Musorujsag
Élő Eredmények

Kiosztotta a Ferrarit a McLaren főnöke: Tagadásban élnek!

Kiosztotta a Ferrarit a McLaren főnöke: Tagadásban élnek!

Racefans, Autosport
Élesen bírálta a Ferrarit Zak Brown a költségvetési plafonról szóló vitában mutatott ellenállása miatt. A McLaren ügyvezetője szerint az olaszok nem hajlandóak szembenézni a valósággal, érveik ellentmondásosak, reakciójuk felelőtlen és logikátlan.

Már-már a párharcaikról szóló régi időket idézi az a vita, ami mostanság a Ferrari és a McLaren között alakult ki az F1 megszorító intézkedései kapcsán. Mint ismert, a koronavírus miatti kényszerszünet gazdasági problémák sorát vetette föl az F1-ben, és ennek jegyében a csapatok az eredetileg 175 millió dollár/évben meghatározott költségvetési plafon csökkentéséről állapodtak meg. Arról azonban vita zajlik közöttük, hogy hol húzzák meg az új határt. A frontvonal két oldalán az élcsapatok és a középmezőny gárdái állnak, élharcosuk pedig egyik oldalon a Ferrari, a másikon a McLaren.

Előbbi csapat nem hajlandó 145 millió dollár alá engedni a plafont, és fölvetette, amennyiben erre mégis sor kerülne, lehet, hogy el kell gondolkodnia az F1-es jövőn. Több érvük is van. Egyfelől szerintük nem várható el, hogy a mindent maguknak fejlesztő élcsapatok költségvetését ugyanakkora összegben határozzák meg, mint a maguknak sok mindent készen vásárló és emiatt kevesebbet költők esetében. Másfelől szerintük a 145 milliós összeg alá már csak tömeges elbocsátásokkal tudnának menni, amit szeretnének elkerülni. Emellett úgy vélik, az F1 már nem is lesz F1, ha teljesen visszafogják a költekezést és vele együtt a fejlesztést, az innovációt.

A szigorúbb csökkentés legnagyobb szószólójának eközben a McLaren számít. A wokingiak már hetek óta azt kommunikálják, hogy a válság nem egy, hanem sok kisebb csapat létét fenyegeti, s ezáltal az F1-re is komoly veszély leselkedik. Érvelésük szerint nemcsak az ő megmentésük, a középcsapatok felzárkózása is létkérdés a sportág szempontjából, mivel amennyiben a többi 7 istálló esélyt sem lát a Mercedes, Ferrari, Red Bull hármas utolérésére hosszabb távon, úgy sokak számára az F1-es program folytatásának sem lesz értelme, vagyis emiatt is elveszíthet csapatokat a kategória.

Zak Brown (Fotó: XPB)

 

A Ferrari nem látja a valóságot?

Azok után, hogy csütörtökön a Ferrari csapatfőnökének, Mattia Binottónak az esetleges kivonulással kapcsolatos nyilatkozatáról szóltak a híradások, csütörtök este egy online sajtótájékoztatón a másik fél, Zak Brown is felszólalt. A McLaren ügyvezetője keményen nekiment a Ferrarinak.

Elmondása szerint a legutóbbi megbeszélésük után a csapatok többsége hozzá hasonlóan fölháborodott a Ferrari ellenállásán. „Most olyan helyzetben vagyunk, melyben ha a Forma–1 ragaszkodik a régi szokásaihoz, akkor a jövőjét teszi kockára. Ha viszont előre gondolkodunk, ha haladunk a korral, akkor nemcsak túlélhetjük a jelent, de a sportág ki is virágozhat, és azzal mind nyernénk. Én nyitott vagyok az egészséges vitákra, de hallva, milyen megszólalások hangzottak el, a kiemelt érvek nem állják meg a helyüket, önmaguknak is ellentmondanak, és nem is a valóságot tükrözik” – szúrt oda a Ferrarinak.

„Végső soron ez az egész a szurkolókról szól, hiszen amennyiben jól bánsz a szurkolókkal, minden más működni kezd: a szervezők több futamot akartnak rendezni, a kormányok is saját versenyt akarnak, több szponzor jön, több tévés közvetítés lesz, megugrik a nézettség, több újságíró foglalkozik a sportággal. És szerintem ez most egy lehetőség egy egészséges Forma–1 létrehozására” – tette hozzá Brown.

Fotó: Ferrari Fotó: Ferrari

 

Kliensautókkal nem értékelődne le az F1?

Az amerikai részletesen kitért a Ferrari – szerinte ellentmondásos – érveire is. Úgy véli, nem állja meg a helyét, hogy a maranellóiak összefüggésbe hozták a nagyobb költségcsökkentést az F1 színvonalának csökkenésével és a sorozat leértékelődésével. „Azt mondják, értékét veszíti az F1 mint az autósport csúcsa, ha még lejjebb visszük a költségvetési plafont, mondjuk százharmincöt-, százhuszonötmillióra. Mind ismerjük annyira a motorsportot, hogy tudjuk, a technikai kifinomultság tekintetében még csak a közelében sincs egyetlen másik sorozat sem a Forma–1-nek, ahogyan az elköltött száznyolcvanmillió dollár közelében sincs senki. És ne feledjük, ez csak egy része a költségeknek, mert számít az is, mennyit fizetsz a versenyzőidnek, a motorokért – ezekkel a kétszázmilliót is könnyen eléred.”

„Nem ismerek másik olyan kategóriát az autósportban, amely akár csak közel ennyit költene, amelynek ekkora csapatai lennének, még úgy sem, hogyha csökkentjük a csapatok méretét. A legtöbb kategóriában egyforma karosszériát használnak, kevés motorból válogathatnak, van, hogy egyenmotorok vannak. Szóval nem gondolnám, hogy a költségplafon csökkentése alapvetően szembemenne az F1-gyel mint a motorsport technológiai élharcosával.”

A Ferrari azt is jelezte, inkább támogatná a költségcsökkentés egyéb módjait, például a Red Bull azon ötletét, hogy kész autók eladásával segítsenek a nehézségekkel küzdő kisebb csapatokat. Brown szerint a legnagyobb ellentmondás az olaszok érvelésében. „Az egyik javaslatukat a kliensautók jelentik. A sportág a jövőről szól, és emlékeim szerint legutóbb talán az 1970-es években voltak kliensautók. Szóval amennyiben a Forma–1 arról szól, hogy konstruktőrnek kell lenned benne, és ha már évtizedek teltek el azóta, hogy legutóbb kliensautókat használtak, nem értem, hogy állhat összhangban ez a javaslatuk azon érveléssel, hogy az F1 lényegét a konstruktőri bajnokság és a technológiai evolúció jelenti. Számomra ez inkább egy hetvenes évekbeli megoldás…”

Fotó: XPB

Brown visszautasította azt a feltételezést, hogy a kisebb csapatok azért érvelnek a kisebb költségvetés mellett, mert profitot akarnak termelni maguknak az F1-ben. Szerinte a többség nem ezért vesz részt a bajnokságban, és az F1 igazságosabb pénzelosztási rendszerére ettől függetlenül is szükség lenne. „A sportágak közül az egyik legsikeresebb elosztási rendszere az NFL-nek van véleményem szerint. Ott is vannak kicsi és nagy csapatok, de a kicsiknek módjuk van legyőzni a nagyokat a Super Bowlon, és időnként meg is teszik.”

 

Csak Binottónak  nem sürgős…

Binotto arra is figyelmeztette az F1-et, hogy a kialakult helyzet nem lehet indok a döntések elhamarkodására, sem az érzelemalapú döntésekre. Brown ezzel szemben úgy látja, nem vesztegethetik az időt. „A másik megjegyzés az volt, hogy ne kapkodjunk, hagyjunk magunknak időt. Nem is tudom, mit mondjak erre. A világ eddigi legnagyobb válságán megyünk keresztül, ez szerintem mindenki számára világos. Teljes országok álltak le, egész iparágak, és szerintem döntő hiba, ha erre nem reagálunk gyorsan. Ha nem tennénk, az olyan lenne, mintha tagadásban élnénk.”

„Most minden elnök, miniszterelnök, vezérigazgató siet a világban, hogy reagálni tudjon a problémára. Nem hinném, hogy bárki tudhatná közülünk, meddig fog tartani és mennyire lesz mély a válság, de ha most időt hagynánk magunknak, az gyenge vezetési stratégia lenne. Ezt sem én nem engedem, sem a McLaren, sem senki az ügyvezetők közül, akikkel eddig beszéltem a világban. Senkitől nem hallottam olyat, hogy azt mondja, adjunk időt magunknak.”

Leszámítva ugye a Ferrarit…

Mattia Binotto (Fotó: XPB)

 

Ugyan hová mennének?

A McLaren-vezető elismerte, a nagyoktól áldozatvállalást követel meg a helyzet, hiszen a leépítések esetükben elkerülhetetlenek lesznek. Azt ugyanakkor nem tartja megalapozottnak, hogy Binotto pedzegetni kezdte, ha nem tetszenek nekik az F1-es feltételek, körülnéznek máshol.

„Nem igazán értem ezt a megjegyzését, hogy máshol keresnek versenyzési lehetőséget. Nem tudom, hol máshol kapnák meg az F1 sajátosságait. Elég jól ismerem az autósportokat, és még ha nagyjából mindegyik kategóriában elkezdenél versenyezni, akkor is túl sok lenne az alkalmazottad. Szóval nem tudom, hová tenni az ’F1 DNS-e’ és ’a más kategóriákban foglalkoztatni embereket’ hozzáállások mögötti logikát.”

 

Brown: Etika? A Ferrari kezdhetné a motorügyével…

Brown végül egy utolsó döfést is bevitt a Ferrarinak: említést tett az olaszok télen az FIA-val kötött titkos megállapodására a motorügyben, mely szerinte máig érthetetlen és nem etikus. „Én pártolom a morális felelősségvállalást, de szerintem jó lenne, ha Mattia ennek jegyében megosztaná velünk a titkos egyezségük részleteit a motorjuk vélt szabálysértése kapcsán, mivel az FIA hajlana ennek megosztására. Szóval ha már az etika és az átláthatóság témakörénél vagyunk, szerintem ennek lenne értelme a részükről, és hasznos is lenne…” – vitte be a mélyütést a vörösöknek.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Végül megjegyezte, ha a kivonulás mellett is döntene a Ferrari, a Forma–1 azt jobb eséllyel élné túl, mint azt, ha nekik engedve magasan tartaná a költségplafont, és ezzel hagyna egyszerre több csapatot is megszűnni. „Utálnám, ha elhagynák a sportot, rossz lenne bárkit is elveszíteni, és nem is szeretném, hogy ez megtörténjen. Azonban a sport szerintem túlélné ezt is, tizennyolc autó is lehet a rajtrácson. Lennének más motorgyártók, amelyek támogatnák a két csapatukat. Ezzel szemben ha túl magasan határozzuk meg a költségsapkát, azt már nem tudom elképzelni, hogy tizennégy autóval az F1 túlélheti ezt. A tizenhat-tizennyolc autó lehet a határ. Szóval nélkülük túlélnénk, de inkább azt szeretném, hogy maradjanak a sportágban, mert a sport jobb velük, mint nélkülük.”

Borítókép: Zak Brown és Mattia Binotto biztosan nem kerültek közelebb egymáshoz az utóbbi hetekben... (Fotó: XPB)

További tartalmak