Május első napja a Forma–1 rajongói számára egyet jelent a megemlékezés napjával. Évről évre, még 26 év elteltével is sokan emlékeznek meg az 1994-ben ezen a napon elhunyt háromszoros világbajnokról, Ayrton Sennáról. A brazil dicsőítése mellett illendőségből szokás megemlíteni az egy nappal korábban szintén az imolai fekete hétvégén életét vesztő Roland Ratzenberger nevét is, ám miután ő akkor még csak egy egyetlen F1-es versenyen rajtoló ismeretlen újonc volt, nem jár neki akkora figyelem.
Pályatársa és kollégája, Johnny Herbert úgy fogalmazott: „Az emberek számára ez az a hétvége, amelyen Ayrton Senna meghalt. Számomra ez az a hétvége, amelyen Ayrton Senna és Roland Ratzenberger meghalt.”
Talán nem volt olyan sikeres, az osztrák versenyző emléke így is él. Édesapja, Rudolf pedig mindent meg is tesz annak érdekében, hogy ez így maradjon. Többek között ezért is mondott azonnal igent, amikor a német Motorsport-Total főszerkesztője öt évvel ezelőtt az 55. születésnapja alkalmából interjút kért tőle. Az akkor 82 esztendős egykori nyugdíjbiztosítós hivatalnok küldetésének érzi fia emlékének ápolását. Úgy véli, Roland talán Senna árnyékába szorul ezen évfordulókon, mégis a brazilnak köszönheti, hogy őt sem feledi a sportág.
„Senna egy nemzeti hős volt, jogosan. Roland egy senki volt a Forma–1-ben. Viszont mindketten 1960-ban születtek, mindketten balkezesek voltak, mindketten csak egy évig voltak házasok. Szinte egyszerre haltak meg. Számomra ők ikrek voltak a halálban. Brutálisan kifejezve: ha Senna nem egy nappal utána halt volna meg, Roland már rég eltűnt volna a megemlékezésekből, és már szinte senki sem írogatna róla” – vélekedett.
Roland Ratzenberger balesete (Fotó: XPB)Élő adásban nézte fia halálát
Rudolf Ratzenberger 1994. április 30-án éppen ausztriai otthonában próbálta kipihenni az időeltolódást a feleségével, Margittal teljesített mexikói nyaralásuk után. A hálószobában pihent, amikor bekapcsolta az angol nyelvű Eurosportot, hogy megnézze fiuk időmérő edzését. „A balesetet szinte élőben éltem át. Amikor Roland kijött a kanyarból, a feje pedig csak úgy lecsapódott, tudtam, hogy vége. Egyből világos volt. A feleségem a konyhában volt. Hogyan mondjam el neki ezt? Nem akartam azonnal, de aztán jött a híradás az osztrák rádióban, így ő is megtudta” – idézte fel a borzalmas pillanatokat.
Eszébe ötlött az is, amikor Roland a télen telefonon közölte anyjával az örömhírt, hogy bekerült az F1-es mezőnybe, és a Simtek tagja lett. „Anya, Forma–1-es versenyző lettem! Ne aggódj, ez a legbiztonságosabb kategória” – mondta akkor boldogan.
Rudolf Ratzenbergernek már nem okoz nehézséget beszélni a fiáról. Neje nehezebben teszi ezt. Ő a mai napig gyakran látogatja Roland sírját is. „Nincs ezzel problémám. A nejemnek nehezebb. Én mindig azon voltam, hogy megőrizzük Roland emlékét. Nem volt szükségem pszichiáterre, hogy feldolgozzam a fiam halálát.”
Az említett eurosportos közvetítésből emlékezetes, hogy a balesetet követően az angol kommentátorok azzal várták vissza a nézőket a reklámmegszakítás beharangozásaként, hogy reményeik szerint a szünet után már több akciót láthatnak. Szerencsétlen mondatok egy halálos baleset után. „Szerencsére nem értettem az angolt” – mondta erről az apa. Azt már nehezebben viselte, hogy az imolai három dobogós a futamot követően ünnepelni tudta sikerét. Kritizálták is emiatt Michael Schumacheréket, igaz, utólag kiderült, ők akkor még nem értesültek arról, hogy mennyire súlyos volt Senna aznapi balesete.
Ratzenbergerét viszont már tudták, de az osztrák apja nem neheztel rájuk sem. „Különösnek tartom, hogy nem reagáltak rá, de a többi versenyzőnek más dolga volt. Ott kellett volna állniuk és sírniuk? Azt is különösnek találtam volna” – fogalmazott, elárulva, az már nagyon is felbosszantotta, és panaszlevél írására sarkallta, amikor az egyik osztrák magazinműsor a balesetet követően készült fotókat tett közzé fiáról.
Az Imolában nyerő és ünneplő Michael Schumachernek könnyű volt megbocsátania. „1995-ben egy francia versenybíró hölgy egy emlékkönyvbe minden versenyzőtől aláírást kért. Schumacher csodálatosan szép megemlékezést írt bele Rolandról, arról, mennyire különleges ember volt” – mesélte az édesapa.
Rudolf Ratzenberger és neje, Margit a tragédiáról való 2014-es imolai megemlékezésen (Fotó: XPB)Sosem keresett bűnbakokat
A versenyző temetését szűk körűre, szerényre tervezték, ám végül másképp alakult. Nagyjából 3000-en vettek rajta részt, ott volt az FIA elnöke, Max Mosley, beszédet mondott az osztrákok háromszoros bajnoka, Niki Lauda, számos versenyző jelen volt. „Szerettünk volna viszonylag kis temetést, de a végén már a rendőrségnek kellett irányítania a forgalmat.”
Ratzenberger a baleset körülményei kapcsán sosem vádaskodott, a pereskedést és vizsgálódást sem erőltette. „Sosem kerestem a hibásokat. Az olasz ügyészség javasolta, hogy indítsunk eljárást technikai mulasztás miatt. Visszautasítottuk ezt, mert tudtuk, hogy úgysem jön ki belőle semmi, ahogyan végül Senna ügyéből sem jött. Fölösleges felhajtás lett volna, ki tudja, hányszor mehettünk volna Imolába és Bolognába. Azt mondtuk, köszönjük, nem! És Nick Wirth-t (a csapat főnöke), valamint a Simteket sem vádoltuk soha.”
A legnagyobb problémát szerinte a pálya kialakítása jelentette. „Hiba volt, hogy a falat olyan közel helyezték a pályához. De azt is ki lehet jelenteni, hogy Senna és Roland halála hatással volt a biztonsági intézkedések szigorítására a Forma–1-ben. Ez Max Mosley érdeme volt. Jött a HANS, a magasított pilótafülke, ezek mind visszavezethetők a balesetekhez. Ha ez nem történt volna meg, több versenyzőt szállítottak volna el a boxutcából. Ha Roland halálának volt értelme, az az volt, hogy jobb lett a biztonság.”
Roland Ratzenberger Maxglanban nyugszik. Sírjára nem csak a szülők visznek rendszeresen virágot, továbbra is az autóverseny rajongóinak zarándokhelye. Mert bár apja sajnálatosnak tartja, hogy az osztrákok „alig ismerik a nevet”, sokan igenis gondolnak rá az évfordulókon. „Sokan járnak ki a temetőbe. A fenntartók mondogatják is nekünk: »Ratzenberger úr, már megint annyi japán van kint, akiknek el kell magyarázni, hogyan juthatnak el Maxglanba!« Rolandot főleg a külföldiek és a japánok nem felejtik. Nagyon sokan jönnek közülük Salzburgba.”
Nem véletlenül. Ratzenberggel számos későbbi F1-essel, például Eddie Irvine-nal Japánban pallérozódott, s szerzett nevet és szurkolókat magának.
Roland sírján az áll: „Az álmait élte.” Apja szerint ez maximálisan igaz volt rá. „Boldog emberként halt meg. Harminchárom évesen sokkal több mindent átélt, mint sokan azok közül, akik hozzám hasonlóan nyolcvankét évesek. Szeretném, hogy az emberek egy szorgalmas, becsvágyó, célratörő és szimpatikus emberként őrizzék őt az emlékezetükben.”
Így teszünk, miközben Ayrton Sennára is gondolunk haláluk évfordulóján. Az M4 Sport 19 óra 20 perctől az Egy cserép virág helyett című filmmel adózik a háromszoros világbajnok emlékének.















