A Williams és Damon Hill dominanciája egyre nyomasztóbbnak hatott 1996-ban, amikor május 16-án az év hatodik versenyének helyszínén, Monacóban hajtott ki a pályára a mezőny. A hercegség utcái mindig egyfajta reményt jelentenek a technikai szempontból hátrányban lévők, de vezetési tudás szempontjából előnyt élvezők számára, akkoriban ez még jobban igaz volt, mint manapság. Noha az azt megelőző öt hétvégéből négyen Damon Hill, egyen Jacques Villeneuve diadalmaskodott, így esély mutatkozott arra, hogy valaki talán megtörheti a grove-i csapat hegemóniáját.
És ha erre sor kerülhet, ki más is tenné ezt meg, ha nem Michael Schumacher és a Ferrari? Egyfelől a kétszeres világbajnok címvédő az előző két évben legyőzhetetlennek bizonyult az utcai pályán, másfelől csapata is kezdett biztató jeleket mutatni. Schumacher év elején szembesült azzal, hogy az 1996-ra John Barnard által tervezett F310-es modell gyengébb konstrukció, mint az általa pár teszten kipróbált előző évi 412 T2-es. Ezt ő maga mondta ki akkoriban. A vörösök kritikusai pedzegették is, talán hiba volt a híres tervező részéről teljesen új autót építeni, egyszerűen csak tovább kellett volna fejlesztenie az 1995-ös négykerekűt, melynek vezethetőségével Schumacher sokkal elégedettebb volt, mint korábban Jean Alesi és Gerhard Berger.
Schumacher nem tagadta, szívesebben versenyzett volna azzal a Ferrarival, ám csapatát már akkor sem kritizálta a nyilvánosság előtt, inkább a rájuk váró munkára irányította a figyelmet. Miközben a háttérben már készült az F310-es emelt, cápaorrú módosított változata, a kezdetben az új V10-es motorjával és különösképpen az ahhoz tartozó új titániumváltóval bajlódó csapat kezdett javuló formát mutatni. Schumacher ugyan már az év második versenyén, Brazíliában megszerezte első ferraris dobogóját (3. hely), az esős versenyen nagyon elégedetlen volt autója vezethetőségével. Aztán jött egy kiesés Argentínában egy buta szárnyhiba miatt, majd két második hely a Nürburgringen és Imolában. Utóbbi pályán a német megszerezte első pole pozícióját is új csapatával, a tifosi legnagyobb örömére. Az olasz fanatikusok erős fenntartásokkal fogadták az új versenyzőjüket, ám Schumi az eredményeivel próbálta megtörni e jeget.
MIchael Schumacher két héttel korábban az imolai dobogó második fokán ünnepelt (Fotó: XPB)
Schumacher: mesteri pole és egy vitatott integetős eset
Így fordultunk rá Monacóra, ahol a csütörtöki szabadedzések a szokásos képet mutatták: a Williamsek fölényét. Damon Hill nagy célokkal érkezett. Apja, az öt ottani győzelme miatt Mr. Monacóként is becézett Graham Hill nyomdokaiba akart lépni, vagyis szerette volna másodikgenerációs versenyzőként megszerezni a monacói győzelmet. Egy évvel korábban már volt erre lehetősége. Akkor a pole-ba állította Williamsét, ám a másnapi versenyen a mellőle rajtoló Schumacher egyszerűen kitaktikázta őt és csapatát a Benettonnal, és fölényes győzelmet aratott.
Hillnek ezúttal is Schumacher vitte be a gyomrost. A száraz pályás időmérő edzésen a német ellenállhatatlan teljesítményt nyújtott. Az erre az évre teljesen újraaszfaltozott pálya nagyot gyorsult 1995-höz képest, Schumacher közel másfél másodperccel javította meg múlt évi pole-idejét. A Ferrarit 1:20,356 másodperc alatt terelte körbe a szalagkorlátok között, és ezzel 0,510 másodperccel verte a második Hillt. Köréről szuperlatívuszokban beszélt a paddock, Moanco hatszoros győzteséhez, Ayrton Sennáéhoz hasonlították a teljesítményét.
Akkor még senki sem tudta, hogy a mágikus kört másnap hasonló jelenetsor fogja követni, mint a brazil esetében 1988-ban…
Schumacher napját csak egyvalami zavarta meg: egy incidens az edzés végén Gerhard Bergerrel. Akkoriban a versenyzők a 60 perces kvalifikáció során összesen 12 kört teljesíthettek. Schumi már az utolsó menete levezető körén tartott a hajrában, és első helye tudatában búcsúzóul integetni kezdett a közönségnek, és sétakocsikázós tempóra kapcsolt. Az alagútból kifelé jövet viszont nem számolt azzal, hogy többen, így a benettonos Gerhard Berger és a mclarenes Mika Häkkinen még javítani próbálnak. Schumacher az alagút utáni sikánnál blokkolta Bergert, levágták a kanyart, majd jött a panaszkodás a gyorsulni a német miatt már nem tudó két ellenfél és csapatuk részéről.
A McLaren főnöke, Ron Dennis nehezen emésztette meg, hogy a történtek miatt versenyzője csak a 8. pozíciót szerezte meg, három hellyel David Coulthard mögött. „Ez egy fél másodpercünkbe került” – állapította meg. Ezzel az idővel a finn egyébként a magát 4.-nek kvalifikáló Bergeréhez hasonló eredménnyel zárhatott volna. „Az időmérőn integetve menni a pályán? Ez el sem tudom hinni! És mindezt egy világbajnoktól! Ha egy fiatal versenyző csinálta volna ezt, az egész F1-es világ kiabált volna rá” – panaszkodott a brit.
Coulthard szerint ez a kirohanása aztán szerepet játszhatott abban, hogy Schumacher a futamot követően nem hajlott a neki a versenyre kölcsönadott sisakját az azt kérő Dennisnek ajándékozni, s helyette inkább neki adta.
Michael Schumacher (Fotó: F1)A bajnokot elkerülte a büntetés, így Jody Scheckter 1979-es időmérős sikere óta először ajándékozta meg monacói pole-lal a Ferrarit. Ez zsinórban a második edzéselsősége volt, és miután Monacóról volt szó, joggal remélhette, hogy hatodik nekifutásra megszerezheti első futamgyőzelmét a Scuderia színeiben (Gilles Villeneuve 1981-es sikere óta az első Ferrari-győzelmet Monacóban). Minden addiginál jobb lehetőség kínálkozott számára ehhez. Már csak abban kellett reménykednie, hogy a két héttel korábban Imolában a rajtnál tapasztalt kuplungprobléma elkerüli, és jól sikerül a rajtja…
A csalódás könnyei a bemelegítő edzés legjobbjánál
Schumacher Hill-lel osztozott az első soron, a második a két benettonosé, Jean Alesié és Gerhard Bergeré volt, mögöttük David Coulthard és Rubens Barrichello, Eddie Irvine és Mika Häkkinen, valamint Heinz-Harald Frentzen és a Monacóban először versenyző, de a Williamsben sem boldoguló Jacques Villeneuve sorakozott.
Miután a pályán korábban még senki sem nyert a 9. helynél hátrébbról, valószínűnek tűnt, hogy e névsorból kerül majd ki a délutáni győztes. De még valószínűbbnek, hogy az első háromból, hiszen 1985 óta csak a top 3-as valamelyike tudott nyerni.
A vasárnap reggeli bemelegítő edzés ehhez képest viszont furcsa képet festett. Azt a mindössze a 14. rajtkockát megszerző Olivier Panis nyerte a Ligier-vel. Az ellenfelek azt gyanították, hogy Flavio Briatore másik csapata a rövid, száraz pályás tréning során kevés üzemanyaggal körözhetett, ám az alaphelyzet kissé megtévesztő volt. A kék masina sokkal jobban muzsikált a szűk utcákon, mint azt a rajthelyezése mutatta, csak éppen az időmérőn Panisékat motorgondok hátráltatták.
Olivier Panis (Fotó: XPB)A francia azt megelőzően csütörtökön sokkal biztatóbb formában volt, az első tréningen például hatodik lett. „Szeretem ezt a helyet. A pálya nagyon nehéz, de elképesztően izgalmas” – nyilatkozta akkor. Hozzátette, legjobb körét ugyan egy friss szett gumival futotta, azért a Mugen-Honda fejlesztései is éreztették hatásukat, és az új első szárnyat is nagy előrelépésnek tartotta. Az időmérőre viszont szerényen csak a 10. helyet vette célba.
Az akkori motorhibája igazán csak a vasárnap délelőtti bemelegítés során lett fájó a Ligier számára, amikor Panis a Häkkinen, Schumacher, Alesi triót megelőzve volt a legjobb. Miközben a paddock egy kézlegyintéssel elintézte az eredményt, mondván, az úgysem mérvadó, a csapatnál tudták, hogy a versenyképességük valós.
Panis versenymérnöke ezért is könnyezett az időmérős motorgondok után. Érezte, nagy lehetőség csúszott ki a kezükből, hiszen a pontszerző legjobb 6-os környékére kerülhettek volna, ehelyett viszont máris temethették esélyeiket.
Elvégre Monacóban a 14. helyről senki sem remélhet csodát…
