Musorujsag
Élő Eredmények

Senna szerződéses titkai

Senna szerződéses titkai

Beyond the Grid
Alain Prostnak köszönhette, hogy 9 évig Ayrton Senna menedzsere volt. Ismerte a brazil összetett szerződéseinek minden részletét. Julian Jakobi fölfedte, Senna akár már 1992-ben a Wiliams versenyzője lehetett volna, és arról is beszélt, hogy lett volna lehetősége kihagyni a tragikus imolai versenyt.

Julian Jakobi megkerülhetetlen figurája a Forma–1-nek, még ha manapság már nem is annyira ismerős a neve, mint pár évtizeddel ezelőtt. Mostanság többek között Sergio Pérez és Robert Kubica pályafutását egyengeti menedzserként, de számos nagy versenyző, igazi bajnok volt a kliense az F1-ben és azon kívül is. Igazán ismertté viszont a 80-90-es évek két legnagyobb ikonja tette őt, Alain Prost és Ayrton Senna, akiknek furcsamód egyszerre volt a menedzserük.

Az F1 hivatalos podcastjának, a Beyond The Gridnek elárulta e furcsa kettős szerepet ráadásul éppen Prostnak köszönhette, akivel már 1982-ben együtt dolgozott. „Akár hiszik, akár nem, Ayrton valójában úgy került hozzánk, hogy Alain ajánlott minket neki” – mesélte, hozzátéve, amikor a francia Senna figyelmébe ajánlotta őt, még nem volt meg közöttük a legendássá vált nagy rivalizálás. „Alain akkor már a McLarennél volt. 1984-ben érkezett, 1985-ben és 1986-ban bajnok lett. Kétszeres bajnok volt, és én már három éve vele dolgoztam, Ayrton pedig 1985 végétől lett a kliensem. Azt nem tudom, Alain riválist látott-e akkor Ayrtonban, de 1988-tól, amikor csapattársak lettek, még három évre voltunk.”

Jakobi kiváltságos helyzetben van: Prost és Senna szerződéseit is bekezdésről bekezdésre ismerte, és minden olyan titkot tudott, amit általában féltve őriznek a csapatok és a versenyzők is. Elmondása szerint a leghosszabb kontraktusát éppen Sennával jegyezte pályafutása során, az egyik ilyen 64 oldalból állt. Mint mondta, bonyolulttá nem annyira a pénzügyek teszik a megállapodásokat, mint inkább a kilépési záradékok, melyek technikai feltételeket szabnak a csapatoknak (pl. hogy ki legyen a motorpartner), eredményekhez, versenyképességekhez kötődnek.

Julian Jakobi (jobbra) a mai napig aktív az F1-ben és azon kívül is (Fotó: XPB)

 

Dörzsölt és intelligens tárgyalófél volt, magas elvárásokkal

Senna a szerződéskötés és a tárgyalások tekintetében is rendhagyó figura volt Jakobi szerint. Alapos volt és dörzsölt. „A szerződései mindig összetettek voltak. Ő mindig kicsit más volt, mint a többiek, Brazíliában nemzeti hősnek számított. Egész Brazília mögötte állt, és bizonyos imázzsal kapcsolatos jogokat is bele kellett szőnünk a szerződéseibe. Szerintem ő lehetett az első versenyző, aki e jogokkal is foglalkozott. Ron Dennis általános szerződését nem lehetett használni nála. De már a Lotusnál is ez volt.”

De nem csak arra figyelt oda, hogy például lehessenek személyes szponzorai, minden tárgyalását alaposan előkészítette Jakobival. „Rendkívül intelligens volt. Sok klienssel volt dolgom az évek során, teniszezőkkel, golfozókkal, zenészekkel, színészekkel, üzletemberekkel is. Ő mindenkit figyelembe véve is a legjobb ötben volt a legintelligensebbek között. Tudható róla, hogy az egyetemen tanult gazdálkodástudományt, még ha nem is fejezte be. Értett az üzlethez. Akkoriban voltak a sárga jegyzettömbök. Ilyeneket használtunk. Felosztottuk öt-hat oszlopra, és előre kidolgoztuk a tárgyalásunk kiindulópontját, hogy mire számítunk, mivel áll elő a másik fél. A harmadik oszlop a második ajánlaté volt, a negyedik az erre adott válaszé, az ötödik pedig a várható végső egyezségé. Így készültünk fel a tárgyalásokra.”

Ayrton Senna és mérnöke, Giorgio Ascanelli (Fotó: XPB)

Senna intelligenciáját mutatta, hogy előzetes várakozásaik általában meg is valósultak. Ez persze versenyzői kvalitásainak is köszönhető. „A tárgyalások végkimenetele mindig azon múlik, kinek vannak erősebb lapjai. Minél jobb lapjaid vannak, annál nagyobb a valószínűsége, hogy megkapod, amit az ötödik oszlopba írtál.”

Üzleti érzékét dicséri, hogy a háromszoros világbajnok utolsó éveiben az Audival is kötött egy megállapodást, melynek értelmében a családja külön jogot kapott a német autók importálására Brazíliában. Később a gyártó csak úgy létesíthetett gyárat az országban, ha megvásárolta e jogokat a Senna családtól.

 

Már 1992-ben Mansell helyén ülhetett volna

A brazil menedzserének lenni intenzív élmény volt Jakobi számára. Nem egy nehéz helyzetet meg kellett oldaniuk. Az egyik ilyet a McLarentől a Williamshez való átszerződés dilemmája jelentette, melynek három felvonása is volt. Az köztudott, hogy Senna eredetileg már 1993-ra a riválishoz akart menni, ám ezt az egy év szünet után visszatérő Alain Prost korai szerződése megakadályozta.

Jakobi most fölfedte, Senna valójában már 1992-re is a Williamshez kerülhetett volna, ám a Hondával való szoros kapcsolata miatt nem írta alá a kész szerződésüket. „Ayrton a Williamshez akart menni, de hű volt a Hondához. Az ösztöne azt súgta, hogy menjen a Williamshez korábban, de ő hű volt a Honda akkori elnökéhez, Kavamoto úrhoz (Kavamoto Nobuhiko – a szerk.), akihez nagyon közel állt, mivel gyakorlatilag a Hondával együtt mentek a McLarenhez 1988-ban, majd együtt nyertek három bajnokságot.”

Ayrton Senna és Nigel Mansell 1992-ben a Hungaroringen (Fotó: XPB)

„Ő már 1991-ben, amikor bajnok lett, érezte, hogy a Honda már nem az, ami volt. Aggódott a jövő miatt. 1991-ben két szerződéssel mentünk Spába Ayrtonnal, az egyik mclarenes, a másik williamses volt. Ayrton tudta, hogy a Williamshez kéne mennie, és mindkét szerződés aláírásra kész volt. Vasárnap reggel még azt gondoltuk, a Williamsét írja alá, de aztán beszélt Kavamotóval Japánban az éjszaka folyamán, majd visszajött másnap reggel, és azt mondta, marad még egy évet. Ezért 1992-ben ment még egy évet a McLarennel, miközben akkor már a Williamsnél lehetett volna. És akkor Nigel (Mansell) talán nem is kapott volna ott helyet abban az évben, amelyben végül bajnok lett. Miután Ayrton kihátrált, Mansell csak akkor hosszabbított. Szóval Kavamoto győzte őt meg a maradásról, és ő elkötelezte magát.”

 

1 millió a futam előtti szerdáig, vagy nem áll rajthoz

Sennának a williamses szerződés Mansell akkori dominanciáját látva garantálta volna a negyedik bajnoki címet, ám a hűséget akkor fontosabb szempontnak tartotta. Aztán a következő évben jött a pofon: a Honda utcai autógyártásának nehézségeire hivatkozva jelezte, az év végén kivonul az F1-ből. Senna magára maradt. „Három hónappal azelőtt mondták ezt meg neki, hogy közölték volna Ronnal” – mesélte Jakobi, egyben képet festve arról, mennyire volt szoros Senna és a Honda viszonya.

Az előállt helyzettel az 1993-as Európa Nagydíj ismétlése kapcsán nemrég részletesebben is foglalkoztunk. Senna érezte, hogy a McLarennel nem lesz esélye a bajnoki címre, és az idénynyitó előtti hétig lebegtette annak lehetőségét, hogy neki sem vág az új szezonnak. „Le volt sújtva. Új ülést kellett találnunk neki 1993-ra. Hogy mennyire került közel ahhoz, hogy ne is versenyezzen 1993-ban? Elég közel volt hozzá. Úgy gondolta, kivesz egy évet, mint tette azt Alain 1992-ben” – mesélte a menedzser, elárulva, hogy végül a főszponzor Marlboro győzte meg a brazilt a maradásról. A velük való tárgyaláson a híres John Hogan mellett egy bizonyos Maurizio Arrivabene is részt vett…

Senna aggódott, hogy a Ford a Benettonnak adja a gyári támogatást (a jobb, frissebb motort), míg a McLaren csak partnermotort kap. Dennist meg az nyugtalanította, hogy többet kell fizetnie a motorért, mint eddig a Hondával, ezért nem lesz pénze Sennára. Jakobi szerint a csapatfőnöknek 5 millió dollárja volt Sennára, amire a versenyző azt mondta, így csak öt futamot vállal a McLarennel. Így jött létre a híres 1 millió dollár/versenyről szóló szerződés.

Senna nagyon szigorú feltételeket szabott. „Ezt a szerződést aztán később versenyről versenyre hosszabbították meg, és amennyiben nem érkezett meg szerdáig az összeg, nem volt hajlandó versenyezni. Ez kétszer esett meg. Imolába későn érkezett meg, mert nem jött meg a pénz. Nem indult útnak, ezért egy nappal később jött. Helikopterrel mentek érte a reptérre. Emlékezhetünk, az első edzést a boxfalon ülve nézte végig. Aztán volt még egy ilyen, a Belga Nagydíjon.”

Ayrton Senna (Fotó: XPB)

 

A Williams fölajánlotta, hogy kihagyhatja Imolát

Senna végül 1993-at is a McLarennel versenyezte végig, Ron Dennis visszaemlékezése alapján pedig az utolsó közös futamukon már megbánta, hogy elhagyja a csapatot, amely sokat jelentett számára. Az évek óta hajtott Williams-ülés viszont már az övé volt, és 1994-ben bele is ült. Boldog viszont sosem volt a csapatnál, és nem is azt kapta a lehetőségtől, mint amire számított. Túl későn érkezett, a korábban domináns csapatnak gondjai voltak az év elején, így hamar hátrányba került Michael Schumacherrel és a Benettonnal szemben.

Ottani vívódása jól dokumentált, miként az is, mennyire megviselte őt az imolai fekete hétvége első két balesete, Rubens Barrichello pénteki bukása, valamint Roland Ratzenberger halála. Az F1 korábbi orvosa, Sid Watkins visszaemlékezéseiben azt mondta, az osztrák tragédiája után Senna teljesen maga alatt volt, ezért ő próbálta rábeszélni, hogy vonuljon vissza, és már másnap se álljon rajthoz.

Jakobi szerint a Williams felkínálta neki a lehetőséget, hogy hagyja ki a versenyt, ám ő nem látta jelét annak, hogy Sennát foglalkoztatta volna ez a gondolat. „Nem hinném, hogy kérdésessé vált volna, hogy versenyez-e azon a hétvégén. Az emberek azt mondják, így volt, de nem volt így. Szombat este a hotelben felkerestük Franket. Ő azt mondta, ha nem akar versenyezni, nem muszáj neki.  De versenyzett.”

Ayrton Senna (Fotó: XPB)

 

Nemzeti hős volt, mint Pelé

És ezzel utolérte a végzete. Jakobit megviselte versenyzőjének tragikus halála, elmondása szerint a későbbi pályafutását is megváltoztatta az elvesztése, mivel annyira szorosan együtt dolgozott vele és a családjával. A Senna családot és az alapítványukat azóta is segíti.

Brazíliában Senna halála után nemzeti gyászt hirdettek. Jakobi is jelen volt a temetésén, bevallása szerint ez volt az egyetlen alkalom, hogy állami temetésre látogatott el. Az élmény némiképp megváltoztatta a Sennáról kialakult addigi képét. „Mindenki nagyon tisztelte őt, de csak ekkor tudatosult bennem, hogy igazi nemzeti hős volt Brazíliában. Talán még jobban, mint Pelé. Ő csapatban játszott, háromszor lett világbajnok. Ők ketten voltak a Brazília nemzeti hősei, de Pelé már visszavonult, ő viszont még aktív volt. Ő képviselte Brazíliát a nemzetközi színtéren. És ez nem tudatosult bennem addig, amíg nem mentem el és láttam a szememmel” – mesélte a menedzser.

A ma 26 éve elhunyt Ayrton Sennára emlékezve az M4 Sport szombaton 19.20-tól a halála után készült Egy cserép virág helyett című filmet vetíti.

Borítókép: Ayrton Senna (Fotó: XPB)

További tartalmak