Musorujsag
Élő Eredmények

A Hungaroringen érkezik a Ferrari fejlesztési csomagja

A Hungaroringen érkezik a Ferrari fejlesztési csomagja

Ferrari
A Ferrari megerősítette, azzal az autóval versenyez Ausztriában, amit az eredeti, ausztráliai szezonnyitóra szánt, az évad harmadik futamán, a Magyar Nagydíjon azonban bevet egy komolyabb fejlesztési csomagot.

A csapatvezető, Mattia Binotto már a gyárleállás után jelezte, a Ferrari több ponton is módosítja majd autóját (afféle koncepcióváltást hajt végre), hogy versenyképesebb legyen a szezon során, mint volt a téli tesztek alatt, melynek eredményeit látva sokan egyértelműen a két nagy ellenfél, vagyis a Mercedes és a Red Bull mögé sorolták.

Az utóbbi időben már tudták, a fejlesztésekkel nem lesznek kész az első két futamra (az osztrák és a stájer versenyekre), így a nemzetközi sajtóban is gyakran emlegetett csomag a Magyar Nagydíjon debütál majd július közepén.

„A hétvégén ugyanolyan konfigurációval használjuk majd az autót, mint a barcelonai tesztek vége felé” – kezdte Binotto. „Persze ez nem jelent egyet azzal, hogy tétlenkedtünk az elmúlt öt és fél hét során, vagyis az alatt az idő alatt, amíg dolgozhattunk az autón a világjárvány miatti kötelező gyárleállások után” – tette hozzá.

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

„Az az igazság, hogy a teszteredményeket látva arra kényszerültünk, hogy jelentős irányváltást tegyünk a fejlesztésekkel, főleg az aerodinamika terén. Először is meg kellett értenünk, miért nem a várt eredményeket láttuk a pályán, és hogyan kell ennek megfelelően újrakalibrálnunk a programunkat. Eredménytelen lett volna az eredeti irányba menni, tudva, hogy nem érhetjük el a céljainkat” – magyarázta.

„Ezért úgy döntöttünk, egy új programot kezdünk az autó egészét illetően, tudva, hogy ezzel már nem készülünk el az első futamra. A célunk most az, hogy ezeket a fejlesztéseket július 19-én vessük be, az évad harmadik futamán, a Hungaroringen” – folytatta.

Noha irányt váltanak, Binotto nem írja le a jelenlegi csomagot sem, hiszen biztosra veszi, a mérnökök sokkal jobban megértették azt, tehát erősebb teljesítmény várható, mint a teszteken. „Az autó fejlesztése mellett a hetekben sokat dolgoztunk a gép viselkedésének elemzésén szimulációs munkával és a versenyzők segítségével. Azt hiszem, ennek lesz eredménye Ausztriában. Tudjuk, hogy most nem a mi csomagunk a leggyorsabb, és tudtuk ezt Ausztrália előtt is” – tette hozzá.

„Az osztrák pálya vonalvezetése persze eltér a barcelonaitól, a hőmérséklet pedig júniusban jóval magasabb lesz, mint akkor volt februárban. Meg kell próbálnunk kihasználni minden lehetőséget, aztán Magyarországon, az új fejlesztésekkel majd látjuk, hol leszünk a az erősorrendben a többiekhez képest, hiszen a többiek is hoznak majd valamit” – zárta gondolatát.

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari)

További tartalmak