Musorujsag
Élő Eredmények

Osztrák sajtó: gyakorlatilag fix a dupla F1-es szezonnyitó

Osztrák sajtó: gyakorlatilag fix a dupla F1-es szezonnyitó

Ö3
Osztrák sajtóbeszámoló szerint már gyakorlatilag biztosra vehető, hogy az F1 megrendezi a július eleji Osztrák Nagydíjat. Két egymást követő spielbergi futamukkal rajtolhat az idény.

Már csak a járványnak egy második hulláma hiúsíthatja meg a július 5-ei Forma–1-es Osztrák Nagydíjat – adta hírül az osztrák Ö3 rádiónak a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko. A rádió péntek délelőtt arról számolt be, hogy gyakorlatilag megszületett a döntés a Red Bull Ringen által szervezett idénynyitó megtartásáról, melynek a megfelelő egészségügyi óvintézkedések betartásával a helyi politika sem áll az útjába. A szervezők jelezték, garantálni tudják ezen feltételeket, így valószínű, hogy a nagydíj zöld jelzést kap.

A Forma–1 2020-as bajnoksága ráadásul mindjárt dupla versennyel rajtolhat, hiszen az eredeti július 5-ei időpont mellett egy héttel később újabb futamot bonyolítanak le Spielbergben. „Két verseny, mindkettő vasárnap, az első július 5-én, a második július 12-én” – erősítette meg a terveket Marko. Ez egyben azt is jelenti, hogy a hétközi (szerdai) második verseny ötletét elvetették.

A rendezési feltételeket illetően a hírek szerint sikerült minden részletről megállapodniuk az F1 vezetőivel. Garantálják, hogy versenyhétvége során 2000 főnél kevesebb személy lesz jelen Spielbergben. Ez a csapatok létszámának csökkentése mellett további korlátozásokkal érhető el, így nemcsak nézők, újságírók sem vehetnek majd részt a nagydíjon, arról az F1 központi médiastábja biztosítja majd a tudósításokhoz szükséges anyagot.

Sarkalatos pontja a futamnak még a beutazás. Hogy biztosítsák, nem érkezik koronavírussal fertőzött személy az országba és a pályára, kötelezővé teszik valamennyi csapat valamennyi tagjának tesztelését. „Ezt vagy Angliában szervezik meg, vagy maguk a csapatok, hogy már negatív teszt birtokában utazhassanak el” – mondta Marko.

Helmut Marko (Fotó: XPB)

Hozzátette, közben nemcsak velük, más pályákkal is egyeztet az F1 a későbbi futamrendezés lehetőségeiről, vagyis zajlik még annak felmérése, milyen menetrend szerint indulhat be a várhatóan egy ideig még nézők nélküli évad. Marko európai szervezőket említett, a kontinensen kívüli versenyekről egyelőre nincs szó. Ausztria második versenyhétvégéje után egy héttel az eredeti program szerint Nagy-Britannia következne. Silverstone már jelezte, ők is nyitottak arra, hogy egymást követő két futamot tartsanak.

Ausztria futamának a szervező szerint már tehát csak a járvány második hulláma szabhat gátat, azt azonban még érdemes lesz kivárni, hogy az f1-es csapatok országai is rábólintanak-e a résztvevő utazására.

Borítókép: Nézők nem lesznek Ausztriában, de ha a Red Bullon múlik futam igen. Akár kettő is! (Fotó: XPB)

További tartalmak