Massa: Sainz lemásolhatja Leclerc ferraris debütálását

A korábbi Ferrari-pilóta, Felipe Massa úgy érzi, a vörösökhöz 2021-ben csatlakozó Carlos Sainz eléggé tehetséges, és minden képessége megvan ahhoz, hogy sikeres legyen új csapatánál Chareles Leclerc márkatársaként is.

Carlos Sainz (Fotó: XPB)
A Ferrari a múlt héten jelentette be, hogy Sebastian Vettel elhagyja az istállót, és 2021-től Carlos Sainz lesz a jövő egyik legnagyobb ígéretének tartott Charles Leclerc csapattársa. A spanyollal kapcsolatban az istállót vezető Mattia Binotto is tett olyan kijelentést, hogy érkezése némileg rizikós, a Ferrari azonban bízik a tehetségében és vállalja a kockázatot.

Hogy mi várhat rá új csapatánál, azzal kapcsolatban alaposan megoszlanak a vélemények: egyesek szerint második számú versenyző lesz majd Leclerc mellett, mások viszont biztosra veszik, nem engedi, hogy így kezeljék majd, és felveszi a kesztyűt a monacóival.

Ezt jósolja a Ferrari korábbi versenyzője, Felipe Massa is. „Szerintem minden Carloson múlik” – nyilatkozta az AS-nek. „Meg kell várnunk, hogy teljesítse az első évét, de a tehetsége adott, ahogyan a képességei is. A Ferrari most nehéz időket él át, és szeretne visszatérni a régi önmagához, 2008 óta nem nyert ugyanis bajnokságot, bár (Fernando) Alonsóval közel került hozzá. Javítani akarnak, és mindenképp érdekes lesz, hogy két fiatallal dolgoznak majd” – folytatta.

Felipe Massa (Fotó: XPB)



Noha életkorukat tekintve valóban mindketten fiatalok, Leclerc jövőre negyedik, Sainz pedig hetedik F1-es szezonjának vág majd neki. Épp ezért Massa szerin utóbbi esetében a tapasztalat is adott lesz már, azt pedig, hogy képes jól teljesíteni az elmúlt években többször bizonyította már. „Már az első évében jól ment a Toro Rossónál Max Verstappen mellett. Szoros csatát vívtak” – fogalmazott.

„Az évek során aztán láthattuk, hogy fejlődik, fontos tapasztalatokat szerzett, tavaly pedig különösen erős éve volt a McLarennél. Szerintem fantasztikus munkát végezhet a Ferrarinál. Már tapasztalt, okos versenyző, aki nem sokat hibázik, és jól teljesít majd egy olyan nagycsapatnál, mint a Ferrari. Itt demonstrálhatja is, mire képest” – jósolta a brazil, majd megjegyezte, Sainz helyzete 2021-ben hasonlítani fog ahhoz, amiben Leclerc volt a tavalyi évben.

„Nincs még egy olyan csapat, ahol akkora nyomás nehezedik a versenyzőkre, mint a Ferrarinál. Ezt senkinek sem könnyű megérteni már az első évben, de Carlos szerintem hamar megbirkózik vele, ahogyan azt Charles is tette. Leclerc ezt második számúként érte el. Megmutatta, hogy ő is tud futamokat nyerni, és a helyzete gyorsan megváltozott. Ugyanez lehet Sainz esetében is. A csapatnak egyenlő feltételeket kell majd biztosítania mindkét versenyző számára” – zárta gondolatát a korábbi világbajnoki ezüstérmes.