Musorujsag
Élő Eredmények

Korábbi főnöke szerint Alonso visszatérése jót tenne az F1-nek

Korábbi főnöke szerint Alonso visszatérése jót tenne az F1-nek

Reuters
A spanyol korábbi ferraris főnöke, Stefano Domenicali úgy érzi, Fernando Alonso visszatérésének igazi nyertese maga a Forma–1 lenne, hiszen a kétszeres világbajnok jelenléte sokat dobna a királykategórián.

Alonso 2018-ban távozott a McLarentől és a Forma–1-ből, visszatérése azonban állandó témát jelent az elmúlt években, főleg, hogy ő maga sem zárkózott el attól, hogy egy nap újra a királykategóriában versenyez majd. Miután a Renault-nál felszabadult egy hely, a spanyol neve ismét azonnal bekerült a „kalapba”, egyes források pedig tudni vélik, a csapat már egyeztet is korábbi bajnokával.

A felek egyelőre nem erősítették meg, hogy kapcsolatban lennének, sőt, Alonso csak annyit mondott, már megvannak a tervei 2021-re (az F1-es visszatérést továbbra sem zárja ki), a Renault pedig azt, hogy csak később tesz bejelentést pilótapárosáról.

Stefano Domenicali és Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Alonso korábbi ferraris csapatvezetője, Stefano Domenicali szurkol, hogy az említett visszatérés megvalósuljon, és úgy érzi, ezzel az F1 nyerné a legtöbbet. „Vannak csodálatos fiatal versenyzők a mezőnyben, de Fernando egy újabb szintet jelentene” – kezdte az olasz, aki jelenleg a Lamborghini ügyvezetőjeként dolgozik.

„Biztos, hogy nagyon erős lenne. Egy jó, gyors autóval persze még erősebb lehetne, de a Forma–1 számára már az nagyon hasznos lenne, ha Fernando egyáltalán visszatérne a mezőnybe” – hangsúlyozta a rutinos szakember.

Ami a Lamborghinit illeti, az elmúlt évek során fel-felütötte a fejét a pletyka, hogy a gyár visszatérhet az F1-be, ha nem is önálló csapatként, de motorszállítóként, és bár a koronavírus világjárvány okozta gazdasági visszaesés Domenicali szerint nem viselte meg annyira a céget, mint több riválisát, erre ő továbbra sem lát túl sok esélyt.

F1 Legendák – szombaton, az M4 Sporton!
Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak