Musorujsag
Élő Eredmények

Barcelona örömmel rendez nyári futamot

Barcelona örömmel rendez nyári futamot

Autosport
A Spanyol Nagydíjnak otthont adó barcelonai pálya tulajdonosai is nyitottak arra, hogy még a nyáron vendégül lássák a királykategóriát. Az ügyvezető kijelentette, Silverstone-hoz hasonlóan mindenben támogatni szeretnék az F1-et.

Noha még mindig nagy a bizonytalanság a 2020-as szezonnal kapcsolatban, ma valamivel tisztább lett a kép – legalábbis az F1 terveivel kapcsolatban. A franciák bejelentették, nem tartják meg futamukat, a britek pedig azt, hogy ha megrendezik sajátjukat, az zártkapus lesz. Az F1 eközben elismerte, a terv most az, hogy Ausztriában indítják a szezont, és továbbra is szeretnének 15-18 versenyt rendezni.

A menetrend első felét az európai versenyek adnák, majd jönne Ázsia, Amerika az évad pedig az arab országokban érne véget decemberben. A kieső futamok „pótlása” végett nem kizárt, hogy néhány helyszínen több versenyt is rendeznek.

Ami az első, európai fázist illeti, Ausztria és Silverstone mellett a napokban a spanyolok jelezték még a nyilvánosság előtt is, hogy készek megtartani versenyüket, ha kell zárt kapuk mögött is. A barcelonai pálya ügyvezetője most, az F1 terveinek ismertetése után azt is elárulta, ha a kormány is rábólint, örömmel rendeznek futamot nyáron, az európai fázis alatt.

Fotó: XPB

„Az első pillanatban jeleztük Chase (Carey) számára, hogy ugyanazon az oldalon állunk” – nyilatkozta Joan Fonsere az Autosportnak. „Számíthatnak ránk, ha úgy gondolják, segíthetünk az F1-nek abban, hogy jobb, erősebb bajnokságot rendezzen. Így vagyunk ezzel a kezdetek óta. Felkínáltuk számukra a lehetőségét annak, hogy Barcelona versenyt rendez. Harmincéves tapasztalatunk van, és logisztikai szempontból is jó helyen vagyunk” – tette hozzá büszkén.

„Szoros kapcsolatban vagyunk velük, és egyeztetünk az új dátumról. Mint Chase már jelezte, júliusban/augusztusban kezdenék meg a szezont európai versenyekkel. Biztos, hogy a mi dátumunk is valahol ott lesz. Megkérdezték, van-e dátum, ami nem jó nekünk, és mi nemmel feleltünk. Szeretnénk megrendezni a futamot, és segíteni az F1-et” – hangsúlyozta.

Kiemelte, általában direkt kérik, hogy futamukat ne nyáron rendezzék, hiszen a barcelonaiak közül sokan elutaznak olyankor, a város pedig egyébként is „elfoglalt” a turisták miatt. 2020 nyara azonban más lesz, ezért most nincs kifogásuk ez ellen az időpont ellen sem. „Augusztusban általában nyaralni mennek a spanyolok, de ez most kivételes év lesz, kivételes versenynaptárral. Egy éve biztos azt mondtam volna, bármit, csak ne augusztust, de most ez is rendben van. A zárt kapus futam is segíthet a környéknek, a szállodáknak, persze nem a teljes kapacitást használva” – magyarázta.

„Egy ilyen eseményt két-három hét alatt meg tudunk szervezni. Könnyen megtehetjük, hiszen mindig készen állunk, a pályánk roppant kihasznált. Egyértelmű, hogy a szervezés nézők nélkül sokkal könnyebb lesz” – zárta gondolatát.

Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes) Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes)
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak