Musorujsag
Élő Eredmények

Orvosa nem tudja, milyenek Zanardi esélyei

Orvosa nem tudja, milyenek Zanardi esélyei

AP, Motorsport-Total, La Gazzetta dello Sport
Nem tudható pontosan, sikeres volt-e Alessandro Zanardi műtétje, és orvosa szerint az is megjósolhatatlan, mik a kilátásai a pénteken súlyos balesetet szenvedő korábbi F1-es versenyzőnek.

Az 53 éves olaszt egy kézikerépáros váltóversenyről szállították helikopterrel kórházba, miután az egyik kanyarból kisodródva ütközött egy teherautóval. A koponyája, az arca kapott nagy ütést, a sienai kórházban közel három órán át tartó műtétet hajtottak rajta végre. Állapota a hivatalos jelentés szerint stabil, de nagyon súlyos.

Szombaton az Alessandro Zanardit műtő idegsebész, Dr. Giuseppe Olivieri is nyilatkozott, és szavaiból kiderül, mennyire súlyos a helyzet. „Alex Zanardi állapota súlyos, de stabil. Komoly arc- és koponyatraumával érkezett, összezúzott arccal, és betört homlokkal. Az értékei jók, de az állapota nagyon súlyos” – idézte a szakembert az AP.

Eközben a Zanardit ápoló intenzív osztály vezetője, Sabino Scolletta megerősítette, a helyzet kritikusnak az agyi károsodás szempontjából nevezhető.

Olivieri hangsúlyozta, amíg Zanardi kómában van, képtelenség pontosabbat tudni a sérülései súlyosságáról és azok hatásáról, így prognózissal sem tudnak szolgálni. „Nem fogjuk látni a neurológiai állapotát, amíg nem ébred föl – ha fölébred. A súlyos állapot azt jelenti, amikor valaki akár meg is halhat. A javulás az ilyen esetekben sok időbe telhet, ha rosszra fordul a helyzet, az viszont jöhet hirtelen” – festett képet a doktor a sérülés mértékéről.

Giuseppe Olivieri (Fotó: MTI/EPA/ANSA – Fabio di Pietro)

„A műtét a terv szerint alakult, de maga az alaphelyzet volt nagyon súlyos. A következő lépés az lesz, hogy próbáljuk stabilizálni őt a következő héten vagy tíz napban. Aztán ha jól megy, akkor felébredhet, és újraértékelhetjük a helyzetet.”

Zanardi mellett felesége, Daniela, és fia, Niccoló is ott van a kórházban. Olivieri azt mondta nekik, hogy érdemes küzdeni a sportolóért, lehet remény, de hogy mire számíthatnak, azt nem lehet megmondani. „Nem tudom, mi várható holnap, egy hét múlva vagy tizenöt nap múlva. De meggyőződésem, hogy kezelnünk kell.”

 

Nem a teherautó sofőrje hibázott

Mindeközben az olasz hatóságok továbbra is vizsgálják a pénteki baleset körülményeit. A mostani verseny, egy parasportolók számára kiírt tricikliverseny volt, mely a következő két hétben bejárta volna Olaszországot, így ünnepelve az ország járvány utáni újranyitását.

Alessandro Zanardi triciklije (Fotó: MTI/EPA/ANSA)

Beszámolók szerint Zanardi egy lejtős szakaszon, egy jobbkanyar előtt szenvedett balesetet, miután elveszítette az irányítást a kézzel hajtható kerékpárja fölött. A teherautó próbálta elkerülni őt, de nem tudta. A kocsi sofőrjét tesztelték, és bebizonyosodott, sem alkohol, sem drog hatása alatt nem állt, és a vizsgálatok alapján úgy fest, ő nem hibázott.

A balesetről a hírek szerint egy amatőr videófelvétel is készült, amit a rendőrség már lefoglalt. Állítólag ez is felmenti a sofőrt. „A teherautós nem követett el hibát, Alex hibázott” – erősítette meg Mario Valentini, a nemzeti triciklicsapat vezetője.

Az ügyészség most súlyos vagy nagyon súlyos közúti baleset ügyében indított vizsgálatot, melynek középpontjában annak felderítése áll, hogy a szervezők mindent az előírásoknak megfelelően csináltak-e, és jól volt-e biztosítva a viadal.

Borítókép: Alex Zanardi (Fotó: xpbimages.com)

További tartalmak