Musorujsag
Élő Eredmények

Leclerc kihívja Vettelt egy szimulátoros párharcra!

Leclerc kihívja Vettelt egy szimulátoros párharcra!

Motorsport-Magazin
Az F1 Virtuális Nagydíján kettőből két versenyt megnyerő Charles Leclerc szimulátoron is örömmel összemérné tudását Sebastian Vettellel.

Az autósport világa kényszerből fordult a szimulátorversenyzés felé az utóbbi hetekben, és az e-sport népszerűsége kétségkívül megnövekedett ezen időszakban. Charles Leclerc-t is rabul ejtette ez a világ. A Forma–1  által szervezett Virtuális Nagydíj második fordulójában ült először számítógép elé, és olyannyira belejött az F1 2019 nevű játékba, hogy szinte le sem tud szakadni róla azóta. Eddig két F1-es szervezésű versenyen indult, kettőt nyert meg, és várja az új kihívásokat.

Az egyiket reményei szerint az fogja jelenteni, hogy e porondon is összemérheti tudását csapattársával, Sebastian Vettellel. A német nemrég elárulta, vett magának otthonra egy szimulátort, és elkezdett ismerkedni az ilyen jellegű versenyzéssel. Leclerc a héten tartott videós sajtótájékoztatóján jelezte, ki fogja hívni őt. „Egyelőre nem versenyzek Sebbel, de hamarosan fogok küldeni neki egy üzenetet, mihelyst sikerült üzembe helyeznie a szimulátorát. Izgalmas lenne!” – mondta mosolyogva a monacói.

Leclerc-nek persze komolyabb előnye lenne kollégájával szemben, hiszen elmondása szerint már hetek óta napi öt órákat gyakorol. Ebből is látszik, mennyire becsvágyó, ha versenyzésről van szó – mindegy, hogy valódiról vagy virtuálisról. „Nagyon élvezem, és van pár versenyünk, amit igazán komolyan veszünk. A hivatalos F1-es versenyek például nagyon komolyak, és mind nyerni akarunk rajtuk. Emiatt komolyan is készülünk rájuk” – ismerte el a valódi F1-ben és a szimulátorosban is kétszeres futamgyőztes

Charles Leclerc és Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Charles Leclerc és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Az új hobbija viszont nem korlátozódik a Virtuális Nagydíjak hétvégéire, hét közben, egyéb versenyeken is előszeretettel tekeri a kormányt, és időközben F1-es résztvevő kollégáival is kialakult közöttük egyfajta szorosabb barátság, így például rendszeresen együtt mókáznak Georuge Russell-lel, Lando Norrissal, Alexander Albonnal, Nicholas Latifivel és Antonio Giovinazzival is. „Fogunk még újabb versenyeket rendezni, csak szórakozásképpen. De a versengés mindig ott lesz benne” – bocsátotta előre Leclerc, aki társaival nemrég 70 ezer eurót gyűjtött össze a WHO koronavírus ellen gyűjtő alapítványa számára egy három fordulós minibajnokság közvetítésével.

A kritikusok megjegyezték, az F1 virtuális versenye kicsit távol áll a valódi szimulátorozástól, hiszen az alapjául szolgáló Codemasters-program is inkább játék, mintsem szimulátorprogram, és a versenyeken használt szint (az autók sérülésének kikapcsolása) sem éppen profi sorozatot idéz. Leclerc-t ez azonban nem zavarja. „Minden szimulátor más, mint a valóság, ez igaz. Én legalábbis így látom. De egészen elégedett vagyok az F1-játékkal. A sérülést talán érdemes lenne bekapcsolni, és jó lenne, ha be kéne tartanunk a pálya határait is, mert így túl egyszerű a versenyzés. Ezeken lehetne javítani annak érdekében, hogy a jövőben jobbá váljon a versenyzés” – ismerte el.

Hozzátette, e szinttől és a mókázástól eltekintve a játék remek lehetőség is számukra arra, hogy szinten tartsák magukat a versenynélküliség időszakában. „Mindenképpen. Az autók viselkedése sosem lesz ugyanolyan, mint a valóságban, nem érzünk G-erőket sem, és az autó is mindig más, de végső soron trenírozhatjuk vele a reflexeinket. És minden nap vezethetünk. Még ha más is, mint a valóság, pillanatnyilag ez áll a legközelebb hozzá.”

 

A valódi pályával ellentétben itt önmagát adhatja

Leclerc az új mániájával nemcsak szimulátorossá vált, hanem az online világ szereplőjévé is, hiszen versenyeit folyamatosan közvetíti a Twitchen. Legutóbbi F1-es szerepléseit nem kevés néző figyelte csatornáján, a 70 ezer követő igencsak soknak számít. „Sosem gondoltam volna, hogy valaha is ezt fogom csinálni” – vallotta be. „De szívesen teszem. Az emberek, akik követnek, ily módon láthatják meg a leginkább, hogy milyen vagyok valójában. A Forma–1-es pályán más a helyzet, ott megvan a nyomás. Ott más, nehéz önmagadnak lenni. A Twitchen viszont, amikor más versenyzőkkel és barátokkal játszom – már elég régóta ismerjük ugyanis egymást –, lehetünk önmagunk. És ezt én jobban élvezem, mint előzetesen gondoltam.”

„A célom, hogy szórakoztassam az embereket odahaza, valamint magamat is. Pillanatnyilag azon gondolkodom, milyen új ötletekkel álljak elő, hogy kicsit segítsek az otthon unatkozó embereknek, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy saját szimulátoruk legyen. A cél mosolyt csalni ezeknek az embereknek az arcára, és úgy vélem, ez eddig egészen jól sikerült.”

„A streamelés és a versenyzés együtt segített nekem abban, hogy önmagam legyek, hogy megmutassam a valódi énem. Korábban a versenyzésben ez a nyomás miatt nehezen ment számomra. De a közösségi oldalakon önmagamnak érzem magam, és ez tetszik. És nem is kell nagyon arra figyelnem, hogy nehogy valami rosszat mondjak.”

További tartalmak