Musorujsag
Élő Eredmények

Marko: Vettelt nem fogja hagyni szóhoz jutni a Ferrari

Marko: Vettelt nem fogja hagyni szóhoz jutni a Ferrari

RTL
Nem tudja elképzelni a Red Bull tanácsadója, hogy a Ferrari hagyná nyílt sisakos küzdelmet vívni a távozó Sebastian Vettelt Charles Leclerc-rel.

Több rivális és kívülálló fölhívta már a figyelmet arra, hogy a Ferrari a szezonkezdés előtt meghozott döntésével furcsa helyzetet teremtett magának 2020-ra versenyzőfronton. Sebastian Vettel és csapata abban a tudatban vág majd neki az első idei versenynek, hogy a mostani az utolsó közös évük, nem lesz folytatás. Emellett még fennáll annak lehetősége is, hogy a német csapatot vált, ami a Ferrari számára a belső titkaik szempontjából jelenthet problémát.

Vettel korábbi főnöke, Helmut Marko már korábban beszélt arról, hogy a négyszeres világbajnok valószínűleg a távozók szokásos kelepcéjébe kerül, és csapata fokozatosan kizárja majd őt minden belső ügyből. A német RTL-nek adott interjúban most azt is kifejtette, szerinte hiába reménykedik, aki arra számít, Vettel idén esélyt kaphat a visszavágásra a tavaly őt a bajnokságban legyőző Charles Leclerc-nek.

„Ha abból indulok ki, hogy a barcelonai teszteredmények árulkodtak bármiről, akkor nem hinném, hogy a Ferrari közvetlenül élcsapatnak számítana. A csapaton belüli helyzet az, hogy Sebastiant biztosan nem fogják hagyni szóhoz jutni a nagy rivalizálásban. És úgy vélem, annak, hogy Sebastian nem hosszabbított szerződést, ahhoz lehet köze, hogy nem látta a csapatnál a technikai potenciált az újabb bajnoki sikeréhez” – fejtegette a bevallása szerint Vettellel rendszeresen telefonáló osztrák.

E furcsaságról nemrég a korábbi csapattulajdonos, Giancarlo Minardi is nyilatkozott, aki rámutatott, ha Vettel visszavonulna, az alapjaiban változtatná meg az ő és csapata helyzetét 2020-ban. „Én nem lennék most Mattia Binotto helyében. Ha Vettel a visszavonulását tervezné az idény végén, a Ferrari könnyebb helyzetben lenne” – utalt arra, hogy ez esetben nem kellene titkolóznia a bajnok előtt. „Ha viszont Seb folytatja 2021-ben, nagyon nehéz lesz kezelnie a Ferrarinak a helyzetet, mivel ő bizonyítani akarja, majd, hogy még mindig egy csúcsversenyző.”

Sebastian Vettel és Helmut Marko (Fotó: XPB)

A folytatás különösen akkor lenne furcsa a vörösök számára, ha Vettel a Mercedestől kapna rá lehetőséget. Marko szerint ezzel minden kívülálló jól járna. „Ez az egész motorsport számára klassz lenne. Hamilton is a Mercedesnél van, nincs jobb náluk. A Mercedes két éve sorra aratta a kettős győzelmeket. Remélem, idén leszünk olyan közel hozzájuk, hogy ezt meg tudjuk akadályozni.”

Ha viszont Vettel lemarad a Mercedes üléseiről, volt mentora szerint még mindig ott van előtte B-tervként az egy év kihagyás, amely után jobb helyzetben, egy erős csapat tagjaként térhetne vissza a szabályok szempontjából új korszak kezdetét hozó 2022-ben. „Ha nem kapja meg a Mercedes ülését, egy év szünetet tarthat, és figyelheti, hogy mi történik. 2021-ben érkezik a költségvetési plafon, és jön majd egy teljesen új szabályrendszer is, ami egyfajta újrakezdés lesz. Szerintem számára akkor nyílhat lehetőség arra, hogy újra egy nyerő csapathoz kerüljön” – vélekedett a Red Bull tanácsadója.

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak