Musorujsag
Élő Eredmények

Korábbi menedzsere elmondta, miért váltak el útjaik Schumacherrel

Korábbi menedzsere elmondta, miért váltak el útjaik Schumacherrel

Motorsport-Total
Bő két évtizedig segítette menedzserként Michael Schumacher pályafutását, ám a német 2010-es visszatérése előtt váratlanul szakítottak. A pontos háttérről sosem beszéltek nyíltan, ám Willi Weber most elmesélte a maga verzióját.

Ha Michael Schumacher menedzseréről van szó, már automatikusan Sabine Kehm jut mindenki eszébe. Pedig a Welt korábbi újságírója csak 2010 óta látja el ezt a feladatot, addig csupán a hétszeres világbajnok sajtósaként volt folyamatosan jelen a paddockban, miközben Schumacher szerződéses és marketingügyeit a versenyzőt a Forma–3 óta segítő Willi Weber intézte.

A váltásról a felek a 2010-es mercedeses visszatérés előtt csak szűkszavúan nyilatkozva tettek bejelentést. Pletykaszinten lehetett hallani feltételezett érdekellentétekről, melyek Weber bizonyos üzleti lépéseihez kötődtek (voltak peres ügyei is), ám igazán egyik fél sem ásta bele magát a nyilvánosság előtt a történtekbe.

Weber most a német Motorsport-Totalnak adott interjút, amelyben részletesebben mesélt a szakításukról. Elárulta, hogy noha a mercedeses három évében már nem volt Schumacher mellett, valójában 2014-ig szerződésben állt vele. Válásuknak elmondása szerint két fő oka volt, az egyik, hogy a menedzser nem tudott azonosulni Schumi azon döntésével, hogy 2006-os első visszavonulása után, három év kihagyást követően az F1-es visszatérés mellett határozott.

„Hogy finoman fogalmazzak: visszatekintve is ez volt a legbutább, amit tehetett” – mondta ki nyíltan a véleményét a Mercedesszel való megállapodásról. „Azt mondta nekem, hogy unatkozik, ezért muszáj versenyeznie. Én erre azt mondtam: »Michael, mit akarsz? Csak veszíthetsz! Már nem nyerhetsz. Mindent megnyertél, te vagy a világ legjobb versenyzője, a létező legmagasabb polcra kerültél, innen már csak veszíthetsz.« De ő nem akart hallgatni rám.”

Schumachernek sok sikerben nem volt része a 2010 és 2012 közötti három szezonjában, egyetlen valenciai dobogó és egy elvett monacói pole pozíció jelentette a csúcsot, évei inkább a szenvedésről szóltak a középmezőnyben.

Michael Schumacher és Willi Weber (Fotó: XPB)

Volt viszont egy másik oka is a versenyző és a menedzser válásának. „A második az volt, hogy a sok éves Forma–1-es szerepvállalás után már nem akartam többé bepakolni a kofferbe, nem vágytam az időzónaugrásokra, nem akartam huszonnégy órákat a repülőn tölteni. Nekem ez már túl sok volt. Akkoriban mindezt elmondtam neki, és felajánlottam, hogy csak az európai versenyeket teljesítem vele, az azon kívülieket nem.”

„Ezek után folyton visszajött, és azt mondta: »Willi, átgondoltam ezt, magamat fogom menedzselni, egyedül fogom ezt csinálni.« Erre azt feleltem: »Michael, ez is egy óriási baklövés. Ne tedd!« »Nem-nem, ezt teszem: ha te nem jössz velem, akkor csinálom magam« – felelte.”

Weber ezek után javasolta, hogy váljanak el az útjaik barátságban. Egyes versenyeken még jelen volt, de aztán ténylegesen visszavonult, és csak a szurkolói tárgyak értékesítését felügyelte. „A legjobbakat kívántam neki, de azt is tudtam, hogy nem fog menni neki” – tette hozzá a német.

Willi Weber és Michael Schumacher (Fotó: XPB)

A korábbi menedzser ellentétekről nem tett említést, mi több, állítása szerint a következő években is megmaradtak barátoknak a hétszeres bajnokkal. „Egyáltalán nem volt törés a kapcsolatunkban, épp ellenkezőleg. Gyakran találkoztunk, sokat beszéltünk telefonon, F1-en kívüli témákról” – mesélte.

A kapcsolatuk aztán mégis megszakadt. Schumacher 2013 decemberében súlyos agyi sérüléssel járó síbalesetet szenvedett, és Weber ezek után már hiába kereste a családot és érdeklődött volt versenyzője állapotáról, a látogatását nem támogatták Corinna Schumacherék, és információkat sem adtak ki neki, így Weber csak azt tudja Schumacher helyzetéről, amit a találgatásokból hallani lehet. Emiatti fájdalmának az évek során már több ízben is hangot adott.

Borítókép: Willi Weber és Michael Schumacher (Fotó: XPB)

További tartalmak