×

Hárman a célban: Panis csodája és az F1 egyik legbizarrabb versenye

Az élet nagyszerű rendező, és ezt a Monacói Nagydíj, 1996 című művével bizonyította is. Sorsszerűség, furcsa egybeesések, különös rekordok és egy francia versenyző egyetlen győzelme – így vonult be az a délután a sportág történelmébe.

Noha győzelmi trófeát mindig csak egy ember kaphat, vannak versenyek, amelyeknek egynél több győztese van. A másik végletet meg azok a futamok képviselik, amelyeknek szinte csak vesztesei vannak az első helyezett mellett. Az 1996-os monacói válhatott volna az előbbi kategória tagjává, ám a furcsán alakuló eseményei az utóbbiba sorolták be.

Ezt a viadalt sokan megnyerhették volna, de aki megnyerte, az nem tartozott a sok esélyes közé. Olivier Panis a Ligier-vel a 14. rajtkockából ugrott a dobogó legfelső fokára, első és máig egyetlen francia versenyzőként, aki francia autóval tudott nyerni Monacóban. A nagydíj azonban más tekintetben is beírta magát az F1 történelmébe, a valaha futott egyik legbizarrabb versenyként.

Monaco mindig híres volt arról, hogy sem embert, sem gépet nem kímél. Többször előfordult, hogy csupán hat vagy öt versenyzőt hagyott állva, ám a rekordot az 1966-os futama hozta, amelyen mindössze négy autót intett le a kockás zászló. Jackie Stewart győzelmének idején még 100 kört kellet teljesíteni.

Azon a délutánon az utolsó előtti kieső egy bizonyos Guy Ligier volt, aki később megalapította a francia Équipe Ligier-csapatot, amely három nap híján kerek 30 évvel később ugyanazon szűk utcákon élete első győzelméhez segítette Olivier Panist. A napvilágot Ligier F1-es debütálásának évében, négy hónappal az alapító monacói szereplése után meglátó Panis a maga versenyén szintén nem teljesítette az előírt versenytávot. A kétórás limit miatt ő maga is 75 körig jutott, mint Ligier három évtizeddel korábban. Ám esetében ez elég volt a győzelemhez. Amiről utóbb kiderült, az év végén Prosttá alakuló csapatának, de a versenyzőnek is az utolsó F1-es sikere volt.

Guy Ligier (Fotó: XPB)



Az 1996-os Monacói Nagydíjat azonban nem csak ezek az érdekes egybeesések jellemezték. Ez volt az a verseny, amely átadta a múltnak az 1966-os rekordot. A célig mindössze három autó jutott el. A sportág történetében ez volt az egyetlen alkalom, amikor a puszta célba érés dobogót garantált.

És ez lett az a verseny is, amely kivételként erősítette a monacói szabályt. Sem Panis előtt, sem Panis óta nem tudott senki annyira gyenge rajthelyezéssel a mezőny élén célba csapni. A francia a 14. pozícióból rajtolt, miközben az addigi monacói rekordot Maurice Trintignant 1955-ös 9. helyről aratott győzelme jelentette. A hercegségben 1985 óta a rajtrács első hármasán kívül senkinek sem jött össze a győzelem.

 

Akik elbuktak

Ami a veszteseket illeti, volt belőlük bőven. Az őrület már a futam előtt kezdetét vette. Andrea Montermini a bemelegítő edzésen összetörte Fortiját, így a rajthoz eleve csak 21 autó sorakozott föl. Az első körben további 5 versenyző esett ki, köztük a legnagyobb esélyesnek számító Michael Schumacher. A ferraris a pole-ját már az első kanyarban eldobta, aztán pár kanyarral később az egész versenyét is azzal, hogy a falba csúszott a túlságosan vagy éppen nem elég agresszíven támadott kerékvetőről.

Damon Hill nagy előnnyel lépett meg a mezőnytől, és úgy tűnt, legnagyobb veszélyt jelentő riválisa kiesése után a zsebében az újabb siker. Családi okokból is akarta a sikert. Ő volt Mr. Monaco, azaz a pályán ötször nyerő Graham Hill fia, így először vihette volna véghez azt a bravúrt, hogy apja után maga is nyer az utcai pályán. Már 1995-ben is volt rá esélye, hiszen megszerezte a pole-t, ám Schumacher akkor az útját állta, nem megnyitotta előtte az utat.



A családi bravúrra Nico Rosbergig várni kellett. Hill kiesését a Renault-motor hibája okozta, ami akkoriban rendkívülinek volt mondható. A Williamst bő egy éve egyáltalán nem sújtotta semmilyen végzetes műszaki hiba versenyen, Renault-motor pedig azt megelőzően az 1993-as Brit Nagydíjon romlott el utoljára Hill alatt, megfosztva ezzel az első F1-es győzelmétől és a hazai sikertől. (Williams motorhiba miatt egyébként azt követően még egyszer, 1993-ban Monzában esett ki, Alain Prost volt az elszenvedője.)

A nyerő pozíciót Jean Alesi örökölte meg. Amikor a felfüggesztése törésével, nagy előnyét feladva fordult be a boxutcába, talán kevésbé lehetett meglepődni. A francia híres volt balszerencséjéről, számos alkalommal volt a győzelem kapujában, de csak egyszer, egy szerencsés Kanadai Nagydíjon tudott célba érni, ha az első pozícióban találta magát.



De vesztes volt Heinz-Harald Frentzen is. Az ekkoriban Schumacher potenciálisan legnagyobb vetélytársának tartott német előbb a türelmetlenségének, aztán csapata ellenállásának áldozata lett. Az Eddie Irvine elleni előzési kísérlete szárnytöréssel ért véget, ami a mezőny végére taszította. Ez viszont lehetőséget is kínált volna számára, hiszen mindenkinél korábban válthatott volna slickekre, az orrcseréjével együtt. Kérte is ezt csapatától, ám nemet mondtak. Ha másképp döntenek, talán Panis előtt találták volna magukat.

És vesztese volt a délutánnak David Coulthard is, akinek ugyancsak a csapat döntése tett keresztbe. A Michael Schumacher kölcsönsisakjával versenyző skót már Frentzen 26. körben megejtett cseréjekor a boxba fordulhatott volna, amikor 4 másodperccel vezetett Panis előtt. Kivárta, hogy Panis és Hill, majd egy körrel később Mika Salo és Jacques Villeneuve is száraz pályás gumit kapjon, majd a McLaren valamiért úgy döntött, inkább a 9. helyen, Panis mögött haladó Mika Häkkinené az elsőbbség a kiállásoknál. Csapattársának így a 30. körig várnia kellett, és mire kereket cserélt, a 4 másodperces előnye már 7 másodperces hátrány volt Panisszal szemben.

„Olivier fantasztikusan versenyzett. Talán voltam annyira gyors, hogy rátapadjak, ám jól ismerem őt a Forma–3000-es időnkből, és tudom, hogy nem szokott hibázni” – mondta senkit sem hibáztatva a második Coulthard.

 

Panis már reggel tudta, hogy nagy nap vár rá

És akkor a győztesről! Amikor a Ligier Monacóba érkezett, még aligha gondolta a csapatnál bárki, hogy az évük legnagyobb hétvégéje vár rájuk. A csapat körül teljes volt a bizonytalanság, a technikai támogatást nyújtó TWR vezetője, Tom Walkinshaw már távozóban volt, és embereivel együtt egyes szponzorokat (Parmalat) is vinni akart magával. Úgy tűnt, a csapat a megszűnés szélén áll.

„Szerettük volna bizonyítani, hogy a csapat továbbra is jó úton jár. Amikor Tom kiszállt, az embereink készek voltak bizonyítani, hogy maguktól is boldogulnak. Sokan mondták, hogy a Ligier meg fog halni, de most megmutattuk, mire vagyunk képesek” – mondta Bruno Michel sportigazgató.

Hogy jók lehetnek Monacóban, arról már a csütörtöki edzések árulkodtak: Panis az új fejlesztésekkel egy 6. hellyel kezdte a hétvégét. Aztán jött az időmérős pofon: motorhiba és csak a 14. hely, mely után mérnöke még sírt is a csalódottságtól. „Szombaton az időmérő edzésen elektronikai problémánk volt, máskülönben az első ötből indulhattam volna. A versenymérnököm sírni kezdett, mert tudta, hogy gyorsak voltunk, és úgy érezte, elvesztegettük az esélyünket. Azt mondtam: »Ne aggódj, ember, nem tudhatjuk, mi fog történni holnap a versenyen«” – mesélte egy pár éve adott interjúban Panis.

Olivier Panis (Fotó: XPB)



Ő valóban meg volt győződve arról, hogy különleges nap vár rá, és ez meg is határozta a hangulatát. Paulo Cantone versenymérnök: „A gyakorláson motorgondunk volt, de a tempónk a vasárnapi bemelegítésen ígéretesnek mutatkozott, Olivier pedig különleges hangulatban volt, nagyon magabiztos.”

Panison már a reggeli ébredésnél pozitív gondolatok lettek úrrá. „Mondtam a feleségemnek: »Ma dobogón fogok zárni.« Azt mondta: »Persze-persze, szerintem megőrültél, a tizennegyedik helyről fogsz rajtolni Monacóban.« Erre én: »Igen, de esik, és sosem tudhatod, mi fog történni!« Hittem benne, egyszerűen meggyőztem magam arról, hogy lehetséges.”

A délelőtti gyakorlás még száraz pályán zajlott, aztán a futam előtt valóban leszakadt az eső. „Amikor az enyém lett a legjobb idő a bemelegítő edzésen, az emberek azt mondták, kevés üzemanyag volt az autómban. Még Flavio (Briatore, a Ligier tulajdonosa) is átjött megnézni minket, és megkérdezte, hány kiló üzemanyag volt az autómban. Mondtam neki egy számot, amire ő: »A stratégiádhoz szükséges mennyiségű benzined van a stratégiához – ez hihetetlen!« Tudtuk, hogy megvan a tempónk. Amikor Monacóban tizennegyedikként rajtolsz, bármi megtörténhet, bármi lehetséges.”

 

A 14. helyről az élre

Panis az első kör után a 12. helyen állt, aztán megelőzte Martin Brundle-t és Mika Häkkinent, bizonyítva, hogy Monacóban is lehet előzni. Ez azok után különös elégtétel volt számára, hogy korábban éppen amiatt kritizálták őt, hogy nem megy neki az előzés. Ekkor a sok kiesésnek köszönhetően már a 9. pozícióban haladt, aztán jött a versenyt meghatározó taktikai húzás, a slick gumira váltás a 24. körben. „Ez közös döntés volt, Olivier-vel együtt állapodtunk meg a rádióban. Biztos voltam benne, hogy még slickeken is képes lesz távol maradni a korlátoktól” – mondta a mérnöke.

Panis hirtelen másodperceket gyorsult a sima gumikon, és már Irvine mögött haladt a 4. helyen, akit a Loewsben egy nem tiszta manőverrel előzött meg: a korlátnak lökte a Ferrarit. „Tudtuk, hogy versenyben vagyunk, és van, hogy nagyon szoros, nagyon nehéz. Eddie és én nagyon tiszteltük egymást, tudta, hogy nem szándékosan mentem neki. Próbáltam őt megelőzni. Nem volt probléma” – emlékezett az incidensükre Panis.



Hill búcsúja után jelentős hátrányban haladt Alesi mögött a második helyen, majd honfitársa is kihullott előle a felfüggesztés hibája miatt. „Láttam az autómat a kivetítőn, ahogyan elmentem mellette. És láttam, mekkora biztatást kapok. Arra gondoltam: »Nehogy összetörd az autót!«. Voltak pillanatok, amikor nagyon közel voltam hozzá. De megoldottam.”

 

Éppen csak kitartott az üzemanyaga

Ez viszont nem az a verseny volt, amit csak olyan simán meg lehetett nyerni. Miközben Panisnak addig sok szerencséje volt, a sors az élre állása után próbára tette őt, tesztelve, méltó-e arra a győzelemre. „Ahogyan száradt a pálya, mindegyik autó gyorsulni kezdett, így több üzemanyagot is használtak, mi pedig a határon voltunk” – mesélte Panis mérnöke.

A Ligier boxfala úgy kalkulált, nem lesz elegendő a benzin a célig, ezért a boxba akarták hívni versenyzőjüket. „Az összes mérnököm beszélt különböző nyelveken a rádióban, és azt mondták, muszáj lesz kiállnom még egy kis üzemanyagért.”

„Azt mondtam: »Nézzétek, csak mondjátok az időt, amit minden körben teljesítenem kell ahhoz, hogy célba érjek ennyi üzemanyaggal!« Minden körben sokat spóroltam. Nem használtam a hatos sebességi fokozatot, a fölfelé váltásoknál nem nyomtam meg minden fokozatot. Tudtam, hogy David Coulthard közelít hozzám, de amikor közel került, kicsit jobban nyomtam, hogy megmutassam neki, esélye sincs megelőzni. Mondtam Flaviónak és a fiúknak: »Ha hibáznék azzal, hogy nem állok ki, vállalom érte a teljes felelősséget, és azt mondom, hülye voltam. De ha megteszem, veszítünk.« Meg kellett próbálnunk megnyerni.”



„A mérnököm egyetértett. Közölte, pontosan mit kell tennem, körről körre. Minden fény világított a kijelzőn. Mondtam az autónak: »Ne, ne hagyj most cserben!« De nem voltam túlságosan ideges. Hittem a mérnökömnek, és hittem, hogy meg tudom csinálni. A dobogó előtt állítottam le az autót, és a kocsi már nem indult be többet, mert nem volt benne üzemanyag. Amelyik a te napod, az a te napod!”

Panis 15 évvel Jacques Laffite kanadai elsősége után vezette újra sikerre a Liger-csapatot. Az F1-ben megszakítás nélkül versenyző gárdák közül még senkinek sem sikerült az a bravúr, hogy ennyi idő elteltével újra nyerjen. Bruno Michel szerint nem csak a szerencséjükön múlt, hogy így alakult. „Nagyon örülök Olivier-nek és a csapatnak, mert pokoli munkát végeztek az elmúlt években. Nehéz felállni, amikor padlón vagy, de a csapat bizonyította, hogy képes futamot nyerni, és Olivier is bizonyította. Hogy mindez Monacóban történt, az csak még különlegesebbé teszi” - mondta a verseny után.


A szakember emlékeztetett, Panis ugyanúgy a 39. versenyén nyert először, mint legutóbbi győztesük, Laffite. „Ott ültem Jacques-kal a boxfalon a verseny alatt, és azt mondtam neki, hogy Olivier rá emlékeztet. Ugyanolyan agresszíven vezetett, ugyanazzal a makacssággal. Olivier élete versenyét futotta. Két-három éve védelmezem őt, én tudtam, hogy fantasztikus lehetőségek rejlenek benne, de meg kellett mutatnia ezt. Tudta, hogy a tizennegyedik helyről rajtolva kockáztatnia kell, máskülönben semmire sem jut, és fantasztikus munkát végzett.”

 

Kinek van öltönye?

Panis a futam után büszkén vitte körbe a francia zászlót tiszteletkörén. „Sosem fogom elfelejteni a jachtkürtök hangját a kikötőnél, és a tűzijátékot, amit az én tiszteletemre csináltak. Átszeltem a célvonalat, és sírtam örömömben a rádióban. Hihetetlen, hogy Monacóban szereztem az első győzelmemet! Amikor megkaptam a francia zászlót, nem tudtam nem elfogadni. Mindig azt néztem, ahogyan Alain Prost ezt csinálja. És mindig arra vágytam, hogy ez újra megtörténjen. De el sem tudtam képzelni, hogy éppen én leszek a következő” – mondta a győzelmét követően.

A közelmúltban készült interjúban pályafutása legszebb momentumaként emlegette sikerét. „A gyermekeim születése után ez volt életem legjobb napja. Ez volt a jutalom a csapatom sok fáradozásáért, a szponzorokéért, az enyémért, a családoméért. Nagy dolog volt ez nekem, nagyobb tiszteletet kaptam a paddocktól. Futamgyőztes voltam, ami nagy dolog!”

És az ünneplés is az volt. Ez Monacóban a herceg társaságában egy díszes vacsora mellett történik. A bökkenő csak az volt, hogy Panis nem készült ehhez illő öltözékkel. „A herceg talált nekem egy boltot, kinyittatta, így tudtam vásárolni egy öltönyt. Vicces volt” – mesélte. „Hihetetlen este volt. Számomra és Anne (a neje) számára egy álom volt ott lenni. Nem foglalkoztunk semmi mással abban a pillanatban, csak élveztük, mert el sem hittük, hogy igaz.”



Csapatával eközben csak később csaptak bulit. „Nem tudtuk bulizni a vacsora után, mert mindenki ment Barcelonába tesztelni keddre. Szóval csaptunk egy nagy bulit Magny-Cours-ban az ottani verseny előtt. Az egész csapat ott volt, egy pizzériában, ahová mindig mentünk a futam előtt. Nagyszerű este volt, egy zűrös este. Szép emlékek ezek.”

Panis a győztes autóját aztán már sosem használhatta. Azt az első győzelmére büszke Mugen-Honda foglalta le azonnal. „A Mugen-Honda az autót, az overallomat, a sisakomat és a kesztyűmet repülővel Japánba küldte, összerakták és kiállították. Teljesen új autót kaptam a következő versenyre. A másikat három évig nem is láttam, de amikor újra találkoztunk, nagy bulit csaptunk a győzelmem huszadik évfordulója alkalmából. Teljesen őrült verseny volt, amit sosem fogok elfelejteni” – mondta a 24 évvel ezelőtti nap hőse.

Nos, valóban őrült verseny volt. Ki akarná egyáltalán elfelejteni?