Musorujsag
Élő Eredmények

Síró fiú és ajándék a kilincsen – két emberi történet Vettelről

Síró fiú és ajándék a kilincsen – két emberi történet Vettelről

Instagram, Twitter
Év végi ferraris búcsúja kapcsán több szívmelengető szurkolói sztori is napvilágot látott Sebastian Vettelről, mely megmutatja, mit veszítene a sportág, ha a négyszeres bajnok kiszorulna a rajtrácsról.

Már a Red Bullnál is vitatott személyiségnek számított, a Ferrarival elkönyvelt bajnoki kudarcai, de még inkább a sok egyéni hibája után pedig nemcsak sokat kritizálták, de egyesek még a valós képességeit is megkérdőjelezték. Sebastian Vettel talán valóban nem volt élete formájában az utóbbi két szezonban, ám az elvitathatatlan, hogy egyedi karakter, aki az autón kívül nemcsak bőbeszédűségével, intelligenciájával és kiváló humorával, de a sportszerűségével és emberi gesztusaival is kitűnik.

Ezt támasztják alá a ferraris búcsújának bejelentése kapcsán a világhálón feltűnő, szurkolók által megosztott történetek, amelyek elénk tárják Vettel valódi énjét. Tavaly a Magyar Nagydíjon mi is szemtanúi lehettünk annak, hogyan tette széppé egy fiú napját azzal, hogy a tömegből kimentve aláírást adott neki és megölelte őt; de számos videót láthattunk már arról is, hogyan végez „hittérítő munkát” az F1 iránt érdeklődő gyerekek körében, levéve és tréfásan elhajítva Mercedes-sapkájukat, hogy saját ferraris fejfedőjére cserélje azt.

Az alábbi történetekből kiderül, Vettelnél mindennaposak az efféle gesztusok. Az elsőt egy Joanna nevű rajongó osztotta meg egy Vettelről és egy fiatal szurkolójáról készült fotóhoz mellékelve az Instagramon. „Ez egy olyan jelenet volt, ami büszkévé tett Seb szurkolójaként, és megmutatta, mennyire törődik másokkal” – bocsátotta előre. „2016-ban a Német Nagydíj autogramosztásakor történt. Emlékszem, eléggé rosszul szervezték, és kaotikus volt a helyzet. Ez a kisfiú olyan nagy rajongója volt Sebastiannak, hogy még Ferrari-ruhába is öltözött, és nagyon szerette volna felkelteni Sebastian figyelmét. A gond az volt, hogy az autogramosztást két részre osztották, két módon lehetett aláíráshoz jutni. Állhattál sorban az emelvénynél, vagy várhattál a kordon mögött, a színpad előtti részen, remélve, hogy a versenyző odajön hozzád.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Today’s post will be an appreciation/honorary post as that scene here is what made me feel proud as a fan and showed Seb’s caring character. That was back in 2016 during the German GP autograph session and I remember that it was a very bad organized and chaotic situation. That little boy was such a big fan of Sebastian that he even dressed himself in a Ferrari race suit and was desperately trying to get Seb’s attention. The problem was the the session was split in two different way of getting and autograph. You could stand in line for getting up on stage and quickly pick up your autograph or wait behind the barriers in front of the stage and hope your driver will come down. This boy was queuing for Seb and he got unlucky, because at this very moment it was his turn Sebastian went down the stage to give autographs. He started to cry so heavy and his brother and some of the people tried everything to get Seb’s attention. He was about to leave as in the very last moment he saw this little boy crying in the corner. He came back and was trying to calm him down and was talking to him for quite a long time while giving him autographs and taking pics with him. He literally made this boy’s day! And it made mine to see that little boy smiling afterwards was so great! Until that day that scene is so present in my mind… #Vettel #TeamSeb #rolemodel

𝒥𝒶𝓃𝓃𝒶 (@joannasiewiorek) által megosztott bejegyzés,

„Ez a fiú sorban állt Sebnél, és peches volt, mert abban a pillanatban, hogy ő következett volna, Sebastian lement az emelvényről, hogy autogramokat osszon. A fiú elkezdett keservesen sírni, és a testvére, valamint még pár ember mindennel próbálkozott, hogy Seb észrevegye őt. Már épp távozóban volt, amikor az utolsó pillanatban meglátta ezt a síros fiút. Visszasétált, megnyugtatta, elég sokáig beszélgetett vele, autogramot adott neki, közös fotót készítettek. Széppé tette a fiú napját. És az enyémet is, mivel jó volt utána mosolyogni látni ezt a fiút. Ez a nap élénken megmaradt az emlékeimben” – méltatta kedvencét Joanna.

A másik történetet egy fórumon tette közzé egy amerikai Ferrari-szurkoló, aki saját bevallása szerint korábban nem is szimpatizált Vettellel. „Nem voltam Vettel-szurkoló, amikor fiatal volt és a Red Bullnál versenyzett, valami félrevezetett vele kapcsolatban. De ahogy idősödött és érettebbé vált, egyre inkább megnőtt a szememben” – mesélte.

Sebastian Vettel 2017-ben a Hungaroringen egy fiút emelt ki a boxutcai tömegből, és a Ferrarijába ültette (Fotó: XPB)

Ő egy austini hétvégét megelőző váratlan meglepetésről számolt be. „Austinban élek, egy boutique hotel mellett. Tavaly az Amerikai Nagydíjat megelőző héten láttam egy (Ferrari) GTC4 Lussót megállni, és három fickó szállt ki belőle Ferrari-csapatruházatban. Másnap ugyanaz az autó állt meg, és Vettel szállt ki belőle az egyik barátjával. Sosem kértem autogramot korábban senkitől, de tifoso vagyok már a kezdetektől, ez az ember pedig egy legenda. Odamentem hozzá, és odaköszöntem neki, majd kértem egy fotót. Megállt, beszélgettünk pár percig, nagyon őszinte volt, még be is mutatkozott, mintha nem tudnám, hogy ki ő.”

„Megkérdezte, megyek-e a vasárnapi versenyre, és mondtam neki, hogy nem tudtam jegyet szerezni arra az évre, de már nagyon várom, hogy lássam őt, és hogy jó versenye legyen. A héten párszor még láttam őt és a barátját, és mindig integettünk egymásnak, de ennyiben maradtunk. Már így is úgy éreztem, hogy eleget zavartam, mivel tudom, mennyire szeret visszahúzódni.”

A szurkoló már alighanem a váratlan beszélgetés élményével is beérte volna, ám Vettel nem hagyta ennyiben a dolgot, és egy kedves meglepetéssel készült számára. „Pár nappal később mentem haza, és egy szatyor lógott a kilincsemen. Kinyitottam, és benne volt egy aláírt sapka, mellette egy kézzel írt levél egy Ferrari-fejléces lapon, valamint két névre szóló jegy. Egy négyszeres világbajnok találkozik velem futólag, megjegyzi, hogy nincs jegyem, emlékszik a nevemre, elmegy, hogy találjon nekem jegyet, és kézzel ír levelet. Kiváló gesztus volt, amit sosem fogok elfelejteni” – dicsérte ő is a közvetlen németet.

Vettelről alighanem sok hasonló sztori található még. Ő volt az az ellenfél, aki a ma egy éve elhunyt Niki Laudát is kézzel írt levélben buzdította, épüljön fel, mert hiányzik a paddockból; de az is, aki a tavalyi szingapúri győzelmét követően külön hálát mondott az őt motiváló üzenetekkel biztató szurkolóinak, akiknek történeteit, jó kívánságait rendre el is olvassa.

Egy bajnokot nem csak a pályán nyújtott teljesítménye és az elért eredményei minősítenek. Miközben a keményvonalas bírálók azon vitáznak, méltó bajnok-e Sebastian Vettel versenyzőként, tettei és gesztusai kétséget sem hagynak afelől, hogy bajnokhoz méltó ember.

Már csak emiatt is óriási veszteség érné az F1-et, ha 2021-ben nem lenne a mezőnyének tagja.

További tartalmak