×

Mégsem jönnek a Ferrari nagy fejlesztései – bezzeg az ellenfeleké!

Miközben a Mercedes és a Red Bull új fejlesztéseket tervez pályára vinni már az idénynyitón, a Ferrari nagy csomagjáról szóló hírek több forrás szerint sem hitelesek.

Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)
A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet alatt még a Ferrari nagy megújulásáról találgatott az olasz sajtó, ám úgy fest, hogy a július 3-án rajtoló Osztrák Nagydíjon nem a vörösöktől, hanem két legnagyobb riválisuktól számíthatunk jelentős változásokra…

Ami a Scuderiát illeti, a csapat hazájában az elmúlt hónapokban számos újításról cikkezett a sajtó. Szó volt arról, hogy a gárda újratervezte az SF1000-es orrkúpját, és egy karcsúbb megoldásra vált a szezonra. Emellett a hátsó felfüggesztésük és a váltójuk újragondolásáról is lehetett hallani. Beszámolók szerint a csapatnak a téli teszteken problémái voltak az idei váltóval, az túlságosan gyenge volt, és ez a hátsó tengely működésére, a vezethetőségre is negatív hatást gyakorolt, ezért a házát szénszálas anyaggal erősítették meg, ami ugyan nehezebbé és méretesebbé tette a rendszert, de megszüntette a rossz vezethetőséget. Harmadik újdonságként pedig a motort emlegették, amit a hengerfejek átalakításával tettek strapabíróbbá. Erről az elmúlt hónapokban eltérő pletykák terjengtek, volt, aki 30, más 20 lóerős teljesítményjavulást emlegetett – legutóbb az olasz Motorsport már csak 15 lóerőst.

Mattia Binotto csapatfőnök pár hete egy interjúban azt állította, az autójuk az év első versenyére nem fog megváltozni, aerodinamikai fejlesztésekkel csak későbbre készülnek, mivel a kötelező 63 napos gyárleállás miatt nem is állt módjukban új fejlesztéseken dolgozni. Több forrás is úgy tudja, a további nagy megújulásról szóló híradások sem fedik a valóságot. Nemrég a brit Motor Sport magazin, most pedig a német Auto Motor und Sport is azt írta, tudomásuk szerint megalapozatlanok az Ausztriára felturbózott autóról szóló híresztelések.

Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)



Utóbbi lap az istálló szóvivőjét is idézte: „Csak egészen apró változtatások lesznek az autón. Számunkra fontosabb volt, hogy jobban kiismerjük az SF1000-est. És ezen a téren szép előrelépést tettünk” – fogalmazott.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy nem is léteznek a Ferrari újításai, csupán arról van szó, hogy azok legkorábban a Magyar Nagydíj, vagyis az év első triplahétvégéje után érkeznek a versenypályára.

 

A Mercedes előre tervezett, a Red Bull  kockáztat

A két fő rivális ezzel szemben nagyon is valós fejlesztésekkel készül Ausztriába – a Ferrari nem is teljesen érti, hogyan csinálják. A Mercedes részéről James Allison technikai igazgató adott magyarázatot egy csapat által közzétett videóban. Elmondása szerint a W11-esük, amivel márciusban Ausztráliában terveztek versenyezni, csak egy alapautó volt, ami a fejlesztési programjuk karácsony körüli állását tükrözte vissza. Eközben januártól márciusig, vagyis a világjárványt követő kötelező gyárleállás kezdete előtt messzire jutottak egy átfogó csomaggal, amit most Spielbergben vetnek be.

A Red Bull eközben kicsit másképp dolgozott, ők agresszívebb és kockázatosabb módszert választottak. Helmut Marko tanácsadó a gyárleállások második meghosszabbítása előtt még azt nyilatkozta, Melbourne-ből visszatérve a munka beszüntetéséig gőzerővel dolgoznak, csúcsra járatják a gyárukat. Hogy miről beszélt, az csak mostanság derült ki. Az osztrák előrebocsátotta, ők nemcsak már előre eltervezett újításokkal készülnek Spielbergre, hanem lépcsőfokokat átugorva még messzebbre mentek a fejlesztésben.

Max Verstappen (Fotó: XPB)



„A Spielbergben használandó autónk nem fog egyezni azzal, amivel Melbourne-ben mentünk volna. Föltesszük azokat az újításokat, amiket az év ötödik versenyén, Barcelonában vetettünk volna be, és még egy második csomagot is, Spielbergre. Az egész a CFD-szimulációkon és a szélcsatornán alapul. Ebben van némi bizonytalansági faktor, hiszen úgy léptünk a harmadik lépcsőfokra, hogy nem tudjuk, az első és a második milyen lett volna. Nem volt lehetőségünk kipróbálni őket, ezért most arra alapozunk, hogy az adataink rendben vannak” – magyarázta a szakember az Auto Motor und Sportnak.

 

A középmezőnyben sem mindenki maradt mozdulatlan

Szavaiból kiderül, hiába a 63 napos gyárleállás, ez nem feltétlenül teszi egyenlőbbé a csapatokat, mint azt egyes résztvevők remélik. Előnyt azok élveznek, akiknek van olyan erős gyári és szimulációs hátterük, valamint akkora kapacitásuk, hogy a korlátozott lehetőségek és a kevés idő mellett is tudnak fejlesztőmunkát végezni, akár úgy, hogy pusztán elméleti számításokra építkeznek a valós pályán szerzett információk nélkül.

Hogy a Red Bull mennyire hisz a képességeiben, arról a köztük és a középmezőny tagjai között megfigyelhető kontraszt is árulkodik.

A Racing Point már Melbourne-be is elvitt egy új csomagot, ám mivel azt nem próbálhatta ki élesben, úgy döntött, nincs értelme „vakon” agresszív továbbfejlesztésbe kezdeni. Pár új elemük azért így is lesz Andrew Green technikai igazgató szerint. „A következő fejlesztési lépcsőfokot Melbourne utánra terveztük. Ha lett volna pár versenyünk további módosításokra, végrehajtottuk volna azokat. Viszont hiszünk az eszközeinkben annyira, hogy ne kelljen a korábbi módosításokat kipróbálnunk a pályán azt megelőzően, hogy a következőket az autóra szereljük. Nem fogunk várni” – fogalmazott.

Fotó: Racing Point

Fotó: Racing Point



A Racing Pointhoz hasonlóan visszafogott fejlesztésekkel készül a McLaren és az Alfa Romeo is. Előbbi csapat részéről Zak Brown ugyanakkor előrebocsátotta, mivel sűrű lesz a program, gyári kapacitásukat elsősorban arra fordítják, hogy kellő mennyiségű tartalékalkatrészt gyártsanak – a fejlesztések csak ennek biztosítása után következnek a sorban. Az Alfa csapatmenedzsere, Beat Zehnder eközben elárulta, ők a gyáruk május végi újranyitásáig még csak hozzá sem nyúltak az Ausztráliából hazatért konténereikhez, így az autójuk is érintetlen volt bő két hónapig.

Az Alpha Tauri a hírek szerint ugyancsak a fejlesztők táborát erősíti. Úgy tudni, a héten megejtett imolai filmes napjukon már pályára is vitték a Spielbergre készült újdonságait.

Más istállók ezzel szemben már jelezték, egyáltalán nem készülnek fejlesztésekkel. A Haas vagy a Williams elsősorban a pénzszűke miatt sem teheti meg ezt. Az amerikai csapat előrebocsátotta, mindaddig nem hajlandó fejlesztésre költeni, amíg nem biztos benne, hogy kijön a büdzséjéből, és végig tudja csinálni 2020-at.

Eltérő csapatok, eltérő prioritások, eltérő tervek és helyzetek – látható, a március óta eltelt idő nem mindenkinél telt ugyanolyan sebességgel, a gyárleállás pedig nem feltétlenül hozta el a márciusi állapotok teljes befagyasztását. Már csak ezért sem lehetetlen, hogy a hosszú szünet ellenére lesz változás a téli barcelonai tesztek alapján kirajzolódott erőviszonyokban.