×

Videó: harci tánc az F1-es McLaren alapítójának emlékére

Bizonyára sokakat foglalkoztat már évek óta, lehet-e kapcsolódási pont az új-zélandi őslakosok haka tánca és az F1 között… Most végre megkaptuk a választ.

A McLaren csapatát az új-zélandi Bruce McLaren alapította meg az 1960-as években. A szigetország őslakosairól, a maorikról is ismert, akiknek hagyományos harci táncát viszont eddig leginkább csak különböző csapatsportágakban, például a rögbiben láthattuk rendszeresen.

Az Aukclandi Egyetem mérnökhallgatói most viszont az F1-be csempészték a helyi kultúrát, és egy hakával adóztak az országukból indult Bruce McLaren emlékének.

„A maori kultúrában többféle alkalomból adunk elő hakát, beleértve a már elhunyt ősük iránti tisztelet kimutatását is. Ezt a hakát a diákok, és a mérnöki kar dolgozói adják elő Bruce tiszteletére. A címe, Me Hoki Whakamuri Kia Anga Whakamua. A legfőbb üzenete, hogy folytatnunk kell azokat a kihívásokat, melyeket a hamarabb távozottak hagytaknekünk hátra, mint Bruce és mások” – mondta táncukról a csoport vezetője.