születésnapján.

Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)



 

Alonso megkapta az esélyt

A második helyen célba érő Fernando Alonso a hétvége előtt szerény bajnoki esélyekről beszélt, valamint arról, hogy érzése szerint csodára lesz szüksége Hamilton szezonbeli legyőzéséhez. Előzetesen ismét azt emlegette, hogy nem kap Hamiltonnal egyenlő bánásmódot, az elbukott időmérőt követően a guminyomással kapcsolatos problémákra panaszkodott, vasárnap viszont megkapta, amiben reménykedett: csapattársa kiesésével visszajött a meccsbe.

„Ez egy jó eredmény számomra. A rajtnál Felipével harcoltam, de csak rövid időre előztem meg. Mögötte kevés leszorítóerőm volt, ezért sok időt vesztettem a gyors kanyarokban. Az esőgumikon ez csak nehezebb volt, hamar elkoptak, ennek ellenére addig maradtam kint rajtuk, ameddig csak lehetett. Jó döntés volt csak az utolsó esőzés után újra kiállni, így előztem meg Massát” – nyilatkozta a rutinjával ezúttal messzebb jutó spanyol.

A futam utáni hivatalos nyilatkozatában még főnöke, Ron Dennis is megdicsérte őt. „Fernando egy körrel tovább maradt kinn az elején, mint Lewis. Nagyon jó versenyt teljesített, és a második helye visszahozta a bajnoki küzdelembe. Most már Brazíliára koncentrálunk, ami izgalmas futamot hozhat.”

Fernando Alonso (Fotó: XPB)



 

A verseny utójátéka

A kínai futamnak voltak még utórezgései a leintés után is. Először Lewis Hamilton került ismét célkeresztbe, mondván, kiesésekor szabályt sérthetett. Amikor a boxutca külső ívén lévő kavicságyba ragadt, első reakciója az volt, hogy kérte a pályabírókat, tolják meg a McLarenjét. Ezzel ők hiába próbálkoztak, így jelezték a versenyzőnek, hogy állítja le a motort és szálljon ki. Hamilton viszont ezt csak némi késlekedés után tette meg.

A verseny után fölvetődött, ezzel vétett azon szabálypont ellen, amely előírja, hogy a versenyzőknek mielőbb el kell hagyniuk az autójukat, ha erre a pálya hivatalos személyzete kéri őket, biztonsági okokból. Az ügyből végül nem lett semmi, Hamilton nem kapott büntetést.

Napokkal később aztán jött az újabb pletyka. Egy spanyol lap arról cikkezett, hogy az FIA utólagos vizsgálatot indíthat a McLaren ellen, szabotázs gyanújával. Azt állították, hogy túl nagy guminyomással küldték pályára Fernando Alonsót az időmérő edzésen, és a spanyolnak ezért nem volt esélye Hamilton legyőzésére. A McLaren megerősítette, hogy semmiféle vizsgálat nem zajlik ellenük, a hírt pedig alaptalannak nevezték. Csak azon csodálkoztak, honnan érkezhetett a lap információja…

Lewis Hamilton autója (Fotó: XPB)



 

Hamilton a mélybe csúszik, Räikkönen a mennybe megy

A Kínai Nagydíj után már csak egyetlen verseny volt hátra a 2007-es bajnokságból, a Brazil Nagydíjat október 21-én rendezték meg. Arra Hamilton 107, Alonso 103, Räikkönen 100 ponttal érkezett. Hiába a kínai hibája, előzetesen Hamiltont tartották a legnagyobb esélyesek. A szakértők és korábbi versenyzők (Jackies Stewart, Damon Hill, stb.) meg voltak győződve arról, hogy az újonc, aki az év első 15 versenyén célba érő, és tulajdonképpen sanghajban először hibázó újonc kellően erős mentálisan a nagy nyomás leküzdéséhez.

Maga Hamilton is próbált nyugodtnak mutatkozni, mi több, még azt is megemlítette az interlagosi hétvége előtt, hogy legalább annyira nyugodt, mint az erről híres Räikkönen. „Már korábban is voltam hasonló helyzetekben, és mindig boldogultam a nyomással. Ha az ember ebben a szakmában elkezd a negatív dolgokra reflektálni, az a gondolkodásmódjára is kihat. Azt mondják, Kimi jéghideg, de úgy vélem, hogy tudat alatt én is pontosan ilyen vagyok. Kimi és Fernando ugyan rutinosabb nálam, de tudom, milyen vagyok. Lazán kezelem a dolgokat, és vissza fogok vágni Kínáért” – ígérte .

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)



Alonso továbbra is esélytelennek tartotta magát, de titkon bízott még a szerencséjében. „Ha nem is volt csoda, de azért valami hasonló volt” – mondta Hamilton kínai kieséséről. „De továbbra is nehéznek érzem megnyerni a bajnoki címet ezzel a csapattal. Tudom, hogy nem lesz könnyű Lewistól elrabolni négy pontot. Továbbra is valami drámai fordulatra van szükségem a sikerhez, normál versenyen nem lesz lehetőségem.”

Brazília előtt ezek után kissé áthallásos volt a nyilatkozata arról, hogy szerinte egyenlő esélyekkel várják a finálét. „Abból indulok ki, hogy egyenlő bánásmódban részesülünk. Az egy dolog, hogy hogyan éreznek irántam és mit mondanak rólam, és az egy másik, amit a pályán tesznek. Szokás szerint két autójuk lesz, amik pontosan ugyanolyanok lesznek, és amelyek alkalmasak arra, hogy a futamgyőzelemért harcolj velük. Brazíliában is így lesz.”

Räikkönen esélyeit eközben a kínai győzelme ellenére is sokan leírták, a felvezetésben mindenki inkább a mclarenesek házi párharcát emlegette. Az egyik, aki óvatosságra intett a finnel kapcsolatban, a McLaren ügyvezetője, Martin Whitmarsh volt.

Räikkönen a maga teljes közönyével viszonyult a pontálláshoz, és csak a feladatára koncentrált. „Visszatértünk a csatába! 2003-ban kilenc pont hátránnyal érkeztem a szezonzáróra Michaellel szemben Szuzukában, szóval ez a második alkalom, hogy az utolsó versenyen is van némi esélyem. Hét pont a hátrányom Hamiltonnal és négy Alonsóval szemben. A versenyen bármi megtörténhet, de tény, hogy Alonso megelőzésére nagyobb az esélyem” – ecsetelte.

Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)



 „A kilátásaim kicsivel jobbak, mint voltak. Az utolsó versenyen még harcolhatunk a bajnoki címért, de nehéz lesz, némi szerencse is kell majd hozzá. Természetesen megpróbáljuk megnyerni a futamot, aztán meglátjuk, hogy alakul a többi. Hogy ki lesz a bajnok? Ezt nehéz lenne megmondani” – bocsátotta előre.

Hogy ki lett a bajnok, arra viszont már mindenki emlékszik, ahogy arra is, hogyan lett az Interlagosban.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a botrányokkal, durva ügyekkel (kémbotrány, a McLaren magyarországi időmérője és Alonso majdnem azonnali kirúgása) tarkított szezonban végül a legjobb helyre került a bajnoki serleg. Miközben az egész évadot a veszekedés, a politika, a dráma és a vádaskodás itatta át, a cím a legsemlegesebb, legnyugodtabb és a munkájára leginkább figyelő versenyzőhöz vándorolt.

Ki gondolta volna akkor, hogy 13 év elteltével is a Ferrari „utolsó” bajnokaként fogjuk emlegetni Kimi Räikkönent? És ki hitte volna, hogy a „Jégember” még ennyi idő elteltével is a mezőny tagja lesz?