Ricciardo pillanatai: a két évig kísértő futamtól Schumacher bókjáig

Daniel Ricciardo újabb „legekkel” állt elő: ezúttal a legextrémebb versenyeit rangsorolta, és elárulta, mennyire megviselte, amikor 2016-ban biztos monacói győzelmet bukott el a Red Bull taktikai bakija miatt.

Daniel Ricciardo a 2018-as monacói győzelem után (Fotó: XPB)
Az ausztrál versenyző új naplót indított nemrég. Első írásában azon korábbi ellenfeleit rangsorolta, akiket szerinte a leginkább alábecsültek. A mostani részben már saját pályafutását vette górcső alá, és a valamilyen szempontból szélsőséget jelentő versenyeit vette sorra. „Az egyik, amit leginkább kedvelek a sportban, a sok szélsőséges érzés, amit kivált belőled” – írta, megjegyezve, hogy a motokrossz-versenyeket, a futballmeccseket és az UFC-t is teljes átéléssel követi, mint minden lelkes sportrajongó. „Elképesztő ez az érzelmi hullámvasút, ami annyira szórakoztatóvá teszi a sportot. Szóval jön a nosztalgia. Mivel nem versenyzünk, úgy gondoltam, sorra veszem az F1-es pályafutásom alatt megélt legextrémebb érzéseket. Van pár jó és pár rossz, de mind emlékezetes.”

A legextrémebb versenyei közül kettő is Monacóhoz fűzi őt, a pályához, amelyen ha a normál kerékvágásban mennének a dolgok, ezen a hétvégén az F1 versenyezne. Ricciardo 2016-ban karnyújtásnyira volt attól, hogy megszerezze a hőn áhított sikert az utcai pályán, ám hiába vezetett magabiztosan, egy elhibázott kerékcsere, melynél szerelői nem is várták őt a garázs előtt a második helyre rántotta őt. Talán még sosem láthattuk Ricciardót annyira dühösnek, mint a leintés után – nem csoda, hogy ezt a versenyt választotta a legdühösebb pillanatának.

„Még négy év távlatából is részletesen emlékszem erre a napra, mintha egy videó menne a fejemben. Látom magam, ahogyan érkezem az alagút előtti kanyarhoz, AZ UTÁN a kerékcsere után, és nagyon dühös vagyok. Nem bántam volna, ha mechanikai hibám adódik, és be sem fejezhetem a versenyt, mert nem akartam utána beszélni senkivel, senki együttérzésére nem volt szükségem.”

A 2016-os monacói csalódás (Fotó: XPB)



„Emlékszem, ahogyan állok a dobogón Lewis mellett, aki megnyerte a versenyt, amit kézben tartottam. Nem akartam ott lenni. Aztán a médiainterjúk során volt egy megvilágosodásom, amikor azt gondoltam, ha egy monacói második hely jelenti az életem legrosszabb napját, akkor talán föl kéne ébrednem. Ez volt az a pont, amikor a dühöm kezdett csalódottságba átfordulni. Egyedül akartam lenni a szobámban, de Helmut (Marko) bejött, hogy megnézzen, és össze volt törve a szíve. Csak azt mondta, ’sajnálom’, és megölelt. Erre nem reagálhattam agresszíven. Őt is bántotta annyira, mint engem. Utána hazamentem, mert nem akartam mások sajnálkozását hallgatni, és nem is szeretek ujjal mutogatni másra, még akkor sem, ha ennyire dühös vagyok.”

Annak a sötét délutánnak aztán két évvel később a 2018-as monacói verseny adott csak igazán értelmet, amit Ricciardo hősies küzdelemmel, a verseny nagy részében egy műszaki hibával küzdve nyert meg. „Nem fogok hazudni, a 2016-os monacói verseny két éven át kísértett. Aztán 2018-ban semmit sem csináltam rosszul, mégis azt gondoltam, hogy újra kicsúszik a kezeim közül. Ha Monacóban a pole-ból rajtolva vezetsz a versenyen, csak te veszíthetsz aznap, a verseny a kezedben van. De 2018 másfajta feszültséget hozott, pont a 2016-os történések miatt. Csak puszta elégedettséget éreztem akkor, hogy ezúttal nem vették el tőlem. A vasárnapot követő napokat élveztem csak igazán, amikor az egész leülepedett bennem, de a vasárnap este… egyszerűen ki voltam égve. Sokkal nagyobb felsóhajtás volt, mint bármikor.”

Daniel Ricciardo a 2018-as monacói győzelem után (Fotó: XPB)



Ricciardo ezt a győzelmét ugyanakkor csak holtversenyben tekinti a legnagyobb megelégedettséget hozó futamának, a 2019-es kínai versenyével osztozik, amit már a Renault színeiben teljesített. „Az egy nagy lökést adott az önbizalmamnak a Renault-val az első pár futam után, hiszen Melbourne-ben és Bahreinben sem ment jól, és feszült voltam, mert azt akartam, hogy az első naptól működjön minden. Az év első pontjait szereztem, mi voltunk a legjobbak a három nagy mögött, és ez elégedettséggel töltött el, úgy éreztem, ott kezdődött csak el valójában az új kapcsolat. Fontos volt ez a futam, mert megmutatta, hogy van mire építkezni.”

 

Az önfeledtségtől a kétségbeesésig

Az ausztrál pályafutása nem szűkölködik a további emlékezetes és érzelmes versenyekben. A magyarországi 2014-es győzelmét a legmámorosabb futamának tartja, mivel csak a hajrában előzte meg Fernando Alonsót és Lewis Hamiltont, s ezzel biztosította be az első helyét. „Hittem magamban, úgy éreztem, egész nap jó vagyok. Ez egy olyan győzelem volt, amit két kézzel ragadtam meg, és egy kicsit arrogánsan. Nagyon erőteljes érzések fogtak el aznap” – mesélte.

2018-ban Mexikóban eközben az ellenkező végletet élte át, a kétségbeesést. Szombaton megszerezte a pole pozíciót Max Verstappen előtt, aztán másnap már a rajtnál annyi volt a győzelmi reményeinek. Történt mindez azok után, hogy Austinban is korán kiesett, és dühében még lyukat is ütött a szobája falába. „Hat nappal később pole-lal visszatérni egy talán törött csonttal a jobb kezemben, miután Max egész hétvégén dominált nagy megelégedést jelentett. De a vasárnap egészen nyomorult volt. Már mielőtt kialudtak volna a lámpák, érzékeltem, hogy problémát jelent a megfelelő fordulatszám megtalálása a rajthoz, ami aztán borzalmas lett. Aztán hosszú etapot mentem a szuperlágyon, és a második helyre kerültem, majd pár körrel a vége előtt az autóm megállt. Ez a két hét… mondjuk úgy, nem élveztem a munkám akkor!”

Daniel Ricciardo Mexikóban 2018-ban (Fotó: XPB)



 

Kivívta Schumacher és Alonso tiszteletét

Miközben Ricciardo eddig összesen 7 győzelmet aratott az F1-ben, furcsamód a legbüszkébb pillanatai nem e sikereihez köthetőek, hanem két nagy bajnok elleni küzdelemhez. Az egyiket 2012-ben Japánban vívta Michael Schumacherrel. „Rajtam volt az utolsó pár körben, és sikerült tartanom magam a tizedik helyért. Az volt az első teljes szezonom az F1-ben, szóval próbáltam nem betojni. Emlékszem, a következő futam versenyzői megbeszélésén odajött hozzám, és megdicsérte a védekezésemet. Nem volt muszáj ezt mondania, szóval klassz volt.”

„Aztán ott volt Németország 2014-ben. Úgy éreztem, aznap kivívtam Fernando Alonso tiszteletét. Még volt mit bizonyítanom neki. Mögém érkezett a kiállás után, frissebb gumikon volt, és megelőzött az egyenesben, de nyitva hagyta az ajtót, mert talán nem számított arra, hogy megpróbálom visszaelőzni, én pedig megpróbáltam. Nagy show volt, felkészültem arra, hogy gyengébb gumikon küzdjek meg vele, de tisztán. Utána mondott rólam pár kedves dolgot, és onnantól más szemmel nézett rám” – mesélte büszkén.

Michael Schumacherrel Dél-Koreában (Fotó: XPB)