Musorujsag
Élő Eredmények

F3: Magabiztos győzelemmel debütált a Renault védence

F3: Magabiztos győzelemmel debütált a Renault védence

Boxutca
Az időmérő eredményei alapján kevesen számítottak arra, hogy sima győzelmet hoz majd az év első Forma–3-as versenye, a Renault akadémiáján edződő Oscar Piastri azonban „elintézte” az izgalmakat és magabiztosan nyerte pályafutása első futamát.

Pénteken mindössze 16 ezred döntött a pole sorsáról, az első 22 versenyző pedig egy másodpercen belül maradt, a megszokottnál izgalmasabb futamra volt tehát kilátás, az év első F3-as viadala azonban a test-test elleni csaták helyett egy fiatal ausztrál magabiztos sikeréről marad emlékezetes.

Az, hogy a győzelmi serleget Oscar Piastri emelheti a magasba jóformán már az első körben eldőlt: az ausztrál pályán maradt, autója pedig nem szenvedett komolyabb károkat az első helyről induló Sébastian Fernándezzel való koccanást követően két kanyarral később pedig leelőzte a néhány pillanat erejéig élen álló Lirim Zandellit.

Ami Férnandezt illeti, álomszerű pénteki teljesítménye hamar rémálommá vált, gyengébb rajtja után ugyanis az első kanyarban pedig a külső ívről próbálta visszaszerezni pozícióját Piastritól, kísérlete azonban kudarcba fulladt, ütközött riválisával, megpördült és a versenyt is föl kellett adnia.

Sokáig az időmérő másik „meglepetésembere”, Zandelli (a spanyolhoz hasonlóan 2019-ben ő sem tartozott az ütőképesebb pilóták közé) sem tartotta dobogós pozícióját: a hetedik körben Logan Sargeant és Alexander Peroni is leelőzte – az amerikai és az ausztrál egyazon manőversorozat részeként ment el mellette. Később aztán újabb pozíciót bukott Frederik Vestivel szemben, tehát végül csak ötödikként ért célba, de így is pályafutása legjobb F3-as eredményét szállította.

Komolyabb akciók ezt követően csak az „üldözőbolyban” történtek, az élen ugyanis Piastri kényelmes előnyre tett szert, ezt pedig menedzselni is tudta, vagyis sosem engedte támadási közelségbe csapattársát, Sargeantot és honfitársát, Peronit, akik egyébként szintén „békésen” követték egymást, noha kisebb volt a különbség köztük, mint Piastri és az üldözők között.

Mivel a technika sem szólt közbe, az első ötös ebben a sorrendben ért célba: Piastri szerezte meg a győzelmet, Sargeant lett a második (kettős győzelmet ünnepelhetett tehát az F3-as kategóriát jó ideje domináló Prema-istálló), Peroni pedig a harmadik. Dobogón mindhárman ma álltak először, Piastri azonban két riválisával ellentétben erre nem egy teljes szezont várt, hanem mindössze egyetlen hétvégét, ő ugyanis újonc a sorozatban!

A pontszerzők közé Vesti és Zendelli után még Liam Lawson, David Beckmann, Richard Vershoor, Alekszandr Smoliar és Clement Novalak fért be. Amennyiben a sorrend nem módosul a holnapi versenynek Novalak vághat majd neki az első, Smoliar pedig a második helyről, míg a győztes a fordított sorrend értelmében a 10. helyről startolhat majd.

A futamot az M4Sport természetesen élőben közvetíti majd vasárnap 9:40-től!

Kép: F3/Twitter
Borítókép: Oscar Piastri (Fotó: XPB)

További tartalmak