Musorujsag
Élő Eredmények

Jelzálogosíthatja történelmi F1-es autóit és gyárát a McLaren

Jelzálogosíthatja történelmi F1-es autóit és gyárát a McLaren

Sky News, Reuters
Történelmi F1-es autóit is jelzálogosíthatja a McLaren, hogy extra tőkére tegyen szert a koronavírus miatti szűkös időkben.

Rendkívüli helyzetet teremtett a világjárvány, ami rendkívüli lépéseket is szükségessé tehet – a Forma–1-ben és az autóiparban is. A koronavírus gazdasági hatásait mindkét ágazat erősen érzi a bőrén. Nemrég például a Ferrari jelentette, hogy jelentős bevételkiesést könyvelt el az üzleti év első negyedében és a másodikban is hasonló mutatókra számít. Emellett napvilágot látott a hír, miszerint a McLaren F1-es csapatát is működtető McLaren Csoport a brit kormánytól igényelt 150 millió font kölcsönt a likviditási problémái miatt, ám ezt nem kapta meg.

A kormány ezt a kérelmét elutasította, így a McLaren most más módon próbál tőkéhez jutni. A Sky News értesülése szerint pénzügyi tanácsadóikkal egyeztetve úgy döntöttek, jelzálogosítják történelmi versenyautó-gyűjteményüket (vagy annak egy részét) és a wokingi bázisukat is. A McLaren úgy kalkulál, hogy a birtokában lévő számos versenyautó, köztük olyan híres F1-es masinák, mint például az alapító Bruce McLaren, Ayrton Senna vagy Lewis Hamilton autói, együttesen 250-275 millió fontot érhetnek. Eközben a wokingi központjuk épülete további 200 millió fontot jelenthet. Miután a gyártó – a Ferrarihoz hasonlóan – csak átmeneti pénzhiányra számít, kötvények formájában tervez pénzhez jutni, majd a lehető leghamarabb vissza is fizetné a kölcsönt a kötvényeseknek.

A McLaren szóvivője a Reutersnek megerősítette, valóban vizsgálják, hogyan juthatnak pénzhez, ám a jelzálogosítás hírét közvetlenül nem erősítette meg. „Mind sok brit üzletágat, a McLarent is komolyan érintette a jelenlegi világjárvány, és emiatt vizsgáljuk a tőkeszerzés lehetőségeit, hogy átvészelhessük ezt a rövid távú üzleti visszaesést” – fogalmazott a szóvivő.

Noha a McLaren Forma–1-es csapata bizonyos mértékben független anyacégétől, hiszen saját költségvetéssel és támogatókkal rendelkezik, a helyzet nyilvánvalóan őket is érinti. Csapatuk elsők között jelentette be, hogy a brit kormány támogatásával élve átmeneti szabadságra küldte dolgozóit, a vezetők és a versenyzők fizetését pedig csökkentette. A csapat riválisaihoz hasonlóan megsínyli, hogy nincs versenyzés, és emiatt elapadtak a pénzcsapok.

A McLaren Csoport összesen 3700 főt foglalkoztat, ebből 850-en dolgoznak az F1-es részlegen. A vállalat többségi tulajdonosa a bahreini Mumtalakat befektetőcsoport, de kisebbségi részvényesként Mansour Ojjeh, a TAG feje is mögöttük áll.

Borítókép: Ayrton Senna (Fotó: XPB)

További tartalmak