Musorujsag
Élő Eredmények

Hát mögötti összesúgások nélkül tárgyalt Sainz a Ferrarival

Hát mögötti összesúgások nélkül tárgyalt Sainz a Ferrarival

Formula1.com
Végig nyílt lapokkal játszott Carlos Sainz a McLarennel a Ferrarival folytatott tárgyalásai ügyében, és büszke arra, hogy főnökei megértően viszonyultak csapatváltásához.

Mozgalmasan alakult Carlos Sainz számára a téli szünet, hiszen mint kiderült, nemcsak a 2020-as McLarennel teljesítendő szezonjára készült, hanem már akkoriban megkezdte az egyeztetést az őt végül 2021-re szerződtető Ferrarival. A spanyol versenyző a Forma–1 hivatalos honlapjának adott videóinterjúban mesélt arról, hogyan kért engedélyt a McLarent vezető Zak Browntól és Andreas Seidltől a maranellóiakkal való tárgyaláshoz, és hogyan reagáltak erre csapattársai.

„Minket, versenyzőket elég szigorú szerződéses szabályok kötnek. Abban a pillanatban, hogy kiderült, a Ferrarit érdekelné a 2021-es szerződtetésem, mentem Zakhez, hogy engedélyt kérjek a komolyabb tárgyalásokra. Fogalmam sem volt, hogy hogyan fog reagálni erre” – idézte föl a téli eseményeket. „A válasza az volt: »Nézd, ez egy nagy lehetőség, engedjük, hogy tárgyalj a Ferrarival, maradjunk kapcsolatban, meglátjuk, hogyan alakul.«”

Sainz ezt követően aktív tárgyalásokba kezdett a Ferrarival. Hogy pontosan mikortól, azt nem akarta elárulni, ám azt megerősítette, már jóval a mostani bejelentés előtt egyeztettek új csapatával. „Pontos dátumot nem fogok mondani, de 2019 és 2020 telén kezdődött.”

A felek mindvégig nyílt lapokkal játszottak. „Apám, az unokatestvérem, a menedzserem foglalkoztak a legfontosabb részletekkel, de telefonon keresztül én beszéltem Mattiával (Binotto), folyamatosan kapcsolatban voltam Zakkel és Andreasszal is. Volt pár Zoom-megbeszélésünk, de az egész folyamat kulcsát a nyitottság jelentette, amellyel valamennyi résztvevő hozzájárult ahhoz, hogy megtörténhessen.”

A versenyző elégedetten állapította meg, hogy nem szült feszültséget házon belül a kikacsintása. „Nem volt semmi furcsa hát mögötti összesúgás. Nagyon büszke vagyok arra, ahogyan az egészet kezeltük, és nagyon hálás vagyok Zaknek és a csapatának.”

Carlos Sainz (Fotó: XPB)

Ezek után Brown és Seidl azt is jól fogadta, amikor közölte, a Ferrarinál folytatja. „Csalódottak voltak, de meg is értettek. Közben pedig várták a lehetőséget is. Tisztázniuk kellett a helyzetemet, hogy lesz-e szükségük másra, ezért egyből mondták, hogy ha komolyra fordul a dolog, szóljak nekik, mert nem szeretnének lemaradni, ha a versenyzőpiacra kell menniük, azt a lehető leghamarabb tudniuk kell. Mindannyian próbáltuk kicsit siettetni a dolgokat, hogy minden érintett jól járjon.”

„Örültek nekem. Gratuláltak. Azt mondták, megérdemlem, és biztosan nagyszerű leszek ott. Ez lökést adott az önbizalmamnak, mert mindig jó ilyesmit hallani a főnökeidtől.”

A múlt héten Zak Brown nyilatkozott arról, hogy érzése szerint a Ferrarival és a Renault-val ellentétben a McLarennél nem okoz törést a kapcsolatukban a versenyzőjük távozása, és jó hangulatban fognak versenyezni 2020-ban. Sainz megerősítette, neki is szándékában áll mindent megtenni Woking sikeréért, mivel a Ferrari bejelentkezése előtt úgy tervezte, hogy 2021-ben és 2022-ben tovább folytatja a csapat felemelkedéséért folytatott munkát. Reményei szerint nélküle is célt fognak érni. „Szeretnék a lehető legszebb módon búcsúzni a McLarentől. Elhihetik, a legjobbamat fogom nyújtani idén, ahogy tavaly is tettem! Jövőre a Ferrari tagja leszek, de boldog leszek, ha viszontláthatom a McLarent a dobogón. Forma–1-es rajongóként és McLaren-szurkolóként szeretném, ha a McLaren visszatérne az élre.”

Borítókép: Andreas Seidl, Carlos Sainz (Fotó: XPB)

További tartalmak