Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: Carlos Sainz a Ferrari versenyzője lesz 2021-től

Hivatalos: Carlos Sainz a Ferrari versenyzője lesz 2021-től

Ferrari
Csütörtökön hivatalossá vált, Carlos Sainz veszi át a távozó Sebastian Vettel helyét a Ferrarinál 2021-ben!

A McLaren bejelentése után a Ferrari is előállt a maga hírével: eldőlt, hogy Carlos Sainz érkezik Sebastian Vettel helyére a 2021-es szezontól. A csapat közleményéből kiderül, a McLarentől átszerződő spanyol két szezonra, 2022 végéig írt alá Maranellóval.

Mattia Binotto csapatfőnök szerint ideális párost fognak alkotni a 2024-ig biztosan velük maradó Charles Leclerc-rel. „Örömmel jelentem be, hogy Carlos 2021-től csatlakozik a Scuderia Ferrarihoz. Öt szezon már van a háta mögött, és Carlos bizonyította, hogy nagyon tehetséges, rendelkezik a kellő technikai szakértelemmel és a megfelelő tulajdonságokkal ahhoz, hogy beleilljen a családunkba” – nyilatkozta.

„Most egy új ciklusba lépünk, melyben a célunk, hogy visszatérjünk a Forma–1 élére. Hosszú út lesz, nem mentes a nehézségektől, főleg a jelenlegi gazdasági és szabályhelyzetben, amelyben hirtelen változás állt be. Ezt a kihívást másképpen kell kezelnünk, mint a közelmúltban. Charles és Carlos párosa az elmúlt ötven év legfiatalabbja lesz a Scuderiánál, és hisszük, hogy tehetségükkel és személyiségükkel a létező legjobb kombinációt találtuk meg ahhoz, hogy csapatunk elérhesse a célját.”

A 26 esztendős Sainz 5 szezonnal a háta mögött végre megkapta a várva várt esélyt: 2021-től egy élcsapat tagjává válik. „Nagyon boldog vagyok, hogy a Ferrarinál versenyezhetek 2021-től. Izgatottá tesz a csapattal közös jövőnk, ugyanakkor még vár rám egy fontos év a McLarennél, és nagyon várom, hogy újra versenyezhessek” – fogalmazott.

Carlos Sainz (Fotó: XPB)

Carlos Sainz 2015-ben mutatkozott be a Forma–1-ben, a Red Bull fiataljaként. A Toro Rossónál első évében Max Verstappen csapattársa volt, ami nagyban befolyásolta pályafutása eddigi alakulását. A spanyol ádáz csatát vívott akkori újonctársával azért, hogy esélyt kapjon a Red Bull-os előléptetésére, ám miután 2016 első harmadában az osztrákok helyette Verstappent ültették a lefokozott Danyiil Kvjat helyére, a spanyol további két szezonra a nevelőcsapatnál rekedt.

Sainz folyamatosan próbált kitörni a junior szerepkörből, ám mire ez sikerült neki, sikeresen lemaradt egy második előléptetési lehetőségről is… 2017-ben addig raliversenyző édesapjával, idősebb Carlos Sainzcal addig gyötörték a Red Bullt, míg az áldását nem adta arra, hogy az év utolsó öt versenyét a Renault-val teljesítse, amely 2018-re is szerződést adott neki. Sainz kezét elengedte a Red Bull, ám a váltás nem jól sült el, hiszen a Renault a következő nyáron szerződtette Daniel Ricciardót, ami dupla csapás volt a spanyolnak: elvesztette renault-s ülését, ráadásul úgy nyílt meg az út a Red Bull felé, hogy ő már nem pályázhatott az ausztrál helyére.

A helyzetből Fernando Alonso F1-es búcsúja jelentett kiutat Sainznak: a McLarenhez szegődött, ahová két évre írt alá. Sikeres tavalyi szezonja után úgy tűnt, hosszabb távú jövője lehet Wokingban, otthonra lelhet, a csapat vezérévé válhat. Aztán jött a ferraris lehetőség, ami (elméletben) rövidebb utat kínált a siker felé, és nem tudott neki ellenállni.

Sainz a Ferrari történetének harmadik spanyol versenyzője lesz (ha nem számítjuk bele az istállót tesztversenyzőként erősítő Marc Genét és Pedro de la Rosát). A csapattal 1956-ban és 1957-ben összesen öt versenyt teljesítő Alfonso de Portago és a 2010 és 2014 között két bajnoki ezüstéremig jutó Fernando Alonso nyomdokaiba lép.

Ricciardo eközben sorozatban másodszor igazolt a helyére. A McLaren a Ferrari előtt jelentette be az ausztrál érkezését. Ezzel eldőlt, a Ferrarinál és a McLarennél már nincs kiadó ülés 2021-re. A Renault-nál viszont még akad. Ricciardo helyére Fernando Alonso, Sebastian Vettel is pályázhatnak.

F1 legendák: Május 16., szombat 13:10 John Surtees, 14:00 Niki Lauda
Borítókép: Carlos Sainz (Fotó: XPB)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek