Musorujsag
Élő Eredmények

A Ferrari autóján üzen a súlyos állapotban lévő Zanardinak

A Ferrari autóján üzen a súlyos állapotban lévő Zanardinak

Motorsport
A súlyos balesete után 11 napja kómában lévő Alessandro Zanardinak üzen autóján a Ferrari Ausztriában.

A korábbi F1-es versenyző június 19-én szenvedett súlyos fej- és arcsérülésekkel járó kézikerékpáros közúti balesetet egy olaszországi promóciós versenyen. Azóta a sienai egyetemi kórházban ápolják, kétszer megműtötték, állapota stabil, de súlyos.

Zanardi nagy köztiszteletnek örvend Olaszországban, amolyan nemzeti hősnek tekintik, mivel két lába amputálásával járó 2001-es indycaros balesetét követően pozitív, életvidám szemléletmóddal tért vissza a versenyzéshez, majd négyszeres paralimpiai bajnok lett a kézikerékpárosok között.

Az olasz felépüléséért többek között az ország másik nemzeti kincse, a Ferrari csapata is szorít, és ennek az év első nagydíján, Ausztriában a jelét is fogják adni. A vörösök egy üzenettel fejezik ki együttérzésüket: a „Forza Alex” felirat lesz látható Sebastian Vettel és Charles Leclerc gépén, mégpedig az SF1000-es bukócsövének két oldalán.

Borítókép: Alessandro Zanardi (Fotó: XPB)

További tartalmak