Musorujsag
Élő Eredmények

Brawn: A Mercedes ködösít – csak a címvédésüket féltették

Brawn: A Mercedes ködösít – csak a címvédésüket féltették

BBC, Autosport
Nem örült a fordított rajtrácsos sprintverseny újbóli leszavazásának Ross Brawn, de megérti a címvédését féltő Mercedes álláspontját. Már vannak új ötletei is.

A héten biztossá vált, hiába próbálta meg az F1 a rendkívüli helyzetre és az egyes helyszínek duplázására hivatkozva újra elfogadtatni a csapatokkal az időmérő edzést helyettesítő sprintverseny kísérleti jellegű bevezetését, a javaslat nem kapta meg a szükséges egyhangú támogatást. Miközben sok résztvevő igent mondott rá, a Mercedes határozott nemmel voksolt. Toto Wolff csapatfőnök három szemponttal indokolt. Egyfelől az F1 közvélemény-kutatásából egyértelműen kiderül, hogy a szurkolók döntő többsége ódzkodik az efféle megoldásoktól, másfelől túlságosan mesterkélt show-elemnek tartja a rajtrács tudatos felkavarását, ami a túraautósoknál jellemző abszurd taktikázásokhoz vezethetne, harmadrészt úgy érezte, e változtatás a favoritnak számító Mercedest hátráltatná a leginkább, és közvetlen riválisainak, a Red Bullnak és a Ferrarinak lenne segítség.

Az F1 sportigazgatója, Ross Brawn szerint Wolff első két érve már csak a körítés, a csillagosok valójában a helyzetüket féltve mondtak nemet az ötletre. Noha elismerte, csapatfőnökként talán ő sem vélekedne másképp, nem titkoltan csalódottá teszi, hogy még csak kísérleti jelleggel, két hétvége erejéig sem tesztelhették az új lebonyolítási módot.

„Tavaly is megvizsgáltuk ezt, és nem kaptuk meg a támogatást. Azt gondoltuk, mivel a mostani szezonban kényszerből két nagydíjat is rendeznünk kell bizonyos pályákon, ez egy tökéletes megoldás lehetne. Ausztriában és Silverstone-ban, valamint a szezon második felében, ha lesznek még további duplázó helyszínek. De nem léphetjük ezt meg a Mercedes miatt” – erősítette meg, hogy a címvédő ellenállásán hasalt el a tervezetük.

Wolff szerinte a későbbi interjúkkal ellentétben a megbeszélésükön nem köntörfalazott az álláspontja kapcsán. „Toto egészen őszinte volt az egyeztetés alatt, és azt mondta: »Mi úgy érezzük, a legjobb helyzetben vagyunk a versenyképesség szempontjából, a hetedik világbajnoki címünket akarjuk – miért adnánk föl ezt a lehetőségünket? Ez a javaslat minket csak nehezebb helyzetbe hozna.« Én megértettem és elfogadtam ezt az érvelést. Jó lett volna, ha látja a nagyobb képet, de nem így volt. Minden, amit ezek után még hozzátett, már csak ködösítés volt” – utalt arra Brawn, hogy korábbi kollégáját az állításával ellentétben nem foglalkoztatták a sportág vagy a szurkolók érdekei.

A sportigazgató azért megjegyezte: „Én inkább még mindig az első indokához ragaszkodnék, mert azt el tudom fogadni. Talán én magam is így vélekednék a helyzetében.”

Ross Brawn (Fotó: XPB)

Az tehát már eldőlt, hogy a duplázó pályák második futamán nem rendeznek kvalifikációs sprintfutamot szombaton. Az F1 viszont arról továbbra sem tett le, hogy új ismeretlent dobjon az egyenletbe a második hétvégéken, és ezzel tegye kevésbé kiszámíthatóvá az  ismétlést az első futam után

Egy új javaslat máris terítéken van a lapok megkavarására: változtathatnak a gumitípusokon, vagyis az elsőtől eltérő három keveréket jelölhetnek ki a második hétvégére. Brawn elárulta, nemcsak attól tartanak, hogy a két verseny eredményei megegyeznek majd, hanem attól is, hogy a második nagydíj szabadedzései érdektelenségbe fulladnak. „Egyeztetünk. Két szempont van a második hétvége kapcsán: biztosítanunk kell, hogy a mezőny körözzön, és ne legyenek csöndes péntekjeink csak mert már minden adat a csapatok rendelkezésére áll korábbról. A másik pedig, hogy valamilyen változtatással dobjuk föl a hétvégét, olyasmivel, ami nem jelent hátrányt egy csapat számára sem. Például a gumikeverékek variálásával. Ha eltérő gumitípusok lennének elérhetőek, akkor lenne némi munkájuk” – fejtegette Brawn.

Végül hangsúlyozta, döntés erről még nem született, és nem is biztos, hogy ez lesz a végső megoldás. „Ez még távolról sem biztos. Csak próbálkozunk. Lehet, hogy semmi sem lesz belőle, de ha valamit mégis tehetnénk a második verseny felrázásáért, az jó lenne.”

Borítókép: Ross Brawn és Toto Wolff (Fotó: XPB)

További tartalmak