Musorujsag
Élő Eredmények

A Racing Pointtal is osztozik a Mercedes

A Racing Pointtal is osztozik a Mercedes

RaceFans
A Mercedes nemcsak a McLarennel, hanem a Racing Pointtal is megosztja tartalékversenyzőit a 2020-as szezonban, tehát a rózsaszíneknél is Stoffel Vandoorne vagy Esteban Gutiérrez kaphat lehetőséget, ha egyik állandó pilótájuk nem vehet részt egy futamon.

A RaceFans cikke nyomán tegnap számoltunk be arról, hogy 2020-ban a McLarennél is Vandoorne és Gutiérrez kettőse tölti majd be a tartalékversenyzői szerepkört, miután a Mercedes úgy döntött, „osztozik” tesztpilótáin jövőbeli motorpartnerével. Most kiderült, a csillagosok egy jelenlegi partnerrel is hasonló együttműködést kötöttek.

Ez a partner pedig a Racing Point, ahol tehát szintén az F1-es tapasztalatokkal már rendelkező Vandoorne (ő 2016 és 2018 között versenyzett) vagy Gutiérrez (ő 2013 és 2016 között) ülhet autóba, ha Sergio Pérez vagy Lance Stroll nem tudja vállalni a versenyzést.

Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)

Az elmúlt évek tapasztalatit nézve szerencsére nincs szükség túl gyakran a beugrósokra: 2019-ben és 2018-ban sem kellett bevetni tartalékversenyzőt. Legutóbb a 2017-es Magyar Nagydíjon volt szükség Paul di Resta beugrására, miután a williamses Felipe Massa betegség miatt nem vállalta a versenyen való indulást.

Remélhetőleg marad a „nyugalom” 2020-ban is, a tartalékosoknak azonban nagyobb lehet a szerepük, az F1 vezetői ugyanis jelezték, mindenképpen készenlétben kell állniuk, ha valamelyik aktív versenyző koronavírus tesztje pozitív lesz, és emiatt el kell különíteni a csapattagoktól.

A vezetőség ennek kapcsán azt is jelezte, a hétvégén nem fogják lefújni, ha valamelyik alakulatnál felüti a fejét a vírus (ahogyan tették azt Ausztráliában, miután a McLaren egyik dolgozójának tesztje pozitív lett). Négy hónappal ezelőtt még merőben más volt a helyzet, hiszen sokkal kevesebbet tudtunk magáról a vírusról és a védekezésről is.

Borítókép: Sergio Pérez (Fotó: XPB)

További tartalmak