Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel és a Ferrari-küldetés: Egyszerű oka van a kudarcnak

Vettel és a Ferrari-küldetés: Egyszerű oka van a kudarcnak

F1
Egyszerű okra vezeti vissza Sebastian Vettel, miért nem értek célt a Ferrarival: nem alkottak elég jó csapatot.

Öt szezont teljesített Sebastian Vettel a Ferrarival, céljukat, a bajnoki címet nem érték el, és ha hinni lehet a szenvedős 2020-ról szóló nyilatkozataiknak, nem valami jók a kilátásaik a végső sikerre idén sem. Jó esély van arra, hogy a négyszeres világbajnok év végén úgy csukja be maga mögött a Ferrari ajtaját, hogy nem teljesítette küldetését.

Nem ő lenne az első többszörös világbajnok, aki így jár: az 1990-es évek elején Alain Prost, a 2010-es évek közepén Fernando Alonso is kudarcot vallott ilyen szempontból.

Spielbergben Vettelt a sikertelen elődökről és az okokról kérdezték. „Az érkezésem napjától mindent megtettünk, hogy a bajnokságért küzdhessünk a csapattal,és ezt párszor sikerült is elérnünk. Nem lettünk bajnokok – innen nézve utólag elmondható, hogy elbuktam, elbuktunk. A célunk világos volt, el akartuk érni, és tény, hogy eddig ez nem jött össze.”

„Ha visszatekintünk, szerintem itt-ott mindig hiányzott egy kevés. Sosem tudtunk összerakni egy olyan csomagot, amely elég jó lett volna ahhoz, hogy az év végéig harcban maradjunk a bajnokságban. Közel kerültünk hozzá, de csak az év feléig, aztán újra nőtt a különbség, és utána elég nagy különbséggel legyőzött minket a Mercedes és Lewis.”

Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

„Összességében elég egyszerű ez: nem voltunk elég gyorsak, a csomagunk nem volt elég jó, és csapatként nem voltunk annyira erősek, mint a Mercedes” – összegzett Vettel.

Ez a búcsúhangulat a szezonkezdés előtt kicsit furcsának hathat. Vettel hangsúlyozta is, az útjuk még nem ért véget, és annak ellenére nem írná még le az esélyeiket, hogy az előjelek nem a legjobbak a Ferrari szempontjából. „Most még korai lenne leírni ezt az évet. Vár ránk egy egész szezon. Furcsa lesz a kezdés, furcsa lesz szurkolók nélkül. Nem tudhatjuk, mi vár ránk, szóval korai lenne máris lemondani mindenről.”

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari)

További tartalmak