×

A baráti borozgatástól a szakításig: Vettelék válásának krónikája

Még nem zárult le, de biztosan véget ér Sebastian Vettel és a Ferrari közös útja. E lehetőségről már bő egy éve pletykáltak, a döntés viszont csak az utóbbi pár hónap eseményeinek következménye. Áttekintjük, hogyan lett a német „első választásból” kényszerű búcsúzó Maranellóban.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)
2019 év vége

Lewis Hamilton és a Mercedes elkezd játszadozni a sajtóval. Olaszországban híre megy, hogy a címvédő versenyző már kétszer is egyeztetett a Ferrari elnökével John Elkann-nal arról, van-e lehetőség a szerződése 2020 végi lejárta után a Scuderiához szerződni. Ekkor erősödnek vel az egész évben visszatérő találgatások Sebastian Vettel esetleges távozásáról vagy visszavonulásáról.

2019. december 23.

A Ferrari váratlanul bejelenti, hogy 2024-ig szerződést hosszabbított Charles Leclerc-rel. A monacói az első lett ezzel a mezőnyből, aki hosszú távra, az új szabályciklusra is elkötelezte magát a lejáró szerződéssel rendelkező versenyzők közül. Sebastian Vettel sorsáról nincs hír.

2020. február 11.


A Ferrari Olaszországban bemutatja 2020-as F1-es autóját. Sebastian Vettelt a jövőjéről is faggatják, ám udvariasan hárít, mondván, most kizárólag azzal van elfoglalva, hogy a Ferrari javítson  2019 után, és formába hozzák az új gépet.

február 29.

Vettel a barcelonai tesztnap közepén megejtett hivatalos sajtótájékoztatón azt mondta, nem zavarja, hogy Charles Leclerc 2024-ig hosszabbított a Ferrarival, sőt, még örül is neki, mivel jó a viszonyuk. Már akkor hangsúlyozta, más szakaszban van a pályafutásuk, de szerinte nem számít, hogy az övé közelebb van a végéhez, mint az elejéhez.

Jelezte, az F1-et továbbra is szereti, és még mindig eltökélt szándéka, hogy újabb sikereket ünnepeljen. A jövőjével kapcsolatos kérdéseket viszont határozottan hárította: „Örülnék neki, ha ez lenne a témával kapcsolatos utolsó kérdés” – jelezte.

A mellette ülő Mattia Binotto ekkor még azt mondta, egy baráti borozgatós vacsora mellett fognak beszélgetni a folytatásról. „Seb az első választásunk, és a miénk a legjobb versenyzőpáros jelenleg az F1-ben. (…) A kapcsolatunk jó, ez egy természetes párbeszéd lesz, nem szükséges határidőket beírnunk a naptárunkba” – mondta.

Mattia Binotto és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Mattia Binotto és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)



március 5.

A német Sport Bild közzétett egy interjút Sebastian Vettelllel, melyben a német megpendítette annak lehetőségét, hogy nem a Ferrari lesz pályafutása utolsó F1-es csapata. „Lehetséges” – felelte a vonatkozó kérdésre. „Elég példát láthattunk már erre, mondjuk egy németnél is… Michael is versenyzett később máshol, ha jól emlékszem” – utalt Michael Schumacherre, aki visszavonulása után három évvel a Mercedes színeiben tért vissza.

Vettel ugyanezen interjúban arról is beszélt, hogy bár a 2019-es szezon után elgondolkodott azon, folytatni akarja-e a pályafutását, arra jutott, hogy nem érett még meg az idő a visszavonulásra. „A télen volt egy kis időm, és intenzíven ki is használtam ezt arra, hogy körbejárjam a témát. Arra a következtetésre jutottam, hogy mindenképpen azt akarom csinálni, amit élvezek. Nem látok jelet vagy okot arra, hogy ne folytassam tovább” – hangsúlyozta.

Emellett arról is említést tett, hogy a pénz számára sosem elsődleges szempont, sokkal fontosabbnak érzi, hogy boldog tudjon lenni az adott helyzetében.

március 18.

Vettel a végül törölt Ausztrál Nagydíj előtt interjút adott az olasz Motorsportnak, melyben a koronavírus-világjárvány kapcsán elmondta, az ilyen helyzetek rádöbbentik az embereket arra, hogy a Forma–1 nem a világ közepe, hogy a család fontosabb, és arról is beszélt, hogy az évek során módosult a szemléletmódja ilyen kérdésekben.

Noha ennek közvetlenül nem volt köze a jövőjéhez, szavai azt sugallták, valóban időt szakít az önreflexióra, és a nagyobb képet nézve gondolkodik helyzetén.

Ugyanezen hosszú interjúban egyébként azt is hangsúlyozta, hogy a „Ferrari-küldetése” még nem teljesedett be, és minden vágya végigcsinálni azt, azaz a vörösökkel is a csúcsra akar érni.

Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari)

Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari)



március 20.

A Forma–1 hivatalos oldalán megjelent egy Mattia Binottóval készített távinterjú, melyben a csapatfőnök megváltozott hangnemben kezdett beszélni az addig „első választásnak” nevezett Vettelről. Szavai azt sugallták, hogy a baráti borozgatás már véget ért, és hirtelen mégis fontossá vált határidőt szabni… „Fontos, hogy mielőbb rendezzük ezt. Nem fogjuk a szezon végére hagyni. Neki és nekünk is fontos, hogy a lehető leghamarabb tisztán lássunk. A tárgyalások zajlanak, és remélhetőleg hamar lezárjuk őket” – fogalmazott.

Próbált nyomást is gyakorolni versenyzőjére, egyértelművé téve, nem magától értetődő a hosszabbításuk, és elvárják, hogy Vettel jobban teljesítsen. „Sebastian nagyon jó formában van, összeszedett. Tudja, hogy jól kell teljesítenie. Ez most kulcsfontosságú pillanat a pályafutásában, hiszen amit év elején nyújt, az fontos lesz a hosszabbítása szempontjából. A saját kezében van a sorsa. (…) Az előző év fontos volt számára, Charles teljesítménye meglepte őt, de most már nem fogja. Tudja, mi jelenti a mércét, mit kell tennie.”

március vége–április eleje

Először az olasz sajtóban ment híre annak, hogy a Ferrari jelentősen megvágná Sebastian Vettel fizetését. Miközben ez a koronavírus miatt kialakult gazdasági helyzetben reális lépésnek tűnt, kiderült, hogy nem pusztán ideiglenes bércsökkentésről lenne szó, a csapat a hosszabbítás kapcsán is lényegesen kisebb összeget ajánlott neki.

A Gazzetta dello Sport pár héttel később már arról számolt be, évi 12 millió eurós fizetést és egyetlen évre szóló szerződést tett Vettel elé a Scuderia, amit a német nevetségesnek talált, ezért visszautasított.

április 17.

Vettel online sajtótájékoztatót tart a Ferrari szervezésében, melyen azt mondja, jó eséllyel már a szezonkezdés előtt döntés születik a sorsáról. Olasz források később azt írják, a Ferrari június végéig adott neki határidőt a döntésre. Vettel a sajtóbeszélgetés során ezzel szemben még azt mondta: „Nem hiszem, hogy most lenne valós határidő.”

A szerződése időtartamáról is kérdezték, amire reagálva jelezte, ő több évre szóló megállapodást vár, azt az érvelést pedig nem fogadja el, hogy már a pályafutása végéhez közelít és öregszik. „Ami az időtartamot illeti, nem tudom. A múltban mindig három évre szóló szerződéseket kaptam. Tudom, hogy már az egyik legtapasztaltabb versenyző vagyok az F1-ben, de nem én vagyok a legöregebb, és nem is hinném, hogy az életkor akadály lenne.”

Vettel ugyanezen interjú alkalmával korábbi önmagának ellentmondva arról is beszélt, hogy nem tartja reálisnak a csapatváltását, a folytatást csak a Ferrarival tudja elképzelni.

Emellett az aktuális fizetésének lecsökkentéséről szóló hírt is érintette, igaz, csak diplomatikusan. „Az e témában hozott döntések mindig köztem és a csapat között maradnak, és én ezt nem szeretném a rólam kialakult kép fényezésére vagy hasonlókra használni. Bárhogyan is döntöttem a múltban, hallgattam róla, és most is ezt teszem.”

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)



április vége–május eleje

Az olasz sajtó szerint Vettel visszautasította a Ferrari első ajánlatát. A német sajtó nem sokkal később arról számol be, hogy egy korrigált második ajánlatot kapott a Ferraritól. Állítólag ez már két évre szól, de a fizetése még mindig nem emelkedett az előzőhöz képest. A különböző médiumok arról kezdenek találgatni, hogy Vettel a Ferrari elhagyása esetén a McLarenhez szerződhet. Egyes szakértők reálisnak tartják ezen opciót, mások kimondottan javasolják neki, ahogy önmagában a váltást is.

Több korábbi versenyző úgy véli, Vettelnek nincs igazi mozgástere, a feltételeket a Ferrari diktálja, mivel nyerő ülés nemigen van a piacon, számukra pedig már nem létkérdés a német megtartása, mivel Charles Leclerc 2024-ig velük marad.

május 10.

A Ferrari-bennfentes hírében álló Leo Turrini arról számol be, hogy Vettelnek június végéig döntést kell hoznia, elfogadja-e a Ferrari egy évre szóló hosszabbítási ajánlatát. A szakíró úgy véli, van esély a konszenzusra, ám azt is elismeri, benne van a levegőben az együttműködés lezárása is. Első számú alternatívaként Carlos Sainzot említi Vettel utódjaként.

május 11-12.

Hétfő késő este több német sajtóorgánum is fülest kap megbízható forrásoktól: Vettel és a Ferrari nem jutott egyezségre, ezért 2020 végén különválnak útjaik. Kedd reggelre az egész F1-es szaksajtó átveszi a hírt, majd pár órával később a Ferrari bejelentést tesz a szakításról.

A kiadott hivatalos közleményben Mattia Binotto nehéz döntést és közös megegyezést emleget. Nem nevez meg konkrét okot a válásukra, csak annyit mond, hogy mindketten úgy érzik, céljaikat már egymás nélkül tudják csak elérni.

Vettel mondatai ezzel szemben a sorok között árulkodnak. A német hangsúlyozza: „Az anyagiak nem játszottak szerepet a döntésben.”

Finoman utal arra is, hogy a szükséges bizalom már nincs meg közöttük. „Ahhoz, hogy ebben a sportágban a legjobb eredményt érd el, létfontosságú, hogy minden fél tökéletes harmóniában dolgozzon együtt. A csapat és én érzékeltük, hogy már nincs meg a kölcsönös szándék a közös folytatásra a mostani szezont követően.”

Emellett az is kiolvasható szavaiból, hogy a szakításra azért kerülhet sor, mert a Ferrari már nem ragaszkodik hozzá, neki viszont fontos lenne olyan csapatnál versenyezni, amely érezteti vele, hogy rá van szüksége. „A csapat és én arra jutottunk, hogy már nincs meg a közös akarat a mostani szezont követő együtt maradásra.”

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)



A végjáték?

Sebastian Vettel és a Ferrari közös története tehát a végéhez közelít. Ugyanakkor még nem ért véget, hiszen előttünk áll még egy furcsa szezon, bizonytalan programmal és végkimenetellel. Noha Vettelnek még van esélye arra, hogy nagy álmát beteljesítve bajnoki címet szerezzen a Scuderiával, a csapat téli formája alapján ez pillanatnyilag kevésbé tűnik reálisnak.

De az is kérdés, hogy a szakításuk tudatában egyáltalán lesz-e még módja igazán nagyot alkotni, vagy ha másik csapathoz szerződik, nem kezdenek-e el titkolózni előtte, fokozatosan kizárva őt a fejlesztésből, a csapat belső ügyeiből.

Sokan úgy vélik a paddockban, hogy Vettel 2018 közepe óta tartó formahanyatlása nagyban annak köszönhető, hogy a Ferrari nem adja meg neki a megfelelő közeget, a bizalmat, a támogatást, amit például a Red Bullnál megkapott. Az autóval kapcsolatos tavalyi problémái nem is jöhettek volna szóba, ha az istálló nagyobb figyelmet fordít az igényeire, és – ahogy például Michael Schumacher idejében tették, vagy Vettellel a Red Bullnál – minden lépésével azon fáradozik, hogy ideális feltételeket teremtsen számára a sikerességhez.

Charles Leclerc érkezésével Vettel helyzete csak még rosszabbra fordult. Mivel a monacói boldogult vele, már nem jelentett gondot a csapat szempontjából, hogy az aktuális autójuk nem fekszik Vettel stílusának. A garanciát a sikerükre már nem Vettel sikere jelentette, mint Kimi Räikkönen idejében, ha ő nem boldogult, ott volt helyette Leclerc, és szállította is az eredményeket.

Sebastian Vettel (Fotó: MTI/EPA)



Ezek alapján nehéz elképzelni, hogy 2020-ban Vettel a monacóinak visszavágva újra a Ferrari húzóembere legyen. Nem véletlen, hogy több lap már most úgy számolt be a versenyző és csapata különválásáról, hogy „Vettel Ferrari-álma véget ért”.

A történet véget talán még nem ért, ám nagyon úgy fest, hogy az ébredésre már sor került. És a valóság nagyon más, mint amilyennek Vettel elképzelte 2014 őszén, amikor csillogó szemmel jelentette be, hogy a Red Bullt elhagyva új kihívást keres Maranellóban…

Akkor Fernando Alonso helyére érkezett, és könnyen lehet, hogy év végén Fernando Alonsóhoz fog csatlakozni azon nagy bajnokok – elég népes – táborában, akik szerették volna, de nem voltak képesek megzabolázni az Ágaskodó paripát.