×

Az F1 öt lépése a biztonságos újraindításért

Felállt a terv, és a menetrend európai felét is fixálták – egy hónap múlva Ausztriában újraindul a Forma–1-es bajnokság. A Red Bull az idénynyitóról, az F1 a szigorú intézkedésekről beszélt.

Fotó: Red Bull
A különbség „csupán” három betű, melyeket azonban 16 ezer kilométer és közel négy hónap is elválaszt egymástól – így lehet összefoglalni az F1 2020-as szezonkezdésre vonatkozó terveinek kényszerű módosulását. A március közepi ausztráliai rajt helyett július elején Ausztriában csap össze először a mezőny az idei autókkal – ezt a sportág kedden tette hivatalossá.

A július 5-én előbb az Osztrák Nagydíjnak, majd egy héttel később, július 12-én az első Stájer Nagydíjnak otthont adó Red Bull Ring büszke arra, hogy náluk indul újra a királykategória. Mint kiemelték, három szempontból is történelmet fognak írni. Egyfelől Ausztria még sosem volt szezonnyitó helyszíne,másfelől sosem fordult még elő, hogy egyazon pályán egymást követő két hétvégén is versenyt rendezzenek, és teljesen zárt kapus futamot sem tartott még az F1.

A jelenlegi helyzetben viszont már ez a megoldás is nagy dolognak számít, és Dietrich Mateschitz, a Red Bull és a versenypálya tulajdonosa ki is hangsúlyozta ezt a bejelentés kapcsán. „Különleges kihívás ez az F1 történetében, és már nagyon várjuk mindkét hétvégénket. Spielberg izgalmas versenyek otthona lesz, és erős üzenetet küld ezzel a világnak arról, hogy ez megvalósítható” – fogalmazott.

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko – aki amolyan közvetítő volt az F1, a szervezők és az osztrák állam között – még a bejelentés előtt az Österreich című lapnak elmondta: „Nagyon fontos az újraindulás a Forma–1 számára. Ausztria számára turizmus- és exportországként ez egy lehetőség, mivel ez az első digitális, globális sportesemény lesz. Örülünk és büszkék vagyunk Ausztriára.”

Fotó: Red Bull



Hozzátette, megkönnyebbült, amikor a helyi politika jelezte, elfogadta a biztonságos lebonyolítást garantáló koncepciójukat. „Lehet ezt mondani. Boldog vagyok, hogy a Forma–1 végre elrajtolhat, és már különösen várom, hogy ez két ausztriai eseménnyel történik meg. Ez az egész világ számára üdítő lesz” – fogalmazott, hozzátéve, azért tartott sokáig az engedélyeztetés, mert pár dolgon még pontosítaniuk kellett.

Christian Horner kiemelte, öröm számukra, hogy hazai pályán kezdhetik az idényt, és megállapította, hogy minden érintett részéről komoly erőfeszítésekre volt szükség ahhoz, hogy e versenyek megtartása lehetségessé vált. „Nagyon sok egyeztetés zajlott a háttérben a Liberty, az FIA és a helyi hatóságok között, hogy visszatérhessünk versenyezni, miközben szigorú intézkedéseket vezetünk be. A szezon első nyolc futamát már bejelentették, most lendületbe jövünk, versenycsapatként pedig már nagyon várjuk, hogy újra megmutassuk magunkat a szurkolóknak.”

 

Az F1 5 lépése a biztonságos nagydíjakért

Az F1 hivatalos oldala eközben 5 pontba szedte, milyen lépéseket tesznek annak érdekében, hogy ez a 8 európai verseny a járvány jelenléte ellenére is biztonságosan lemenjen.

Első lépésként mindenekelőtt folyamatosan tesztelni fogják a dolgozókat. „Magánteszteket fogunk végezni minden, a versenyre kilátogató személyen COVID-19-re, még mielőtt útnak indulnának. Aki negatív eredményt produkál előzetesen, engedélyt kap az eseményre utazásra. Folyamatos tesztelések lesznek az események alatt is, melyeket privát orvosi csapatok végeznek majd, továbbá lesznek egyéb ellenőrzések is, például a pályára érkezéskor, miközben a helybéli dolgozókat is tesztelni fogjuk az esemény előtt” – vetítették előre.

Második intézkedésük, hogy nem engednek be nézőt a pályára. „Az európai versenyeket jelenleg nem tervezzük megnyitni a nézők, a vendégeink és partnereink előtt. Az F1 reméli, hogy mihelyst ez biztonságos lesz, a nézők is visszatérhetnek, de közben a lelátók üresek maradnak, a paddock is sokkal csendesebb lesz, mint általában, és csak a szükséges személyzet kap engedélyt a pályára való belépésre.”

Fotó: XPB



Harmadik lépésként igyekeznek a lehető legalacsonyabban tartani a nagydíjakon összesereglő emberek számát. „Jelentősen lecsökkentjük a versenyekre utazó személyzet létszámát minden oldalon, beleértve a csapatokat, az FIA-t, a beszállítókat, az F1-et. Hogy ez megvalósuljon, a hétvégék bizonyos tevékenységeit, mint például a tévés közvetítéseket távolról oldjuk meg. Emellett az egyes területek személyzetét csapatonként el kell különíteni, hogy ne érintkezzenek egymással.”

Negyedik lépésként az utaztatást is teljesen elkülönítve oldják meg. „A versenyen résztvevő személyzet – akik negatív tesztről szóló igazolást fognak kapni még az indulásuk előtt – elkülönítve fognak utazni, charterjáratok igénybevételével, magánutazásokkal a pályák, a hotel, a reptér között, hogy biztosítjuk, a résztvevők egyfajta buborékban mozogjanak, és megelőzzük a nem tesztelt nyilvánossággal való érintkezést.”

Ötödik intézkedésként a pályán belül is ügyelni kell az elkülönülésre. „Távolságtartási intézkedéseket vezetünk be az F1-es paddockban és a pályán is, minden eseményen. A verseny előtti és utáni aktivitásoknál, a nemzeti himnusznál, a parc ferménél, a dobogónál és a pihenő szobában is módosítottunk a kialakításon, hogy lehessen távolságot tartani, ahogy a médiakötelezettségeknél, az interjúadásoknál is.”