×

Két futammal tér vissza az F1 programjába az elsőként kieső Kína?

Akár még duplázhat is a 2020-ban a koronavírus miatt elsőként elhalasztott Kínai Nagydíj: a sorozat ajánlata az asztalukon hever.

Motor Racing - Formula One World Championship - Chinese Grand Prix - Race Day - Shanghai, China Fotó: XPB
Kínából indult a koronavírus-világjárvány, és az F1 nagy 2020-as versenylefújási hulláma is. Amikor a királykategória február közepén bejelentette, hogy bizonytalan időre elhalasztja a Sanghajba tervezett versenyt, még senki sem látta, hogy a Vuhanban és Hupej tartományban terjedő járvány az egész világot meg fogja bénítani a következő hónapokban. Kína aztán első lett a járvány miatti korlátozások feloldásában is, és az a furcsa helyzet állt elő, hogy Sanghaj ezzel elméletben az F1-es helyszínek közül az egyik legbiztonságosabbá vált.

Az utazással kapcsolatos problémák továbbra is kérdésessé teszik Kína naptárbeli helyzetét, ám mint azt a Sanghaji Sporthivatal igazgatója, Hszü Pin egy rádióműsorban elárulta, a Forma–1 egyfajta előmegállapodást kötött velük a 2020-as versenyrendezésről, ráadásul mindjárt két nagydíjnak is otthont adhatnak. Az még kérdéses, hogy vállalják-e ezt.

„A nemzetközi sportszervezeteket nagyon érdekli a kínai és sanghaji világszínvonalú sportesemények lehetősége. Noha a világjárvány miatt sok változás történt az eseményeinkben, a nemzetközi sportszervezetek és a nemzeti szövetségek is támogatnak bizonyos eseményeket. Egy megfelelő időpontban lenne módunk rendezvényeket tartani Sanghajban az év második felében, a járványhelyzettől függően” – magyarázta a hivatal első embere.

A nemzetközi események közül Sanghaj kapcsán a férfi teniszezők ATP 1000 mestertornájának és az F1-es nagydíjnak a megrendezése is egy lehetőség. A verseny kapcsán Hszü elmondása szerint a döntés még nem született meg. „Döntést még nem hoztunk, ez csak egy javaslat a FOM részéről. Az F1 már bejelentette az első nyolc európai versenyét, ázsiai állomások nem voltak a programban. Az eseményt eredetileg is a második félévben terveztük pótolni. A FOM érdeklődött, tudnánk-e két versenyt is rendezni Sanghajban. Még nem határoztunk. A járványhelyzettől függ” – tisztázta a kínai sportdiplomata.

Fotó: XPB



Kínában most nemcsak az a kérdés, lesz-e az országban második hulláma a járványnak, hanem az is, akarják-e fogadni a nemzetközi sportágak szereplőit. Az új fertőzöttek nagy részét az országban már a külföldről beutazók teszik ki.

A Forma–1 június végéig szeretné összeállítani a már ismertetett 8 nagydíjat követő programját. Az már eldőlt, hogy az ázsiai helyszínek közül Szingapúr és Japán, valamint Azerbajdzsán is kiesik. A hírek szerint Monza szeptember eleji versenyét további európai nagydíjak követhetik, és ha a sorozat el is hagyja Európát, talán csak októberben fogja azt megtenni. Erősen bizonytalan még Austin és Vietnám sorsa is, jó esély van újabb versenyek törlésére.

A szezon július 5-én Ausztriában rajtol, az már eldőlt, hogy Spielberg és Silverstone is két verseny otthona lesz. A duplázás lehetősége emellett már szóba került Oroszország, Bahrein, valamint a potenciális beugrók, így Hockenheim (Németország) és Algarve (Portugália) esetében is.