Taccsra tett bajnok: „Az év sportolójából büdös csirkefogó lettem”

A futamok felét megnyerte, bajnok lett, mégis kirúgták. Nem Sebastian Vettel az első világbajnok, aki furcsán, méltatlanul búcsúzik csapatától. Az 1996-os Monacói Nagydíj ismétlése és az elmúlt hetek eseményeinek apropóján felidézzük Damon Hill bizarr kálváriáját a Williamsszel.

Damon Hill (Fotó: XPB)
A bajnokok sokféleképpen távozhatnak. Van, hogy a lendületük viszi őket tovább, az új kihívások felé, máskor saját döntésből, emelt fővel elbúcsúznak, és van, hogy nyitják nekik az ajtót, amin egyszerűen kisétálnak csöndesen. Bárhogy is alakul az idei éve, Sebastian Vettel Ferraritól való távozása az utóbbi kategóriába sorolható, ez teszi a helyzetét furcsává és szomorúvá. Nem ő azonban az első bajnok, aki így jár, sőt, esete még csak nem is mondható a legextrémebbnek. Erre a címre nagyobb eséllyel pályázik a hétvégi futamismétlésünk (Monacói Nagydíj – vasárnap 15 óra, M4 Sport) idényének, 1996-nak a világbajnoka.

Ez volt az az év, amely egyszerre hozta Damon Hill dicsőségét és bukását a Williamsnél. A koronázást és a trónfosztást, amire már azelőtt sor került, hogy ünnepélyesen felülhetett volna a trónra.

Amikor Damon Hill 1996. október 13-án a szuzukai második rajtkockából nekivágott az év utolsó versenyének, tudta, elegendő csak pontszerzőként célba érnie, és megszerzi a bajnoki címet Jacques Villeneuve előtt. Küzdelem sem volt, kollégája kiesett. Hill révbe ért, ám önfeledt ünneplését beárnyékolta a tudat, hogy a Williams már nem ad neki lehetőséget a címvédésre, mivel 1997-re másokat szerződtetett… „Könnyű verseny volt, visszafogott tempóval is nyerhettem. Ugyanakkor az a verseny szomorú is volt, mert már tudtam, hogy ez az utolsó futamom a Williamsszel” – emlékezett vissza Hill egy Auto Motor und Sportnak adott tavalyi interjúban.

Korona a fejre, csüccs a trónra, egy-két fotó emlékbe, majd viszontlátásra, jöhet a következő! Ennél abszurdabban nem is alakulhatott volna.

„Nem értettem, hogyan működik ez a világ. Tudtam, hogy nyernem kell ahhoz, hogy megtarthassam az ülésem. De hogy azzal sem tudtam megtartani, hogy nyerek, az egészen bizarr volt számomra.”

Damon Hill (Fotó: XPB)



 

Damon Hill 1996-ban a 16-ból 8 versenyt nyert meg, minden alkalommal az első sorból rajtolt, fölényesen lett bajnok. Normál esetben egy versenyző ezek után a mennybe megy. Őt viszont menesztették. A története olyan volt, mint amikor 2013-ban a Bayern München csapata végigverte Németországot és Európát Jupp Heynckesszel, majd a mindent megnyerő német tréner a szezon végén átadta helyét a később nyomába érni képtelen Pep Guardiolának. Már azelőtt döntöttek a válásról, hogy nyertek volna, de miután nyertek, már nem maradhattak együtt. A döntés pillanatában még a sztáredző tűnt a biztosabb választásnak, az erre rácáfoló győztes döntők után meg már mindegy volt.

A Williams Guardioláját 1996-ban Heinz-Harald Frentzennek hívták. Érkezéséről már 1995 végén találgattak, egyes források szerint már abban az évben alá is írt a Williamsszel 1997-re, és mivel a csapat ekkortájt kötött két évre szóló megállapodást Jacques Villeneuve-vel is, Hill már tehetett bármit, nem volt esélye maradni. Helyzete kicsit talán ebben is hasonlított Vettelére, akinek a háta mögött a Ferrari már a téli szünetben tárgyalni kezdett utódjával.

 

Kísért a felülmúlhatatlan kedvenc szelleme

Ahogy Vettel és a Ferrari esetében, úgy a Williams és Hill között is a bizalomhiány volt a válás legfőbb oka. Ennek mindkét irányból előtörténete volt. A brit csapatnál nem volt szokatlan, sőt, szinte hagyomány volt, hogy a velük bajnokságot nyerő a sikere után távozik. Így tett 1987-ben Nelson Piquet (igaz, önszántából), 1992-ben a túl sok pénzt követelő Nigel Mansell, majd 1993-ban az Ayrton Senna szerződtetésével elűzött Alain Prost is.

Noha a Williams az 1990-es évek első felének etalonja volt csapatként, sosem a családias hangulatáról volt híres. Az istállót vezető Frank Williams és Patrick Head (de különösképpen Head) profin, sokszor ridegen és kegyetlenül viszonyult alkalmazottaihoz, mindig éreztetve velük, hogy valóban csak alkalmazottak. „A nagy tapsviharok és ölelgetések nem jellemzőek a Williamsrel” – erősítette meg Hill a Beyond The Gridnek. Ez még úgy is igaz volt, hogy ő „saját gyermeknek” számított, hiszen 1993-ban szorgos tesztversenyzőként léptették elő, ahonnan egészen a bajnoki címig vitte. Hill szerint 1996-os győzelmének a közös múltjuk és fejlődéstörténetük miatt őszintén örültek is. „Úgy éreztem, hogy 1996-ban elégedettek voltak, hogy megszereztem a bajnoki címet, amire vágytak” – mondta, majd nevetve hozzátéve, csak éppen a hálájukat fejezték ki kicsit sajátos módon, egy kirúgással…

Hill esetleges menesztéséről már 1995-ben, majd az 1996-os bajnoki év korai szakaszában találgatni kezdett a sajtó. E híreszteléseket csak erősítették a nehéz ember hírében álló technikai igazgató, Patrick Head év közbeni állandó beszólásai, kritikái. Sokan nem értették, miért viszonyul így a Williams a versenyzőjéhez. Még a korábbi csapattárs, Alain Prost is azt mondta, nyilvánvalóan nem állt be Hill mögé úgy a csapat, ahogyan kellett volna. Head mellett az istálló első világbajnoka, Alan Jones sem volt túl jó véleménnyel Hillről. Egyszer azt mondta róla: „Vagy egy teljes versenyen át habozik, vagy belerohan másokba.”

Damon Hill (Fotó: XPB)



Akkoriban többen úgy vélték, az ausztrál Jones személyének köze van ahhoz, hogy a Williams így kezeli mindenkori versenyzőit, mivel bár már bő egy évtized eltelt az 1980-as világbajnok távozása óta, az istállónál még mindig virágzott a Jones-kultusz, és minden versenyzőt a nagy ausztrál kedvencükhöz viszonyítottak. „Sosem felejted el az első barátnődet, és a Williams sem felejtette el soha az első igazán sikeres versenyzőjét” – ecsetelte az akkoriban az Eurosport kommentátoraként dolgozó korábbi versenyző, John Watson. „Alant nem érdekelte semmi a Forma–1-ben. Azt elismerte, hogy Gilles Villeneuve nem volt rossz, de mindenki más csak egy pihe volt számára. A pályán kemény volt, agresszív, jó versenyző. Gyors, de igazi gazfickó. És a csapat imádta őt. Látszott a csillogás a szemükben.”

A Williamstől 1995-ben távozó David Coulthard is megerősítette, Jones még az ő idejében is „jelen volt” a csapatnál. Elmesélte, egyszer Patrick Head azt ecsetelte neki Monacóban, hogyan vette be az első kanyart Alan, és csak később esett le neki, hogy a szakember nem a nemrég távozó Alain Prosttal, hanem az 1980-as években versenyző Jonesszal példálózott neki…

Hill feladata nem volt egyszerű, hiszen egy olyan lécet kellett volna átugrania, amely fölött a Williams jóvoltából már hely sem volt egy embernek a plafon miatt. Egy bízni nem akaró csapat bizalmát márpedig nehéz elnyerni.

Alan Jones (Fotó: XPB)



 

A szegénylegény, aki nem kapta meg a fele királyságot

Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy Hill csak ezen bukott el. A feltétlen bizalom hiánya a versenyző helyzetéből is eredt. Hill nem volt sem Nigel Mansell, sem Alain Prost. Egy tesztversenyzőként érkezett a csapathoz. „Ez a szerepkör akkoriban azt jelentette, hogy nem vagy elég jó” – mondta.

Szorgalmával mégis elérte, hogy 1993-ra Alain Prost mellé ültették. Második számú versenyzőnek. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni, mivel Hill az évek során nem azért vált a Williams első számú reménységévé, mert valóban az első számú reménysége volt, hanem azért, mert nem maradt valódi első számú reménysége. A jelenlétében a csapat 1994-ig mindig valaki másra építkezett. 1992-ben Nigel Mansell volt a húzóemberük, akit 1993-ra a visszatérő Prostra cseréltek, majd a francia helyét Ayrton Sennának adták 1994-re. Hogy Hill az első sorba lépett, az a brazil imolai tragédiájának köszönhető. Kényszerből, a semmiből vált bajnokesélyessé, és így bukott el Michael Schumacherrel szemben.

„Úgy kezdtem az évet, hogy nem is gondoltam arra, hogy bajnoki küzdelmet fogok vívni Michael Schumacherrel. Azt gondoltam, Ayrton segítője leszek, jó munkát végzek második számúként, és ha szerencsés leszek, talán párszor háttérbe tudom szorítani őt. Aztán ott találtam magam Michaellel a bajnoki küzdelemben. Minden tőlem telhetőt megtettem, és nem sikerült.”

De nemcsak a Williams nem tekintette őt igazi vezérnek, eleinte ő sem tartotta magát annak. Ez a bajnokság végkimeneteléről alkotott képéből is látszik. „Sosem gondoltam úgy, hogy elvesztettem a bajnokságot. Úgy éreztem, Ayrtonnak kellett volna megnyernie, az én feladatom pedig az volt, hogy megpróbáltam megakadályozni Michaelt abban, hogy megnyerje. És majdnem sikerült.”

Michael Schumacher és Damon Hill (Fotó: XPB)



A feladatát nem végezte rosszul, és ezt Patrick Head is elismerte, Hillnek szerinte kulcsszerepe volt abban, hogy csapatuk Imola után egyben maradt. Hill aktívan kivette a részét a baleset kielemzéséből, majd a két futammal későbbi Spanyol Nagydíjon megszerezte a csapat első győzelmét, ami – még ha Schumacher váltógondjának is köszönhette – önbizalmat adott neki. „Ha hozod az eredményt, levegőhöz jutsz” – mondta arról, miért volt ez kulcsfontosságú számára az új szerepének felvételében.

Hillt abban az évben talán csak a Benetton körüli botrányok tartották versenyben, az, hogy Schumacher eltiltások és kizárások miatt négy pontszerzési lehetőséget is elveszített, ám Hill az utolsó előtti hétvégén, az esős Japán Nagydíjon pályafutása legjobb teljesítményével bizonyította, hogy ő is képes rendkívülire. Azzal a győzelmével életben tartotta bajnoki reményeit, és annyira elbizonytalanította Michael Schumachert, hogy Adelaide-ben is hibázott ellenfele nyomása alatt.

Azt gondolhatnánk, ezzel bizonyított, ám a Williams másképp érezte. Hill már egy versennyel korábban, Jerezben kezdte érezni, hogy próbálkozhat akárhogy, a csapata nem tekinti őt vezérnek. „Azon a versenyen valamint elszúrtunk a tankolással, és erre föl kellett hívnom a figyelmüket. Azért maradtam le annyira Michaeltől (24 másodperces hátránnyal lett második – a szerk.), mert egy csomó üzemanyagot cipeltem, és ezt elnézték. Vizsgálódni kezdtem, és volt is egy kis feszültség köztem, Frank és Patrick között. Azt gondoltam, én vagyok a csapat vezére, de valamiért Frank nem ezt mutatta” – mesélte a Motor Sport magazinnak 2008-ban.

Frank Williams és Patrick Head (Fotó: XPB)



Head utólag elismerte, Hill rendkívülit nyújtott Szuzukában. „Egyszerűen legyőzte Michael Schumachert esőben, amit nem sokan mondhatnak el” – méltatta.  Ám a verseny utáni beszélgetésük alkalmával ezt nem éreztette a versenyzővel, sőt, Hill számára akkor jött a felismerés. „Frank és Patrick sosem kezeltek a vezérükként. Ezért is szerződtették Nigelt” – utalt Mansellre, aki abban az évben David Coultharddal felváltva volt a csapattársa, amikor éppen nem volt Indycar-versenye Amerikában. „Folyamatosan úgy éreztem, hogy valaki mástól várják az eredményeket. És ez eléggé demoralizáló volt. Azt gondoltam, bennem kételkednek, és én is kételkedni kezdtem önmagamban. Rendben, Nigel nyert velük korábban, de most nem nyerhetett, én viszont igen. Miért volt ekkora felhajtás Nigel körül? Aztán úgy voltam vele, hogy nem értem, nem is érdekel, csak vezetek. És ezzel felszabadultam kicsit.”

„Régóta tiszteltem ezeket a személyeket, nagyon le akartam őket nyűgözni, de ráébredtem, hogy sosem fog sikerülni, ezért arra összpontosítottam, hogy magamnak feleljek meg, magamért teljesítsek jól. Változtattam a szemléletmódomon, és kihoztam a legtöbbet a lehetőségeimből.”

 

Katasztrófa, utolsó esély, a nagy elhatározás

Miközben Hill 1994 hajrájára összeszedte magát és jól teljesített, nagy reményekkel, már valódi esélyesként várta az 1995-ös szezont. Ám az nem a bizonyítást hozta el számára, hanem a megerősítést a Williams számára, hogy okkal viszonyul fenntartásokkal hozzá. Miként Vettel esetében 2018-ban és 2019-ben, úgy Hillnél is hibák sora és hullámzó teljesítmény alapozta meg, hogy csapata elkezdjen azon gondolkodni, valóban vele akarja-e a folytatást.

Schumacher fölényesen megvédte a címét, Hill meg Silverstone-ban és Monzában is buta balesetbe keveredett vele. A későbbi bajnok utólag elismeri, a szezonja pocsék volt, nem hozta az elvárható szintet, ám szerinte ennek az is volt az oka, hogy föl sem készülhetett igazán az új bajnokságra a hektikus és tragikus idény után. „1994 után egyből valami reklámeseményre kellett mennem Kínába, majd jött is az új szezon. Esélyem sem volt feltöltenem az akkumulátoraimat a télen. Aztán 1995-ben újra gondjaink voltak az autóval. Nem volt annyira egyben, mint kellett volna. Volt pár újabb balesetem Michaellel, amelyben én voltam a ludas. Az 1995-ös egy katasztrofális év volt. Nyertem versenyeket, de folyamatosan kaptam a pofonokat Michaeltől.”

Damon Hill és Michael Schumacher a monzai balesetük után 1995-ben (Fotó: XPB)



Hill úgy érzi, ez a szezon pecsételte meg a sorsát, és tette mindeggyé, hogy hogyan alakult az 1996-os idénye. „Az 1994-es feszültség mérhetetlen volt, és valahogy sosem tudtam összeszedni magam utána rendesen. Az év sportolójából (a BBC választotta azzá – a szerk.) egy büdös csirkefogó lettem. Katasztrófa volt. Már aláírtam 1996-ra, de szerintem Patrick és Frank akkor eldöntötte, hogy valaki másra van szüksége, mert jojószerűen teljesítettem. És ha közölték volna velem, hogy ennyi volt, szerintem még igazat is adtam volna nekik.”

Hill ennek ellenére nem adta föl. 1995 végén győzelemmel búcsúzott Adelaide-ben, majd elszánta magát a visszavágásra, mint tette azt két Lewis Hamilton elleni veresége után Nico Rosberg 20 évvel később. 1996-os megújulása még Head figyelmét sem kerülhette el. „Csak csodálni tudjuk, mennyire törekedett arra, hogy fitté váljon a télen. Úgy érezte, Michael jobb volt nála 1995-ben, de felfogadott egy új edzőt, hihetetlenül keményen dolgozott, és 1996-ra úgy volt vele, esélyt sem ad Michaelnek arra, hogy jobb formában legyen. Úgy érezte, le tudja győzni Michaelt, és meg is tette. Már nem volt olyan hullámzó, mint 1995-ben, de ez nem a képességein múlt, hanem a mentalitásán.”

A brit nemcsak a visszavágás, az ülésének megtartása is motiválta. „Tudtam, hogy 1996 az én utolsó esélyem. Tudtam, hogy a sportban akkor akarnak megtartani, ha nyersz. Ha nem nyersz, akkor nem fognak. Az volt a benyomásom, hogy ha megnyerem a bajnokságot, akkor meg fognak tartani. Csak azzal nem számoltam, hogy még győzelem esetén sem maradhatok.”

Az elhatározása nemcsak kemény edzésre sarkallta. Miközben korábban az alsóbb kategóriákból sem volt semmilyen tapasztalata a bajnoki küzdelmekre, mivel az F1 előtt csak motorversenyzőként lett bajnok, építkezni kezdett az előző két év tanulságaira. Emellett rájött, hogy az őt 1995-ben rendszeresen kritizáló médiához is másképp kell viszonyulnia. „Teljesebb versenyző lettem, jobban értettem, hogyan kell kezelni egy teljes szezont. 1995-ben eléggé forró szezonunk volt, és rosszul jöttem ki belőle a médiában is, ami hatással volt az önbizalmamra. Aztán megértettem az újságírókat, rájöttem, hogy ők nem a barátaim, mert föl kell tenniük a kérdéseiket, mivel ez a szakmájuk. Tudni kell kezelni, amikor aláásnak, és meg kell érteni ezt.”

Damon Hill (Fotó: XPB)



Ehhez még kommunikációs tanácsadó segítségét is kérte. „Adott pár tippet. Az újságokban megjelenő dolgok Michaelről mindig rám csapódtak, mert ő jobban csinálta ezt. Adott nekem pár egyszerű tanácsot, amik működtek. Megtanultam, hogy nem szabad kinyitni az ajtót a viták előtt, mert – hacsak nem vagy Donald Trump – ez nem fog működni. Nálam legalábbis nem működött.”

Hill felvértezte magát minden téren, a Williams domináns csapatként vágott neki 1996-nak, és rutinosabb versenyzője nem tudott kizökkenni. Megnyerte az első három versenyt, majd az Európa Nagydíjon szerzett negyedik helye után Imolában a negyedik győzelmét is behúzta, aztán jött Monaco, ahol ugyan saját értékelése szerint élete egyik legjobb versenyét futotta, nem ért célba, majd Barcelonában három megpördülést követően föladta a versenyt a szakadó esőben, de Kanadában és Franciaországban két győzelemmel szépített.

Már csak az volt a kérdés, mikor nyeri meg a bajnokságot, nem az, hogy megnyeri-e. Hazai versenyén Silverstone-ban aztán a pole-ból indult, de egy problémás kerékanya miatt kiesett. Így érkezett Hockenheimbe, ahol nem várt meglepetés fogadta a Williams motorhome-jában: egy újság címlapja, mely az év végi távozásáról adott hírt…

Sorozatunk második részében kiderül, pontosan miért kellett mennie Hillnek, miért nem volt visszaút a bajnoki siker ellenére sem, milyen szerepük volt a rossz tanácsadóknak az ügyben. De az Ayrton Senna által beajánlott utódról és a Williams döntésének Hill pályafutására gyakorolt hatásáról lesz szó.