×

A Ferrari autóján üzen a súlyos állapotban lévő Zanardinak

A súlyos balesete után 11 napja kómában lévő Alessandro Zanardinak üzen autóján a Ferrari Ausztriában.

24h Spa-Francochamps, Blancpain Endurance Series, Round 4 Alessandro Zanardi (Fotó: XPB)
A korábbi F1-es versenyző június 19-én szenvedett súlyos fej- és arcsérülésekkel járó kézikerékpáros közúti balesetet egy olaszországi promóciós versenyen. Azóta a sienai egyetemi kórházban ápolják, kétszer megműtötték, állapota stabil, de súlyos.

Zanardi nagy köztiszteletnek örvend Olaszországban, amolyan nemzeti hősnek tekintik, mivel két lába amputálásával járó 2001-es indycaros balesetét követően pozitív, életvidám szemléletmóddal tért vissza a versenyzéshez, majd négyszeres paralimpiai bajnok lett a kézikerékpárosok között.

Az olasz felépüléséért többek között az ország másik nemzeti kincse, a Ferrari csapata is szorít, és ennek az év első nagydíján, Ausztriában a jelét is fogják adni. A vörösök egy üzenettel fejezik ki együttérzésüket: a "Forza Alex" felirat lesz látható Sebastian Vettel és Charles Leclerc gépén, mégpedig az SF1000-es bukócsövének két oldalán.