Musorujsag
Élő Eredmények

Versenyt fut Alonso és Vettel, de nem a Renault üléséért?

Versenyt fut Alonso és Vettel, de nem a Renault üléséért?

La Gazzetta dello Sport
Újra összecsaphat egymással Sebastian Vettel és Fernando Alonso, ám ezúttal a pályán kívül, egy 2021-es ülésért – és talán nem azért, amire elsőként gondolnánk...

Miközben 2010-bem és 2012-ben Sebastian Vettel és Fernando Alonso a bajnokságban voltak egymás legnagyobb ellenfelei, küzdelmük tétje ezúttal a Forma–1-es jövő lehet. Ám ha hinni lehet a pletykáknak, ez a küzdelem talán más jellegű lesz, mint azt gondolhattuk.

Amikor bejelentették Daniel Ricciardo McLarenhez szerződését, megindultak a találgatások arról, hogy a Renault üresen maradó ülésére Vettel és Alonso lehetnek a legnagyobb esélyesek.  A spanyol esetében a franciák meg is erősítették, hogy lehetőségként számolna vele, Vettelt viszont azóta leginkább a Mercedesszel hozták összefüggésbe. Azt a kérdést viszont mindkettejük kapcsán föltette a szakma: ugyan mi vonzaná őket ahhoz a Renault-hoz, amelyet Ricciardo sem érzett elég erősnek ahhoz, hogy hosszabbítson vele?

Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint ez a fölvetés olyannyira jogos, hogy Vettelt és Alonsót nem is igazán érdekli a Renault, helyette mindketten egy másik csapatot szemeltek ki maguknak: a 2021-ben Aston Martinná alakuló jelenlegi Racing Pointot.

Sebastian Vettel és Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Az olasz lap szerint mindkét bajnok fölvette a kapcsolatot a tulajdonos Lawrence Stroll-lal, mivel mindketten szép jövőt jósolnak az átalakulóban lévő, 2022-re teljesen új gyárat is kapó, a Mercedes támogatását is élvező gárdának.

A Racing Point csapatfőnöke, Otmar Szafnauer korábban többször is megerősítette, nem terveznek váltani versenyzőfronton, mivel Sergio Pérezzel és Lance Stroll-lal is szerződésük van 2021-re, nemrég pedig arról is beszélt, hogy Vettel még csak nem is kereste őt, vagyis nem érdeklődik az ülésük iránt. A Gazzetta viszont azt írta, a csapat a bajnokok valamelyikéért akár még a tulajdonos fiának elküldését is kész fontolóra  venni, mert lát bennük akkora lehetőséget.

Egyelőre nehéz elképzelni, hogy Lawrence Stroll ajtót mutasson saját fiának, ám eközben Pérez esetében nehezítő körülmény, hogy 2022-ig szól a megállapodása, és erős, a becslések szerint évi 15 millió eurót biztosító támogatókat köszönhet neki a csapat.

Borítókép: Sebastian Vettel és Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak