Musorujsag
Élő Eredmények

Maratoni őrület: a 2011-es Kanadai Nagydíj az M4 Sporton!

Maratoni őrület: a 2011-es Kanadai Nagydíj az M4 Sporton!

Boxutca
Szép lassan araszolunk az újbóli élő F1-es versenyek felé, ám addig van hátra még „üres hétvége”, ami alkalmat kínál a visszatekintésre. Most vasárnap egy igazi maratoni esős klasszikus következik az M4 Sporton!

Minden idők leghosszabb Forma–1-es versenyeként vonult be a történelembe, ráadásul még izgalmas is volt, az utolsó körökre is tartogatott pár fordulatot. A Montreal eredeti 2020-as időpontját jelentő hétvége pedig tökéletes apropó arra, hogy megismételjük az M4 Sporton. Az ismételt klasszikus versenyeink sorában ezúttal a 2011-es Kanadai Nagydíj következik vasárnap 14 órától.

Kérdéses szezonunkban még 12 csapat alkotta a mezőnyt, a rajtrácson jelen volt az egy évvel korábban debütált, de a sportág által jól „átejtett” újonctrió (akkor éppen Lotus, Marussia és HRT néven). Ebben az évben ismertük meg a DRS fogalmát, s kezdtük kritizálni az előzést gyakran kikerüléssé degradáló eszközt, melyen még volt mit csiszolni. De ekkor vette kezdetét a máig tartó Pirelli-korszak is, az érzékeny és nem mindig kiszámítható olasz egyengumik időszaka.

A Sebastian Vettel esetleges év végi búcsújával jövőre talán F1-es versenyző nélkül maradó Németország ekkor még hat résztvevőt adott a sorozatnak, köztük a korelnökkel, Michael Schumacherrel, aki hároméves második pályafutásának nagyjából a közepén járt Kanadában.

Michael Schumacher, Jenson Button, Mark Webber (Fotó: XPB)

A hétszeres világbajnok gárdája, a Mercedes akkoriban még nem világverő csapat volt, hanem egy középmezőnyben sokat küszködő, identitását kereső, épülőfélben lévő gyári istálló, amely történetesen az általunk kiválasztott hétvégén jegyezte a szezonbeli legjobb eredményét, mégpedig a náluk töltött három éve egyik legjobb teljesítményét nyújtó Schumachernek köszönhetően.

A dominancia szóról akkoriban már nem a hétszeres világbajnok, és még nem az Ezüstnyíl ugrott be mindenkinek, hanem Sebastian Vettel és a Red Bull. Párosuk ekkoriban kezdett csak igazán kiforrni, az előző évi bajnoki sikert követően mindketten szintet léptek, és olyannyira összeszedték magukat a korábbi botladozások után, hogy már négy futammal a vége előtt be is biztosították első közös címvédésüket. A később négyszeres világbajnokká váló németnek sok szép emléke lehet 2011-ről, de Kanada garantáltan nem tartozik közéjük…

Michael Schumacher és Sebastian Vettel 2011-ben Montrealban (Fotó: XPB)

Utóbbit viszont elmondhatja két másik bajnoktársa is. Fernando Alonso 9 éve még töretlenül hitt abban, hogy újra sikeressé teheti a nagy szabályváltozások óta meggyengült Ferrarit. Ekkoriban még nem sejtette, hogy a bajok sokkal mélyebben gyökereznek Maranellóban, mint a 2010-es vereségük alapján hitte.

Lewis Hamilton pedig a McLarennel próbált érvényesülni, ám nagy akarásának inkább nyögés lett a vége. A brit ekkor futotta talán egész F1-es pályafutása leggyengébb szezonját, sok-sok hibával, magánéleti problémákkal, szétcsúszva, a korai sikerességben irányt vesztett ifjoncként.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Jenson Button igyekezett is kihasználni ezt, és olyan jól sikerült neki, hogy legyőzte honfitársát a szezon végén, ráadásul Vettel első számú üldözőjeként bajnoki ezüstérem lett a jutalma. Évét nemcsak ez tette emlékezetessé, hanem például a Kanadai Nagydíj, amelyen nem először és nem utoljára bizonyította, hogy miért tartották finom stílusával a változó időjárási körülmények királyának.

Ezt ő persze abban a közel kétórás várakozásban még nem sejthette, amelyre a heves esőzés miatt került sor aznap. Aggodalomra nincs, ok, ezt a semmittevést nem fogjuk megismételni, csak a versenyt, egy emlékezetes csapattársi ütközéssel, egy nagy bajnok kettős előzésével, egy másik döntő hibájával és egy lesipuskás váratlan győztessel.

Eső, akció, fordulatok, nosztalgia – 2011-es Kanadai Nagydíj vasárnap 14 órától az M4 Sporton!

További tartalmak