×

Osztrák Nagydíj: a dobogósok nyilatkozatai

Erre megérte várni! Fordulatos futammal vette kezdetét a 2020-as Forma–1-es világbajnokság az ausztriai Red Bull Ringen, ahol Valtteri Bottas szerezte meg a győzelmet, a kaotikus utolsó harmadban előretörő Charles Leclerc és a Lewis Hamilton büntetése után élete első dobogós helyezését szerző Lando Norris előtt. Nézzük, hogy értékeltek ők hárman!

XPB_1040851_HiRes Valtteri Bottas (Fotó: XPB)
Valtteri Bottas (Mercedes) – 1. hely

Végig óriási nyomás alatt versenyeztem. Az első biztonsági autós fázis még rendben volt, de az utolsónál már úgy voltam vele, hogy ne már, még egy! Az összes lehetőséget adott Lewisnak, hogy megelőzzön, ha egy kicsit hibázok. Gyors volt ma, de sikerült kontrollálni a versenyt. Jobban nem is kezdhettem volna a szezont. Oda kellett figyelnünk az autóra, szóval egy ponton aggódtam is, célba érkezünk-e, de szerencsére beértünk, és vezetjük a konstruktőri bajnokságot. Remek kezdés!

Az Osztrák Nagydíj dobogója!



Charles Leclerc (Ferrari) – 2. hely

Egyáltalán nem számítottam erre. Óriási meglepetés ez – de nagyon kellemes is! Mindent tökéletesen csináltunk ma, hogy második helyen érhettem célba. Persze szerencsénk volt Lewis büntetésével és a kiesőkkel, de ez volt a cél, hogy ki tudjuk használni a lehetőségeket, ha nincs meg a tempónk. Második lettem! Végtelenül elégedett vagyok, de még messze vagyunk attól, ahol lenni szeretnénk. Minden lehetséges, ezt a mentalitást kell megtartanunk. Fejben is erősnek kell lennünk, és akkor visszajutunk arra a szintre, ahol lenni szeretnénk. Nagyon agresszíven kezdtem a futamot, aztán jöttek a biztonsági autós szakaszok. Tudtam, hogy előbb-utóbb lehetőségem adódik majd. Lando egy kicsit lassított, és Sergio (Pérez) is néha, és azt is ki tudtam használni, amikor ők csatáztak. Agresszívek voltak, de élveztem a futam minden pillanatát.

Lando Norris (McLaren) – 3. hely

Nem találom a szavakat! A futam egy-két pontján úgy éreztem, hibáztam, és ebből már semmi sem lesz. A végén majdnem Carlos (Sainz) is lehagyott, aztán megelőztem Pérezt, és most itt vagyok a dobogón! Mindent beleadtam, és a legjobbamat nyújtottam. Elképesztő utolsó körök voltak, ránk fér majd a pihenés. Nagyon büszke vagyok a csapatra, rengeteget dolgoztunk az előző év végétől mostanáig. Mindent megtettünk, és büszke vagyok, hogy a csapat tagja lehetek. Az utolsó körökben már tudtam, hogy Lewisnak büntetése van. Sokat nem tehettem, csak nyomtam a gázt, ahogy tudtam, de hátra is figyelnem kellett. Nem tudtam, pontosan, hol állok hozzá képest, de valahogy be kellett kerülnöm abba az ablakba. Mindent feltekertünk, és elképesztő volt az utolsó három kör. A lejtőn valóban száguldottam! Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek a dobogón!